Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-03-01 / 3. szám
7 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2007. március induló költője, Sík Sándor is kapott Kossuth-díjat, nemkülönben Öveges József szerzetes-tanár... Egy baljós jelre azonban felfigyelhetett volna a társadalom. Balázs Béla Cinka Panna címmel dalművet írt Kodály Zoltán számára, amelyet az Operaház készült bemutatni. Bartók, Kodály és Balázs Béla a század eleje óta dolgoztak együtt szoros barátságban. Közismert volt, hogy A fából faragott királyfi és A kékszakállú herceg vára szövegkönyvét Balázs Béla írta. Útjaik aztán szétváltak: Balázs Béla Bécsbe, majd Berlinbe, végül Moszkvába emigrált. Most hazatért és a két művész, Kodály és Balázs ismét közös munkába fogott. Az ünnepi bemutatót mégis fagyos közöny fogadta. Lukács Margit, Cinka Panna alakítója mesélhetne erről, ha élne. A kurta hírlapi beszámoló megemlítette, hogy a Kodály-bemutatón megjelent Tildy Zoltán köztársasági elnök a feleségével, Dinnyés Lajos miniszterelnök és Vorosilov marsall, a szovjet küldöttség vezetője, de Balázs Bélának még a nevét sem írták le. Balázs Béla az emigrációból hazatért magyar írók közül egyedüliként maradt meg „polgári szellemű” írónak; rövid életű folyóiratában Márait, Tamásit publikált. (Egyikük sem lett 1948-ban Kossuth-díjas.) Talán sok mindent megmagyaráz, hogy Balázs Bélát híres filmesztétikája miatt (ami 1924-et követően 1948-ban jelent meg először magyarul) Zsdanovék egy párthatározatban Eizensteinnel és más jeles szovjet-orosz rendezőkkel együtt keményen megbírálták, kiátkozván őket a szocialista realizmusból. Balázs tehát kegyvesztett lett. A centenáriumi ünnepségek fényes napjai hamar tovatűntek. Utolsó csalétek volt a Kossuth-díj-átadási ünnepség a reménykeltő magyarság számára. A Népszava még arról informálta olvasóit, hogy „a Szovjet Állami Könyvkiadó kiadja Petőfi összes műveit, a Szovjetunióban élő magyar író, Hidas Antal fordításában”. Vajon benne volt-e a kötetben a Pöl a szent háborúra című? „Itt a próba, az utósó / Nagy próba: / Jön az orosz, jön az orosz, / Itt is van már valóba’. / Eljött tehát az utósó / ítélet, / De én attól sem magamért / Sem hazámért nem félek.” Jött az orosz 1945-ben is — és maradt sokáig. 1948. április végén államosították a száz alkalmazottnál több dolgozót foglalkoztató üzemeket. Júniusban egyesült a kommunista és a szocialista párt; számos régi szocdemvezetőt leváltottak, száműztek. Június közepén államosították az egyházi iskolákat. Az egyetemek pro- feszszorait (a Kossuth-díjas Horváth Jánost is) nyugdíjazták. Tavasztól kezdve folyt a németek („svábok”) kitelepítése. Annyi tapintat azért volt az akkori kormányzatban, hogy nem tettek nagypéntekre ballagási diákbált... (MNO) Az ágyúöntő háza Sepsiszentgyörgy közelében, Eresztvényben található Gábor Áron sírja, aki a kökösi csatatéren esett el 1849. július 2-án. Szülőfaluja innen huszonöt-harminc kilométerre, az Ojtozi-szorosnál található Bereck. A szülőház már nem áll, de a helyén lévő épület homlokzatán elhelyezett márványtáblán felirat hirdeti, hogy 1814. november 21-én innen indult útra a későbbi tüzér őrnagy, 1848-49 legendás hőse és vértanúja. Gábor Áron 1814-ben november 21-én született. Mint katona Gyulafehérvárott szolgált a tüzérségnél. Innen - nem tudni hogyan - Pestre, onnan pár hónapra Bécsbe ment, "hol a genie-corpsnál mint műkedvelő hallgatta a felsőbb mütani leczkéket, s főleg az ágyúöntés mesterségét, az érczelegyitési arányt stb. Figyelemmel kísérte, arról német kézikönyvet szerzett magának". Orbán Balázs azt is írja róla, hogy négy éven át kedvetlenül szolgált a katonaságnál. De itt "oly kedélymeghasonlásba jött, hogy többszörös őrültségi rohamai voltak, s e miatt aztán mint hasznavehetetlent jubilálták. Ekkor kisded jószágára vonulva, asztalosmesterséggel kereste kenyerét, de e mellett természeti hajlamainál fogva gépminták készítésével s más találmányokkal is foglalkozott." De ismerősei, rokonai gúnyolódtak vele, mert eszelősnek gondolták. Bánatában, elkeseredésében többször ment el a szomszéd országba, ahonnan az 1848-as események hírére hazajött, és várta a "tett óráját." 1848 novemberében már egész Erdély elveszett a magyar ügyre nézve. Már csak Háromszék nem hódolt meg. Sepsiszentgyörgyre november közepére gyűlést hívtak össze, hogy Puchner proklamációjára, melyben a székelységet a császári kormányhoz való állásra szólította fel, választ adjanak. "Merültek fel oly hangok is, hogy miután egész Erdély s a többi székely székek megadták magukat, mit tehet egyedül Háromszék; fel-
