Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-02-01 / 2. szám
18 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2007. február Saáry Éva PEREG A FILM... 1904-ben született Édesanyám gyakorta mondogatta- Istenem, mennyit változott a világ a század eleje óta: a lóvásártól a repülőgépig, az űrutazásig...! Midőn Gagarin szenzációs kalandját hírelték, nem is akarta elhinni, "szovjet propagandának", hazugságnak minősítette. Aztán, mikor végre beletörődött, hozzáfűzte:- Ez is katonai célt fog szolgálni, mint minden más! (Pedig akkor még fennen hangoztatták a kísérletek "pusztán tudományos" jellegét!) De nem erről akarok most beszélni, hanem arról, hogy lassan én is már a fejcsóváló tűnődések korába érkeztem, s nem kisebb csodálkozással döbbenek rá:- Mennyit változott a világ az én ifjúságom óta is! A háború előtt, alatt nem volt televízió, nem volt kompju- ter, de penicillin sem, hogy csak a hirtelen eszembe jutó példákat említsem... és azonnal meg is akadjak a képernyőnél, mely előtt manapság elbutultan, elbűvölten, pi- zsamában-papucsban gubbaszt az emberiség, s nyeli- nyeli (emésztésre nincsen idő) a képeket - anélkül hogy vizuális kultúrája egy jottányit is fejlődne! Az én gyermekkoromban még a mozi járta, ahová egyszer-kétszer havonta el lehetett zarándokolni, s a rózsaszínű "zsöllye-jegy" ellenében vászonra varázsolták az UFA egyszerű emblémáját és a Metro-Golndwyn- Meyer híres oroszlánfejét... Egy-egy film élményszámba ment! Napokig kellett rajta meditálni, s bele lehetett szeretni a filmsztárokba (képeiket lelkesen gyűjtöttük az iskolában). Mi, a Böszörményi úton lakván, leginkább az Ugo- csa nevű "filmszínházba" jártunk, mely a hasonló nevű, szűk utcácskában volt. Rendszerint az én kötelességem volt a jegyeket megvenni, s nagyanyám mindannyiszor lelkemre kötötte, hogy "középen lévő" helyet kérjek (lévén akkor még az ülések számozva). A moziplakátot és a fényképekkel teli kirakatot iskolából jövet minden áldott nap megbámultam, sőt emlékszem, egyszer annyira elmerültem a filmcsillagok szemléletében, hogy nem hallottam meg a légiriadót sem. A közelgő repülőgépek zúgására egy szomszéd néni rántott be a kapu alá - két hatalmas pofonnal jutalmazva nemtörődömségemet. Micsoda lelki megrázkódtatások: Gül baba, Beszélő köntös, Szíriusz, Halálos csók... Jávor Pál volt a szerelmem. A fess, igéző mosolyú Jávor, kackiás vékony bajúszkájával, aki még a halál árnyékában is csak az "imádott nőre" gondolt: "Az utolsó kívánságom halljátok meg emberek Süvegem fejembe vágom, vérpadra vígan megyek..." Akárki akármit mond is, szépek voltak, mélyen lel- kembe vésődtek a német háborús filmek is. Vidám, idealizmussal teli, lenszőke hajú fiúk - a hősiesség glóriájával fejük körül: Lützow sasok, Stukák, vagy az Oroszlánkölykök rizsporos parókájú, önfeláldozó porosz apródjai... Az egyik filmben Victor de Kowa (milyen fiatal volt még akkor!) könnyelmű, léha aranyifjút játszott, aki a végén megtért, és föláldozta magát a Hazáért. A cím már kiesett az emlékezetemből, de az utolsó jelenetet most is magam előtt látom. Kikötő, sötét, hideg éjjel. A hős szmokingra húzott felöltőben, rojtos fehér selyemsállal a nyaka körül, egy cigaretta elszívása közben számol le az életével. Aztán dörren a pisztoly, s a haldokló utolsó pillantása egy hadihajó feliratára esik: PATRIA. Hogy mi volt mindezek mögött? Igen, ott volt a Jud süss is, de az ránk gyerekekre nemigen hatott. Mi ragyogó Eszményeket kerestünk. Aztán az első titokzatos film: Amiről nem beszélünk. Horribile dictu: szexuális kérdéseket tárgyalt, s ki volt írva a plakátra, hogy "csak 18 éven felülieknek". (Egyébként ezért maradtam le a Halálos tavaszról is. Itt Nyugaton sikerült csak -évtizedekkel később- megnéznem, s eltűnődnöm az erkölcsök relativitásán!) De ne feledkezzünk meg a híradókról sem! TV hiányában, a háború idején, csak a mozivásznon jelentek meg a világpolitika szereplői és eseményei: Chamberlain az elmaradhatatlan esernyőjével, Hitler (csattogó léptű SS-alakulatok), Mussolini s az elegáns Ciano gróf - a magyar nők kedvence. * 1945 új élményeket és tapasztalatokat hozott. Nagy szenzációként ismét megjelentek Magyarországon az amerikai, angol, francia filmek. Rita Hayworth, testhez simuló, fekete estélyiruhájában (Gilda), Hedy Lamarr, Jeanette MacDonald és Nelson Eddy az Orgonavirágzásban, Spencer Tracy Az ördög az emberben kockáin... Majd a híres mesék: A bagdadi tolvaj, Kék madár (Shirley Templével), Oz, a csodák csodája s Walt Disney pazar rajzfilmsorozatai. De jöttek természetesen háborús történetek is: Waterloo Bridge... és a Gyertyafény keringő (no meg a Yankee Doodle, amelyre a rögtönzött báltermekben "lovacskázni" lehetett!). Az ideálok is megváltoztak. Jávor Pált szívemben Errol Flynn, a nyalka kalózkapitány váltotta föl. A Hét tenger ördögét naponta háromszor néztem meg az Ugo- csa moziban - valameddig csak adták. Az Elfújta a szelet 1947-ben, belgiumi tanulmány- utam alkalmával, Brüsszelben láttam először, s igen nagy irigységet váltottam ki elmesélésével Magyarországra visszatérve, ahol az embereket már a szovjet
