Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2007-01-01 / 1. szám

2007. január Talpunk alatt csikorog a hó, orrunkba szúr a húsz­fokos hideg, és csak a reggel bekapott pohárka pálinka melegít, amikor misére igyekszünk: székely kántor apó­som délcegen, mellette feleségem és én - kabátomat ösz- szébb húzva -, lelkesen. Felejthetetlen a tiszta, fagyos levegő, a megcsillanó jégkristályok káprázata. A temp­lom csendjében a Gyertyaszentelőkor nevenapját ünnep­lő kislányomért, Katáért adok hálát, és születendő gyer­mekünkért fohászkodom. A Nap és a Hold faragott jel­képével díszített templomkapun kilépve kis pohár kö­ményessel és kaláccsal, melengető szívélyességgel vár­nak azok, akik a misét hozzátartozójuk emlékére kérték. Ilyenek itt az emberek, a hagyományok, ilyen a kö­zösség. Néhány nappal később, családommal "négyesben" indulunk a beígért nagy kalandra, lovas szánon utazunk a dombok közé. A fenyőerdő közelébe érve a lovak erő­sebben fújtatnak az emelkedőn, a száncsengő játékosan csilingel a völgyben, és némán hull arcunkba a hó. Ma­gába fogad az igazi tél mesevilága. Nem mese az élet, mondják az okosak. A valóság kemény és olykor könyörtelen, itthon is és Erdélyben is - ezt már tudom. És mégis kérdezem: a valóság lehet-e teljes a mese nélkül, ahogy a mese sem lehet igaz az élet valósága nélkül? Szöveg és kép: Körössy­Rekviemek historikusán Michael Haydn és Mozart darabjai a Művészetek Palotájában Metz Katalin Gyakran hangzik el szerte a világon a jubileumi Mo- zart-év záróeseményeként a halhatatlan mester Requi- emje, utolsó műve, melyet Lacrimosa-tételének első nyolc üteme után betegségének súlyosbodása miatt félbe kel­lett szakítania 1791. december 5-én bekövetkezett halá­la előtt néhány nappal. Feleségének kérésére tanítványa, Süssmayr fejezte be, részben Mozart vázlatai, kidolgo­zott vokális szólamai, s talán szóbeli instrukciói nyo­mán. A világ jóformán csak ezt a változatot ismeri, jól­lehet a XX. század második felében többen is újrakom­ponálták a hiányzó részeket. Richard Maunder Mozart-szakértő, angol zenetudós 1986-ban egyszerűen elvetette a Süssmayr által (egészé­ben) komponált Sanctus-, Benedictus- és Agnus dei - tételeket, és a zeneszerző-óriás egyéb müveiből kiemelt motívumok, szólamok alapján írta meg a mise kigészí- tendő részeit, főként a hiányzó zenekari partitúrát. A 5_ Lacrimosát a 60-as években fölfedezett, mozarti Amen- fúga feldolgozásával zárta le. Az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus alapító karmes­tere, Vashegyi György az évforduló tiszteletére most ezt a Maunder-féle változatot mutatta be a Művészetek Palotájában, Magyarországon első ízben. A nagyszabású müvet megelőzően hallhattuk Michael Haydn c-moll Requiemjét is, melyet a nagy Joseph öccse, a fiatal Mo­zart példaképe írt, aki amúgy épp őt követte a salzburgi hercegérsek udvari koncertmestereként. Pályájuk, művé­szetük tehát néhány ponton találkozott. Vélhetőleg ez indokolta, hogy e két művet együtt adták elő. Mégsem mondhatunk mást e Michael Haydn-opusra és előadá­sára, mint hogy a szabályos mise fogalmát tisztességgel kimeríti ugyan, ám ma már nem sok invencioziást hallani ki belőle, a tételek meglehetősen egyhangúan kö­vetik egymást. Az érdeklődéssel várt Maunder-féle Requiem vegyes ér­zéseket keltett. Elismerést, hisz Vashegyi György a ba­rokk muzsika tudorának precizitásával és a historikus művész érzékenységével vezette elő az ismeretlen vál­tozatot, amiről bebizonyosodott, csakugyan súlyosabb, mélyebbre villantó s jóval komorabb, mint Süssmayr népszerű változata. A vokális szólisták „vették” az aka­dályokat, a szokatlan kihívást, és élményszerűen adták elő szólamaikat. Kivált a historikus előadásmódhoz is von­zódó szoprán énekesnő, Zádori Mária brillírozott. Fáj­dalmas-fenséges ívelései lenyűgözték a hallgatót. Né­meth Judit átéléssel énekelte alt szólamát, ám nem tud­ni, miért, gyakran elfedte a zenekar; a tenor énekes Kál­mán László életerős, dinamikus előadásmódja épp ellen­kezőleg, a kelleténél harsányabbnak hatott, míg Kovács István a mű mély „lelki tartalékait” szólaltatta meg basz- szus hangján. És mégis... Mozart nagy ívű Requiemje ezúttal számom­ra nem nyújtott felkavaró élményt. Meglehet, pusztán annak okán, hogy ekkora hangversenyteremben mégis­csak elevenebben szólalna meg egy ezer árnyalatában zengő-zúgó nagyzenekar, mint egy óhatatlanul vérszegé­nyebb historikus. Nem tudom, a kuriozitáson és a meg­ismertetés nagy érdemén kívül, a kisebb volumenű művek mellett, érdemes-e egy historikus orkeszternek belevág­nia ma egy rekviem előadásába? —A roma közösség vezeti Tiszaburát. Egyetlen olyan település van az országban, ahol az októberi ön- kormányzati választáson egy roma szervezet mindent vitt. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaburán a Fia­tal Romák Országos Szövetsége (Firosz) megszerezte az összes önkormányzati képviselői helyet, s a polgármes­teri széket is. AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom