Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-02-01 / 2. szám
2007. február AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 7 kosz sérvvel, így dolgozni nem tud, persze nincs beteg nyugdíja, mindenüket eladták a mindennapi betevő falatokért. A nagyobbik lányt elhagyta a férje, jobb híján így ő is az anyukához költözött három egész kis babával. A 12 főre duzzadt nagycsalád felélte a tartalékait decemberre. Az egyetlen fantom blokkos szobácskájuk- ban sötétben, hidegben fogadtak. Megrázó volt látni a tíz, tizenkét év alatti gyereket összebújva dideregve sírni. Az anyukának egyetlen kéré se volt, csukjuk be az ajtót mert bejönnek a patkányok. A gyerekeket otthon hagytuk, de nekem nehezen csúszott le a torkomon a szilveszteri vacsora. Másnap elmentem hozzájuk, és elhoztam az év első szentmiséjére mindnyájukat. A mise alatt újból átszerveztem gondolatban a nagy családunkat, 250 gyermek mellet kell legyen még egy családnak hely, otthon? Az áldozás utáni csendben találtam egy megoldást. A mise végén jó volt látni, ahogyan a kollégáim rugalmasan vállalták az év eleji átszervezést, és így egy kis két szobás, lakrészt fel tudtam ajánlani az édesanyának. A költözés megtörtént. Most jövök tőlük, az "új otthonukból", a 7-8 pulóverből kihámozott kicsik, a meleg fürdő után szépen alszanak. Az édesanyák nagy kerek szemükkel nézik a csodát, és még most sem hiszik, hogy az idei karácsony ilyen jó volt hozzájuk. Nekem hálálkodnak, pedig mindaz mit nekik felkínálhattam nagyon sok jó embernek az ajándéka. Végül is egy kis pohár víz egy forrásból, mely kétezer évvel ezelőtt fakadt fel a betlehemi barlangban. Neki jár minden köszönet. Szívemben végtelen hála van Krisztus iránt, mert felszabadított az önzés köteléke alól, és erőt adott, hogy elinduljak az ő általa mutatott úton, a szeretet útján, melyen járni oly édes, és gyönyörűséges. Ez az út melyre mindannyiunkat hív az Isten a végtelenbe visz, előttünk csodás távlatok vannak, végtelen földek, melyeket bejárni már Menyország, itt a földön is. Szeretettel kérlek mindnyájatokat merjünk elindulni, tovább menni Mesterünk által mutatott úton, a szeretet, az igazi boldogság útján 2007-ben is, Csaba t. Szentek és ügynökök A Hetekben Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát, a Lénárd Ödön Közhasznú Alapítvány elnöke nyilatkozik, aki szerint a lengyel Wielgus-üggyel a pápának „egyfajta üzenete van. A hibát, a bűnt, a múltat be kell vallanunk. Ezt követően pedig kiengesztelődésre van szükség, mert van tovább. Nálunk azonban az a probléma, hogy addig sem akarunk eljutni, hogy bevalljuk, mi is történt velünk. Pedig a kiengesztelődés első lépése, hogy nevén nevezzük a dolgokat.” A püspök-főapát kifejtette: „Vannak, akik úgy gondolják, hogy a katolikus egyház, köztük az ügynökök is, az elnyomó rendszer áldozatai voltak, és vannak akik távolabbról nézve a történéseket azt mondják, hogy az egyház vezetői kiszolgálták a kommunista diktatúrát. Azt gondolom, és ezt képviselem a kuratóriumban, hogy mindezt differenciáltan kell nézni. Történelmi tény, hogy a katolikus egyház ellenfelei, akiknek a szerepe legalább annyira fontos volt, mint az ügynököké, hatalmas erővel és apparátussal próbáltak szinte az egyház megsemmisítésére törekedni. Amikor azonban be kellett látniuk, hogy itt egy hosszú távú egymás mellett élésre kell berendezkedniük, megpróbálták erkölcsileg térdre kényszeríteni, lehetetlenné tenni az egyházat. Ennek fájdalmas módszere volt az emberi gyengeségek kihasználása. Ha egy papban észrevették a karriervágyat, vagy hogy szereti a pénzt, akkor erről az oldalról, vagy ha nem a hivatásához méltón élt - akár homo-, akár heteroszexuális bűnei miatt -, akkor erről az oldalról zsarolták meg. És egy zsarolt ember általában engedelmeskedik. Mindez nem speciálisan az egyházat, hanem a teljes magyar társadalmat, a ’civil’ szférát is érintő módszer volt.” /Magyar Kurír/ Emlékezzünk 1956-ra Kiemelkedő év volt, hőstettek éve, Amely elkezdődött az év októberében. Az az ősz lelkűnkből kitörölhetetlen, Hőseink tette elfelejthetetlen. Ahogy ők küzdöttek elnyomóink ellen, Szembeszállva a nagy embertelenséggel. Vörösök hadával életre, halálra, Tankok százaitól vissza nem hátrálva. Példa volt a világnak népünk bátorsága, Hogy oly erős volt bennünk a szabadság vágya. Hogy ily nagyok vagyunk hazaszeretetben, Mely lángolni képes magyarok szívében. Szabadságnál fontosabb nem volt számunkra. Hogy annak a csillaga ragyogjon hazánkra. Hajtsuk meg fejünket a hősök emlékére, Áldást, békességet kívánva népünkre. Tóthné Villányi Mária
