Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-09-01 / 9. szám
A_ 1956-os napló. (Érzelmi hozzáállásával nem tudok minden szempontból egyetérteni.) Molnár Ferenc unokája, a Londonban élő Sárközi Mátyás szellemes, könnyed tárcákkal jelentkezett, míg az Európa sátránál Lukács Jánosra (John Lukacs) bukkantam. Ezúttal magyar nyelven írt munkái szerepeltek. A fent említettek nagy része előadó volt a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (SMIKK) 1977-1992 között tartott Lugánói Tanulmányi Napjain. Örömmel üdvözöltük egymást. Végül, talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha azt is megemlítem, hogy a könyvnapra nekem is megjelent egy új versgyűjteményem "Éjbe szórt szavak" címmel, de nem Budapesten, hanem Zalaegerszegen, a Pannon Tükör Könyvek-sorozatban. A kötetet a hasonló nevű, igen rangos és tetszetős kivitelű folyóirat főszerkesztője, Péntek Imre gondozta, aki egyre jobban érdeklődik (ritka erény!) a nyugati magyar alkotók iránt. (van-e választásunk...) Kristóf Attila Én nem tudom, hogy az a tény, miszerint Magyarország csordultig van keserűséggel, bizalmatlansággal és reménytelenséggel, azt jelenti, hogy népe megelégelte az erkölcsi nihilt. Nyilvánvalóan nemcsak politikai, hanem mentális változás is kell ahhoz, hogy öröklött balsorsunk véget érjen. Mindig a fejétől bűzlik ugyan a hal, de attól a farka még egyáltalán nem jó illatú. Amikor ezeken a dolgokon kezdek tűnődni, rögvest a magyar populáció változékony meggyőződései és értékrendjének állandó hiányosságai jutnak eszembe. Elonnan származik ez a bizonytalanság, amely a szocialista rendszer állítólagos bukása után, időszakos nosztalgiával fordul a Kádár-kor létmódja és politikai metódusa felé, ily módon lehetővé téve és megszilárdítva a posztkommunista elit gazdasági hatalmát és kormányzási esélyeit. Ugyanaz a választási közösség, amely alig egy esztendeje a jelenlegi kormányt hatalomra emelte, most undorral és gyűlölettel utasítja el, de van rá esély, hogy három év múlva ismét legitimálja. A nálunk tapasztalható politikai ingadozás aligha példa Európában. Persze nincs olyan társadalmi jelenség, amelyre ne volna magyarázat. Ha beérjük azzal, hogy az ön- sorsrontás nemzeti sajátságunk, máris fejünkre húzhatjuk a szemfedőt. Kimondom nyíltan: én úgy vélem, itt inkább a nemzeti tudatlanság van jelen, amit hiszékenységnek, sőt hülyeségnek is nevezhetnénk, s amit — mellesleg - a szelektív irigység motivál. Valószínűleg abszolút nem vagyok politikailag korrekt, 2007. szeptember amikor megjegyzem, hogy az irigység bizonyos esetekben az egyenlőség vágyából fakad, viszont semmi köze a szabadsághoz és testvériséghez. A szocialisták mindig is ezekkel a lózungokkal operáltak, így válik némelyek számára hihetővé, hogy szeretve utált kormányfőnk és aranycsapata szem előtt tartja a nép érdekeit, sőt milliárdosként is közelebb áll a szegényekhez, mint egy-egy középkategóriás fideszes vagy kereszténydemokrata. Ez a már-már horrorisztikus jelenség politikai életünk lényege. Ennek még úgysem lehetett volna elejét venni, ha, teszem azt, a jelenlegi ellenzék elitje szegénységi és szüzességi fogadalmat tesz, és azt látványosan betartja. Ez csak ábránd, s egyáltalán nem tartozik a demokrácia lényegéhez. Félő azonban, hogy a magyar populáció egy karthauzi szerzetesre is gyanakodna. Hát nem furcsa? Jelenleg azok a szoci hívők, akik a megszorítások láttán kissé elkedvetlenedtek ugyan, de lelkűk mélyén azért még őrzik a lángot, legfőbb érvként azt hangoztatják: „Az egyik kutya, a másik eb.” Tragikomikus volt látni például a nemzet ünnepén, hogy a magyar politikai-ideológiai-erkölcsi harc abban testesül meg, hogy az Árpád-sávos radikálisoknak a liberális nagykutya dühödten visszaugat. Van-e ebből a helyzetből kiút? Gyors változással kecsegtet-e, ha a mostani kormányzat előbb vagy utóbb megbukik, s félve tisztelt miniszterelnökünk az emberi lelkekkel való sáfárkodás helyett, viszszatér a kádkő- iparhoz? Aligha! A gödör, amelyben vagyunk, mélyebb annál. Bár köztudott, hogy a népet nem lehet leváltani, mégis a népiélekben kellene alapvető fordulatnak bekövetkeznie. A népiélek és népképzelet formálója pediglen kétségkívül és immár szinte kizárólagosan a média. Ha a média jelenlegi gyakorlatát folytatja, s egyoldalúan elkötelezettje marad a balliberális ideológiának és politikának, tovább viszi a hülye sztárkultuszt, elsilányítja a közízlést, ha minden pórusából az anyagi javak dicsérete, az agresszív sikerre törés ösztönzése árad, ha még jobban eluralkodik az érzelmek, a szokások és a gondolkozásmódok felett, akkor itt semmi sem változik. Lehet, hogy a szociálliberális kormányzat és mentalitás egy időre háttérbe szorul, de akkor is - miként ezt tapasztaltuk már — aktívan tovább munkálkodik, kézben tartva a kultúrát és az anyagi javakat, s a hozzá mindig lojális sajtón keresztül befolyásolja a kordivatot, összezagyválva beand a múltat és jövőt. Itt nálunk nem csupán politikai váltógazdaságról van szó, hanem a demokrácia létezéséről. Ugyanis könnyen eljöhet az az idő, amikor nincs már választásunk. Hogy jelenleg van- e, én nem tudom... (MNO) Végy egy elnyomásban élt népet, adj neki egyrész szabadságot és rendelj mellé három rész ellenőrzést, ígéretekkel tálald. Garantáltan megfogják enne. AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG
