Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-01-01 / 1. szám
20 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2007. január Apáink a Donnál Eposz a II. Magyar Hadsereg hőseiről Istenem, mennyi adósságunk gyűlik a növekvő idővel. Hány elődünk élte már elénk kínját, küzdelmét, bukását, diadalmát. A hétköznapoknak hány hőse, hány álmodója s valóra váltója nemes eszményeknek, a veszett ostobaságnak hány hérosszá nemesedett áldozata sorakozik befogadásra várva az utódok tudatában, szívében. EMLÉKEK A DON-KANYARBÓL (Szerkesztőnk felvételei, 1942) Horthy István emlékkereszt Fel nem robbant "szeretetcsomag' hajtott, majd elhallgatott hőseinek. Műve nemcsak utóda a klasszikus kor hagyományait követő magyar nemzeti eposzainknak, de izgalmas, s gyönyörködtető olvasmány a XXI. századi olvasó számára is. Az eposz hősének, a fogatos Göndörnek fohásza: "Uram ... Védd meg az árva magyart, míg szét nem szórja a téboly, / állj soraink élére a mennybe vivő hazaúton" már nemcsak a hatvan éve keletre hajtott százezrek, de minden mai magyar ajkán is megszólaló ima lehet. Gulyás Imre parasztcsaládból származik, magyartörténelem szakos tanár. Debrecenben él, 1971 óta a Hajdú-bihari Napló újságírója. Az Apáink a Donnál, a Csokonai Kiadó gondozásában, a harmadik könyve. Kapható az Új Ember könyvesboltban. Szikora JózsefÖTVEN ÉV Ötvenhat lázában égek S én nem élhetek benned Hazám! Betegágyban imádkozom Kettőnkért! Életünk alkonyán... Lmúltak a dicső napok, Álmaink nem váltak valóra... Ötven éve foházkodunk, Nem mozdul senki panaszunkra. Kétszázezer ember, kétszázezer "krisztusi arcú ember Kálvária-útjának" történetét - "kit nem törtek meg a Donnál, bárhogy esett is, megcselekedte, amit lehetett" - írja meg Apáink a Donnál című hexameteres eposzában, tizenkét énekben Gulyás Imre. Ma már nem "fogják torkon a beszélőt", mint közel fél évszázad diktátorai tették azokkal, akik apáink, nagyapáink történetét menekítették volna legalább a történelembe, ám ma is nagy bátorság szólni róluk, s még nagyobb bátorság klasszikus műfajba, hexameteres hőskölteménybe foglalni a modem emberkínzásnak e történetét. Gulyás Imre a "békeidők új sarjainak" korában, akik "nem hallottak bombázókat közeledni", az "új bálványok" korában, elég bátor ahhoz, hogy felidézze a "végtelen megalázottak," "fegyver nélkül menesztett ezrek" holt menetoszlopának árnyát. De nemcsak bátorsága, nemcsak a családjából is származó ihlet - édesapja fogatosként járta meg a Don- kanyart -, hanem művészi eszközei is alkalmassá teszik a költőt, hogy méltó emléket állítson, már-már az utolsó pillanatban, közelmúlt történelmünk előbb pusztulásba Eltűntek az orosz tankok S mi szabadon is rabok lettünk. Ötven év nagy keresztjével Kálvárián járva kesergünk. Emlékezzünk Ötvenhatra, Gyújtsunk gyertyákat a holtakért... Kifosztott hazánk roncsain Jaj, ne áldozzunk több magyar vért. Ez a világ nem a miénk! Hazug csalókért minden siker! Elkábított magyar népem, Holtakkal kiáltok: ébredj fel! Emeld föl a magyar zászlót, Te fegyver nélkül is győzni tudsz! Okos, művelt fiaiddal, A Szabadság békéjébe jutsz. Viharos Viktor
