Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-06-01 / 6. szám
6 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2007. június fegyelmezetten és szabadon szavaztak. A baj ott volt, hogy etnik és szektás hovatartozásuk szerint szavaztak, ami egy nehezen megoldható, kritikus helyzetet teremtett. A kisebbségbe került szunniták u.i. úgy érzik, hogy a többséghez jutott síiták által létrehozott kormányzásból ki vannak rekesztve. De a síita többség sem egységes, és a 2005 decemberi választások után öt hónapba került, míg a miniszterelnök személyében végre meg tudtak egyezni, akinek hatásköre azonban meglehetősen korlátozott. Az ország középső szunnita részében és Bagdadban uralkodó jelenlegi káosz fő oka, hogy a kormány képtelen a szektás és politikai merényleteknek gátat vetni. Az AI- Kaida öngyilkos merénylőkkel, valamint autó- és teherautó bombákkal gyakran robbant síita kegyhelyek közelében és ezáltal provokál síita támadást a szunniták ellen. Az eddig nem javuló közbiztonsági helyzetért a lakosság a kormányt és a megszállókat okolja, mely lehetetlenné teszi az olajkutak termelésének folyamatosságát, így a közgazdaság javulását és oka a csaknem 2 millió iraki - főleg szakember - elmenekülésének elsősorban Szíriába, Jordánba, Libanonba és Egyiptomba. A Baker-Hamilton jelentés és ami utána történt Az Irakot Tanulmányozó (Baker-Hamilton) Csoportnak a kongresszus számára készült decemberi jelentése szerint „a helyzet súlyos és egyre rosszabbodó”. Javasolta a csapatok kivonásának megkezdését, valamint egy diplomáciai megoldásnak keresését a környező államokkal. Ez a Fehér Házat is arra késztette, hogy elismerje a helyzet kritikus jellegét. Az elnök azonban a javaslattal szöges ellentétben a katonai erők növelése (surge) mellett döntött, mint ami talán megfordíthatja a helyzetet. A katonai irányítást egy új parancsnokra Petraeus tábornokra bízták, akit mint a gerilla háború szakértőjét tartottak nyílván. Az ő terve az volt, hogy az amerikai erőket a bázisukról kivonva, Bagdad központjában helyezi majd el és ezáltal nyújt biztonságot az iraki civil lakosságnak. Sajnos, azoknak lett igaza, akik a katonai erők növelése ellen érveltek: hogy t.i. több katonát odavinni több célpontot és nagyobb veszteséget jelent majd. Ez pont így is történt: a katonai erősítés 3. hónapjában, áprilisban, százon felüli volt az amerikai veszteség. Bár az iraki kormányon belül az ország olajjövedelmének elosztását illetőleg még februárban megegyezés jött létre a 3 fő iraki csoport (síiták, szunniták, kurdok) között, melynek parlamenti helybenhagyása még mindig várat magára. A kormányon belüli álláspontokkal ismerős amerikaiak egy része azon a véleményen van, hogy a síitáknak eszük ágában sincs a hatalmat megosztani a szunnitákkal. Kérdés az is, hogy a nemzetgyűlésbe beválasztott szunniták mennyire állnak közel a felkelőkhöz, hogy politikai megegyezés esetén rá tudják-e venni azokat a harc beszüntetésére. Vagyis, a jelenlegi szabad választások eredményeként létrejött kormány — melynek érdekében az amerikaiak az első két évben annyit fáradoztak — eddig a szemben álló felek közötti megbékélést elérni nem tudta és kormányozni is képtelennek látszik. Az amerikai kormánynak tudomásul kellene venni, hogy vannak népek, melyek harcoltak és harcolnának is a demokráciáért, vannak, melyek erre még nem érettek és vannak, mint Irak, melyek ennek szükségét még nem látják. Ez év február 25 és március 5 között, mind a 18 tartományra kiterjedő és több, mint 2000 személyt érintő közvélemény-kutatás szerint, arra a kérdésre, hogy milyen politikai rendszer volna legjobb Iraknak, a megkérdezettek 34 %-a egy erőskezü vezetőt szeretne egy életre szóló megbízatással, azaz egy diktátort. 22 % egy iszlám államot részesítene előnyben, ahol a politikusok vallási törvények szerint kormányoznak. Csak 44 % tartotta demokráciát a legjobbnak. Mindebből a tanulság az, hogy a nyugati értelemben vett demokratikus elvek nem általánosan elfogadottak az egész világon és azokat nem tanácsos más népekre ráerőszakolni a földgolyó másik oldalán. Eddig csaknem kizárólag nyugdíjban levő magasrangú katonák kritizálták ezt a „háborút” és ahogy azt Rumsfeld hadügyminiszter irányította. Figyelemre méltó, hogy most a fegyveres erők folyóirata (Armed Forces Journal) 2007 április 27.-i számában egy jelenleg Irakban aktív szolgálatban levő törzstiszt, Paul Yingling alezredes kritizálta az amerikai tábornoki kart, mert alábecsülték az ellenállók erejét, túlbecsülték az iraki kormányt, valamint az iraki erők harcászati képességét és nem melfelelőleg tájékoztatták a kongresszust az iraki közbiztonság helyzetéről. Egy aktív szolgálatban levő tiszt ilyen kritikája eddig rendkívül ritka volt! A novemberi választások és a jelenlegi kongresszusi viták világosan bizonyítják, hogy az amerika nép már kezdi elveszíteni türelmét ezzel a végnélkülinek látszó „háborúval”. Ezt tudva Bush elnök már januári kongresszusi üzenetében figyelmeztette az iraki kormányt, hogy „az amerikai támogatás nem végnélküli”. Ugyanezt hangsúlyozta most április 19.-én az új hadügyminiszter, Robert Gates is, mikor Bagdadba érkezett. Mi várható ezek után? Valószínű, hogy egyre több hivatásos katona érvel majd az iraki polgárháborúban való további amerikai jelenlét és részvétel ellen. - Az elnök és a kongresszus között kialakult patt-helyzetben ma a kérdés az, hogy Bush mikor látja majd elérkezettnek az időt, hogy az iraki fiaskót elismerje és bejelentse az iraki kormány anyagi támogatásának végét és a csapatok fokozatos kivonásának kezdetét? (Az ország hangulatát ismerve ez már ma is későn lenne.) Addig is a vietnámi háború-ellenes tüntetésekhez hasonlóan egyre hangosabb és az egész országra kiterjedő tüntetésekre számíthatunk majd a nyáron és az ősszel. - Az iraki fiaskó előreláthatóan döntő módon befolyásolja majd a jövő évi elnöki választást is, mert függetlenül attól, hogy a republikánusok kit jelölnek, az iraki fiaskó köny- nyen magával ránthatja a Republikánus Pártot, biztosítva a demokraták győzelmét. - Ismerve Bushnak a megváltozott helyzet realitását figyelmen kívül hagyó makacsságát, egyáltalán nem valószínűtlen, hogy az amerikai erők kivonása már az új elnök idejére marad.
