Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-05-01 / 5. szám
4 anyám Milyen kopár volt ifjúságom S mennyi bánat szállt reám." vagy az újabb kori költőink közül Juhász Gyula megható költeménye: "Szeretnék néha visszajönni még megcsókolni anyám szemét tudván, hogy álmában is gondol rám, szeretnék néha visszajönni még." József Attila is halhatatlan emlékművet hagyott hátra, édesanyjáról az egyszerű mosónőről, a "Mama" című versében. A kimosott fehérneműket padláson teregető "mamától" toporzékolva kéri: "Hagyja a dagadt ruhát másra engem vigyen fel a padlásra. Nem nyafognék, de most már késő, most látom, milyen óriás ő - szürke haja lebben az égen kékitőt old az ég vizében." Gondolhatunk itt Vörösmarty Mihály: "A szegény asszony imakönyve" című költményére, szintén az édesanyjának állítva emléket. Elszegényedett, hajdan jobb napokat látott édesanyjához, őszi, sáros időben beállító falusi asszony azzal a kéréssel látogat be, hogy imakönyvet kérjen tőle. De mivel őneki is csak egy van, azt jó szívvel kétfelé osztja: "Most a két jó öregasszony, hogy semmi jót se mulasszon fél könyvből, de nem fél szívvel imádkoznak este-reggel, s ha van Isten mennyországban nem imádkoznak hiában." Petőfi Sándor "István öcsémhez" című versében, szintén a géniusznak megfelelő halhatatlan sorokkal tekint édesanyja felé: "S anyánkat, ezt az édes jó anyát O Pistukám szeresd, tiszteld, imádd mi ő nekünk, azt el nem mondhatom, mert nincs rá szó, nincs rá fogalom de megmutatná a nagy veszteség, ha elszolitná tőlünk az ég." Az "Egész úton hazafelé" című versét nem kell idézni, hisz minden korombeli magyar olvasó betéve tudja - talán a fiatal nemzedék jó része is - de érdemes a fgyelműket felhívni arra, hogy ilyen szép megszólítást, hogy "Édesanyám", más nyelvben nemigen találni. A Magyar népre jellemző az édesanya tisztelete, amit a sok népdal is bizonyít, melyekben az édesanyát szólítja meg. E sorok írója sohasem felejti el azt a derék, daliás, ifjú katonát, akit a Buda ostroma körüli harcokból hoztak be a Szt. János kórházba, (ahol ő kisegítő ápolóként próbált menedéket találni). Egész teste tel volt akna-szilánkokkal, az orvosok tehetelenül álltak mellette. Maga részéről - akkor még mint "kispap" szeminárista, - nem tehett mást mint imádkozva állni mellette, meghatottan figyelve, hogyan hívja lázálmában édesanyját újra és újra, aki bizonyára nem engedné meghalni Mennyire igaza van Mécs Lászlónak, amikor a 2007. május "Királyfi három bánata" című oly sokat mondó költeményében irja: "Az egyik bánatom: mért nem tudja látni egymást a sok ember, a sok-sok királyfi, úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni? A másik bánatom: hogyha ő majd holtan fekszik a föld alatt virággá foszladtan, senki se tudja majd, hogy királyfi voltam. Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna kamatnak is kevés, nagyon kevés volna. Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna az én köszönetéin igy is kevés volna. Hogyha a föld minden szinmézét átadom az ő édességét meg nem hálálhatom, ez az én bánatom, harmadik bánatom." Befejezésül a klasszikus zenét kedvelők számára felidézzük Coriolánus római hadvezér tragikus esetét. Önérzetében megsértve Róma ellenségeihez pártolt és hadseregével jött a "város" ellen. A szenátus az anyját küldte elébe, hogy beszélje rá a visszafordulásra. Elképzelhető a lelki küzdelme, büszkesége és az anyja iránti tisztelete között, tudva, hogyha visszafordul halál vár reá. Beethoven zenéje nagyszerűen érzékelteti a lelkében lejátszódó küzdelmet, melyben végülis az anyai szeretet kerekedik felül A negyediket, a tízparancsolat közül mindenki ismeri: “Tiszteld atyádat és anyádat." - de nem mindenki gondol e törvény folytatására is, t.i. "hogy hosszú életű légy a földön." Főleg a szülői tekintély ellen lázongó ifjúság tenné jól, ha megszívlelnék a negyedik parancs záradékát. Hány virágjában letört ifjú és leány kerülhette volna el tragikus végét, ha komolyan vették volna e nagyon komoly isteni intelmet. Ha valamikor, a mi korunkban, különösen érvényes Emerson-nak, a nagy angol gondolkodónak mondása: "Adjatok nekem jó édesanyákat és én megújítom velük a világot." Anyák napján nagy szeretettel köszöntjük édesanyáinkat és azokat az édesanyákat, akik vállalták az anyaság terhét, nemcsak egyszer -kétszer, hanem többször is, remélve, hogy mennyei koronájuk annyi gyémánttal lesz ékesítve. S ha már "odaát" vannak, illő, hogy hálás gyermekeik mindennapi imájukban megemlékezzenek róluk, bár ez fordítva is igaz: "Ki gyermekét szerette, gondját sir el nem temette." (Gyulai Pál.) Boldog, ki elmereng az örök dolgokon... (HUGO) AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG
