Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-04-01 / 4. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2006 április Soós Géza: Saáry Éva ÖTVEN ESZTENDŐS A NEMZETŐR! Tollas Tibor utolsó éveinek állandó, kínzó gondja volt a Nemzetőr fönnmaradásának a biztosítása. Körül is nézett, hogy ki szerkeszthetné halála után tovább a lapot. Nem tolakodtak a jelentkezők, mert ahogyan Kocsis Gábor egy alkalommal nekem mondta, „léteznek az öngyilkosságnak kellemesebb formái is!“ Tibor most, ha lenéz az égből, ahová áldozatos élete jutalmául bizonyára került, megelégedéssel konstatálhatja, hogy kívánsága teljesült. A lap megérte a fél évszázadot, és változatlanul betölti eredeti hivatását, a magyar nemzeti eszmények, érdekek szolgálatát és a hazai, politikai egyoldalúsággal szembeszegülve, az igazság hirdetését. Persze, ahogyan az már az életben történni szokott, az egykori alapító-föszerkesztő álmában sem gondolta, hogy éppen Nvitrai Gyula, akiben annak idején nem ismerte föl a tehetséget és kitartást, vállalja hősiesen magára és oldja meg ezt a nehéz föladatot. Az átmenet nem volt könnyű, azonban az első bizonytalankodások, útkeresések után (amit sokan fanyalogva föl is róttak) sikerült kialakítani az újság politikai és esztétikai profilját, ami ma is szilárd és következetes. Néhány hűséges munkatárs megmaradt, a hűtlenek helyett pedig mások, nem kevésbé értékesek, kapcsolódtak be. A lap ma, Nyitrai lelkiismeretes munkájával, szakértelmével s gyakran anyagi áldozatvállalásával (melyben orvos-felesége is részt vesz!), nagy népszerűségnek örvend, nemcsak a nyugati világban, de odahaza is. Én, mint a svájci olvasók nyilvántartója, megelégedéssel látom, hogy a régiek nem egyszer nagylelkű fölülfizetésekkel állnak a lap mellé, szívükön viselik fönnmaradását, de állandóan érkeznek újabbak is vagy olyanok, akik egy-két évi elmaradás után, ismét jelentkeznek. A legkisebb késésnél telefonálnak nekem, és türelmetlenül reklamálják az újságot. Természetesen, jönnek kritikák, elmarasztalások is, leggyakrabban olyanok részéről, akik kezükbe sem veszik a Nemzetőrt vagy akiknek éppen a támogatás lenne erkölcsi kötelessége. Ez utóbbiak egyrészt Tollas Tibor emlékével, másrészt a magyar üggyel kerülnek ellentétbe, hiszen nyugati fórumaink, a „rendszerváltás“ óta erősen megfogyatkoztak. Európában alig létezik rendszeresen megjelenő újság (Bécsi Napló, Életünk...?), pedig a feladatok nemhogy fogynának, inkább sokasodnak, és minden betűért harcolnunk kell. Az ötvenedik évfordulón szeretettel gondolunk a Nemzetőr legendás hírű alapítójára, Tollas Tiborra, de hálásak vagyunk Nyitrai Gyulának is, aki nagy szeretettel és hozzáértéssel, és anyagi gondok ellenére (!) fáradhatatlanul tartotta és tartja fenn immár 10 esztendeje, az újságot. HAZAI TÜKÖR Kisért a múlt. Magyarországnak is megvannak a maga “taposóaknái”, melyek időnként működésbe lépnek. “Szerencsére” csak erkölcsi kárt okoznak, mivel ezek az aknák aktákban pihennek, és ügynökmúltról tesznek tanúbizonyságot. Az egészben az az érdekes, hogy más hozza működésbe és nem az, aki alatt robbant. Legutoljára Szabó István Oscar-díjas filmrendező ügynöki múltja alatt robbant, az Élet és Irodalom című lap jóvoltából. Szabó István nem kevés meglepetésre úgy nyilatkozott, hogy büszke ügynöki múltjára, mert azzal, hogy jelentéseket írt, megmentette egy ember életét az akasztófától. Az Élet és Irodalomból megtudhattuk, Szabó István Képesi Endre fedőnéven volt ügynök 1957 és 1963 között. Jelentéseit a Színház és Filmművészeti Főiskolára járó diáktársairól írta. Nehéz és nem is feladatom, hogy pálcát törjek Szabó felett. Különös és veszélyes idők voltak azok az évek, és nagyon nehéz jellemnek kellett ahhoz lenni, hogy valaki nemet mondjon egy ilyen “felkérésnek”. Sokan zsarolhatók voltak, és ez a zsarolhatóság gyakorta olyan esemény hátterére utal, melyre ma már akár büszke is lehet. Hiszen gyakori eset volt, hogy valaki hangosan bírálta a diktatúrát, vagy tevőlegesen részt vett a forradalomban, és ezt használták ki a beszervezésre, megcsillantva a büntetés elengedését, vagy csökkentését. Nem tudom, hiszen nincs arra utalás, hogy Szabó István zsarolható lett volna, vagy csak egyszerűen félelemből, esetleg valamilyen előnyből kezdett spionkodni. Mondom nem tudom. Azt viszont tudom, hogy 15 év állt rendelkezésére, hogy ezt a kínos meglepetést megelőzve, odaáll- jon a közvélemény elé, és feltárja, egész pontosan s őszintén feltárja ügynöki múltját. Most viszont úgy tűnik, hogy mindez még várat magára. Annál is inkább, mivel még Szabó van felháborodva, és olyan pózban tetszeleg, mint akit ártatlanul vádolnak, vagy ami még rosszabb, népszerűségét kihasználva, egyfajta felsőbbrendűséget sugalva, még ő van megsértődva. Pedig érdemes lenne azon elgondolkodnia, hogy esetünkben nem az az áldozat aki spicliskedett, hanem az akit besúgtak. És mindezen az sem változtat, hogy ezek a társak megbocsájtottak. Vagy csak ezt állítják a békesség kedvéért.-Néhány hónapja arról tájékoztattam a Kedves Olvasót, hogy idehaza a hatszáz léleknél kisebb településeken megszüntették a postaszolgálatot, illetve, amelyeket az úgynevezett mobil posták váltották fel. Az, hogy ez az új szolgáltatás mennyire elégíti ki az igényeket, most nem taglalom. Az akkori írásomban egy jelenségre próbáltam felhívni a figyelmet, mely az aprófalvak mindennapi gondjáról szólt, illetve arról, hogy a hatóságok a különböző szolgáltatások megvonásával, milyen sorsot szánnak ezen településeknek. Mint később kiderült, a probléma annyira élő, hogy Dár- day István és Szalai Györgyi filmet készített erről a szomo