Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-03-01 / 3. szám
10 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2006 március annak pártját. Ezért a választások előtti „hevületben” tett, konfortérzé- sünket javító ötletek, nem sok szót érdemelnek. Most egyet mégis ismertetek, mivel megvalósítására komoly szükség lenne, és látok benne ésszerű magyarázatot. Orbán Viktor a Fidesz elnöke benyújtotta a Tisztel Ház elé, pártja javaslatát, mely a gyermekek és időskorúak a Büntető törvény- könyv (Btk.) módosítását célozza, ami több lehetőséget nyújt ebben a tárgyban. A javaslat lényege, hogy mind a gyermekek, mind az idősek, a legvédtelenebbek, a legkiszolgáltatottabbak, így a jog eszközén keresztül is fokozott védelmet kapnának. Meg elíteném, hogy nagyon sok idős ember él nem ritkán magányosan tanyákon, és gyakorta éri őket támadás. Egyes bűnöző csoportok, többségében cigányok, kimondottan a tanyán élő magányos emberekre utaznak, akik nem tudják magukat megvédeni. A városokban sem jobb a helyzet. A bűnözők, gyakorta hatósági embernek kiadva magukat, vagy valamilyen szolgáltatást ígérve, bejutnak a naiv, jólúszemű emberekhez, és kifosztják őket. Nem egyszer előfordult, hogy a temetésükre félretett pénzüket is elvitték. Az sem ritka, hogy súlyosan bántalmazzák őket, s miután megszerezték értékeiket, meg is ölik az áldozatukat. A Btk. szigorítása esetén elesnének a próbárabocsátástól, vagy a feltételes szabadlábrahe- lyezéstől. Esetenként növelnék a kiszabható büntetést is. Természetese, nem tudom, hogy a javaslatnak végrehajtás esetén mekkora a visszatartó ereje. Az viszont tény, hogy az elkövető réteg, mely szóba jöhet, legalább addig sem veszélyezteti az időseket és a gyerekeket, amíg jól megérdemelt szabadságvesztését tölti. Egy ilyen szigorítás jobban alkalmazkodna a jelenlegi körülményekhez, hiszen az idős emberek többsége joggal úgy érzi, hogy nincs biztonságban. A törvényjavaslattal kapcsolatban nem szeretnék jóslásokba bocsátkozni, de meggyőződésem, hogy a Btk-ba való beemelése, főleg az SZDSZ-en fog elbukni, hiszen a liberálisok politikája, csak a bűnözőkre terjed ki, az áldozatokra csak abban az esetben ha cigány vagy zsidó! Marad a remény, hogy a választások után a jobboldal kerül hatalomra, és Orbán Viktor akkor is szívén viseli a gyarmekek és az idősek sorsát, a büntetőjog szigorításának eszközével is. Hosszú kitartó tárgyalások után, végre Moszkvában elhangzott a da (igen), az oroszok visszadják a Sárospataki Református Kollégium könytárából származó köteteket. Azért a dolog nem ilyen egyszerű. Az a bizonyos da, ugyanis, mely felváltotta az évek óta ismételgetett nyet (nem) szót, még nem azt jelenti, hogy lehet csomagolni az értékes kiadványokat. Annyit viszont jelent, hogy Putyin elnök, támogatásáról biztosította a magyar kérést. Aki ismeri az orosz viszonyokat, ahol „tekintélymalmi demokrácia” van, az jól tudja, hogy amire az orosz elnök igent mond, az a hivatalos fórumokon is könnyebben átjut. Ezt bizonyítja, hogy az orosz alsóház, nagy szavazat többséggel, szintén igent mondott a magyar kormány kérésére. Már csak a felsőház döntésére van szükség, mely nagy valószínűség szerint szintén pozitív lesz. Ezeket az értékes kiadványokat a Vöröshadsereg, egy erre specalizálódott különítménye „gyűjtötte be” és vitték magukkal még 1945-ben, összesen százhetven darabot. Mint köztudomású, a könyvek egyházi tulajdonban voltak, és a gyűjtemény legértékesebb darabjait hurcolták magukkal a „megszabadítok”. A kiadványok között többségében voltak olyan ősnyomtatványok, melyek a XV. századból származtak. A „felszabaditó” szovjet csapatok végig rabolták Kelet-Erópát, és ez lesz az első eset, hogy hazánk visszakap valamit, az elrabolt értékek egy töredékéből. Az orosz képtárak raktáraiban ugyanisszázszámra hevernek értékes festmények, melyek országunk kifosztása alkalmával kerültek orosz tulajdonba. (Ezt nevezték zabrálásnak.) Az orosz törvények is kimondják, hogy az orosz állam köteles visszaszolgáltatni a törvénytelenül elvett egyházi tulajdonokat, és ez a törvény nem tesz különbséget belföldi vagy külföldi tulajdon között. Nemzetközi egyezmény is kimondja, hogy a háború alatt hadizsákmámyként elhurcolt képzőművészeti alkotásokat vissza kell szolgáltatni és ezt a szerződést Oroszország is aláírta. Csak nem mindig tartják magukra nézve kötelezőnek. AZ ARANYBORJÚTÓL AZ ARANY FEJŐSTEHÉNIG A "The Economist" angliai folyóiratban 1905. augusztus 5-ikén, a79-ik oldalon, ismertetést közöltek leegynemrég mejelent amerikai könyvről. Az ismertetés címe: "Explosive charges", a szóban forgó könyv címe pedig: "The Holocaust Industry: Reflections on the Exploitation of Jewish Suffering". (" Robbanékony vádak" és " A Holo- causzt - ipar: elmélkedések a zsidóság szenvedének kizsákmányolásáról .") A könyv szerzőjének neve Norman G. Finkelstein, New-York-i egyetemi tanár, akinek szülei túlélték a Holocaust minden szenvedéseit. Finkelstein édesanyja kapott is szenvedéseiért 3,500 $ jóvátételt. Ezt az összeget állítja szembe a könyv szerzője azzal a 300,000 dolláros fizetéssel, amit Lawrence Eagleburger, volt külügyminiszter zsebel be, mint a Holocaust Követelések Intézetének egyik vezető tisztviselője. Könyvének első felében Finkelstein az amerikai zsidóság Izrael államának elfogult és széleskörű támogatását hozza fel. Szerinte az európai kormányoktól és bankoktól a Holocaust ürügyével kipréselt pénzekkel elsősorban is a zsidó államot támogatják. Egyrészt közvetlen anyagi juttatások útján, másrészt pedig a Holocaust nimbuszát, a sokat szenvedett nép mártiromságát használják fel a közvélemény befolyásolására, Izrael érdekében. Azok az amerikaiak, újságírók vagy politikusok, akik az arab-izraeli konfliktust elfogulatlanul merik tárgyalni és nem minden kétséget kizáróan Izrael pártiak, azok előbb-utóbb bajba kerülnek. Márpedig senki sem akaija a mai "politikai korrekt" világban azt, hogy rásüssék az "antiszemita" bélyeget. A Holocaust nimbusza, az európai zsidóság szenvedései, kiváló igazolás a zsidó állam terjeszkedési céljai számára. Ez teszi lehetővé, hogy fittyet hányva az ENSZ határozatainak, egyre több és
