Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2006-03-01 / 3. szám

2006 március

AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG

3

A forradalom sikerére nincs recept

(Folytatás az 1. oldalról)

Bécsben a polgárnak és a munkásnak, azaz a harmadik és negyedik rend képviselőjének elege volt Metternich herceg uralmából és az ultrakonzervatív Szent Szövetség szellemiségéből, ám az ötödik rend szószólóihoz és agent pro- vocateurjeihez Rotschild báró pénze szólt: Metternich ment, a bankház maradt. S maradt a kancellár már a svájci polgárháború során vázolt programja - tanulva 1789-ből s a francia arisztokrácia teljes vereségéből a forradalmat kézben tartani tudó s a végén győzedelmes, a forradalom végrendeletét is végrehajtani tudó ellenforradalom.

Magyarországon minderről csak nagyon tisztán látó és a Nyugatot jól ismerő koponyák - mint Széchenyi vagy Eötvös - sejtettek valamit. Jókai is ráérzett erre, amikor Emléksorok címen kiadott naplójában azt írja, hogy a magyarországi „mozgalom inkább szociális, mint politikai forradalomnak” tekinthető. „Ezért találtak ennek sarkalatos pontjai nagyobb ellenzésre a magyar országgyűlés arisztokratikus frakciói közt, mint a bécsi kabinetben, s ezért maradtak fenn ennek kivívott eredményei a politikai forradalom eleste után is” - vonja le a következtetést az író, aki barátja, Petőfi mellett egyik főszereplője volt március 15. eseményeinek. Maga Pest, ez a birodalmi mértékkel mérve közepes nagyságú, szellemében igen provinciális jellegű város többségében német nyelvű és kultúrájú volt, s céhes polgársága és mesterlegényei csak felületesen érintkeztek a magyar nemesi és honorácior értelmiséggel, a dunai kikötő és a vásárok kétes népességét pedig megfelelően ellensúlyozta a nagyszámú helyőrség. Szélsőséges, új jakobinus eszméknek egy ilyen városban a radikális értelmiségieket befogadó Pilvax kávéház falain kívül csak egy pillanatra lehetett sikere: a divatos francia ideológiákat nem lehetett tartósan becsempészni ide. A társadalom szükségszerű megosztottságának okairól szóló olyan történelmi magyarázatot pedig, mint az értéktöbbletét és az azt kisajátító tőkéét - amely kidolgozatlan formájában épp Marx szájából, a forrongó Bécs forró, augusztusi napjaiban fog a „Balkán kapujában” egy munkásgyűlésen az eszmék színpadán először elhangzani - még a Marx köré sereglett vájt fülű lengyel és zsidó condottierik sem értették. (Metternich sértő mondásainak egyike volt, hogy a Land- strassén túl már a Balkán kezdődik.)

A március 13-i bécsi forradalom híre március 15-én azonban egy olyan „balkáni” városba robbant be, amely egy pillanatra levetette bőrét, s erőt és vidámságot sugalló vásári maskarába öltözött. A klaszszicista, új városháza felé hömnölveő emberáradat kéne már nem a tíz órára hirdetett, Petőfi és Jókai köré sereglett kezdeti, értelmiségi képet mutatta besúgók tollára váró költőkből, jurátusokból, írókból, egyetemistákból s fiatal ügyvédekből, hanem egy szokatlan és a város német szellemiségétől teljesen idegen, alföldi népgyűlését. Csizmás, fekete ruhás parasztok, falusi magyar iparosok, állatot felhajtó legények özönlöttek hosszú menetben a rákosi negyedéves vásár felől a belvárosba. Rottenbiller alpolgármester pártolta a tüntetők általi követelést, a 12 pont aláírását, amelynek a viharzó tömeg láttán a konzervatív tanácstagok és a sokáig ellenkező Szepesi Ferenc polgármester is kénytelen volt engedni. A tömeg egy része, élén az értelmiségi „élcsapattal”, a Dunán átkelve a várba indult, hogy az ott székelő legfőbb magyar kormányszervvel, a helytartótanáccsal is elfogadtassa a pesti magisztrátus által már aláírt 12 pontot.

A forradalmak sikerére nincs recept, kiismerhetetlenek. A dunai átkelés alaposan megapasztotta a tömeget, s Lederer báró parancsára a várbeli tüzérek kivonultak ágyúik mellé, de tüzelésre nem került sor. Mi bénította meg a bárót, hogy egy ágyúzásra kiadott paranccsal véget vessen a rebellió- nak? Talán azt érezte, hogy a rendi Magyarország már megérett a pusztulásra, s nincs fegyver és hatalom, amely megmenthetné? S miközben a helytartótanács tagjai beadják derekukat, s Zichy Ferenc ideiglenes helytartótanácsi elnökkel az élen elismerik a követelések jogosságát, még mindig könnyen véget lehetne vetni a forradalomnak. Deg- ré Alajos jurátus, a Pilvax-kör egyik tagja fel is jegyezte, hogy „A helytartótanácsnak csak a kaput kellett volna bezáratnia, hát el van fogva az egész forradalom, minden vezetőivel, minden kezdeményezőivei együtt”.

A kapuk nyitva maradtak, a tüzérek kanócai csak díszkivilágításra szolgáltak, harsogott a Rákóczi-induló és a Marseillaise, a Nemzeti Színházban este Jókai ott villogott a nemzet színésznője, Laborfalvi Róza oldalán, s talán csak Kossuth és Széchenyi látta, hogy a békés forradalom komfortos sötétjében nagy, elintézetlen kérdések rejtőznek. Mit is keresett hát Kossuth a pesti forradalom napján Bécsben, s miről tárgyalt Ferenc Károly főherceggel?

Délután érkezett meg a hajó Pozsonyból Bécsbe a magyar országgyűlés küldötteivel. A forradalmi napok lelkes közönsége várta őket, harsogott a vivát és a hoch, ropogtak az ünnepi taracklövések, egy öreg munkás zokogástól elfulladó hangon kiáltotta: „Éljen Kossuth, a mi szabadi- tónk!” Kossuth németül szónokol, s a történész ma sem mondhat mást, mint a kortárs ítészek, azt, hogy a forradalom keresztelőbeszédét mondta az ünneplő bécsieknek. „Minden nagyítás nélkül mondhatom - írja egyikük hogy Kossuth Lajos a bécsi népnek bálványa s Bécsnek két napig ura volt.”

A küldöttséget az ifjú István nádor vezeti az uralkodó, V. Ferdinánd elé, akit ma a társadalomba jól beilleszkedni tudó értelmi fogyatékosnak neveznénk, s aki papírlapról, óvatosan válaszolt a naü hősének. A nádor a ..liberális Habsburg” pózában tetszeleg, a kamarilla pedig - ez a szűk, nem hivatalos, de minden nagy döntést a kezében tartó arisztokratákból és főhercegekből álló „informális” csoport - összeül, hogy megvitassa a magyar kérdést. Ott van köztük Jósika Samu báró és Szőgyény alkancellár, s még a gyűlölködő Lajos főherceg és Zsófia főhercegnő is - aki már fia, Ferenc József mielőbbi trónra lépésének gondolatát dédelgeti magában - úgy érzi, hogy engedni kell. Ferenc Károly főherceg már tárgyalt a Burgba egye-