Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2006-12-01 / 12. szám

22 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2006. Karácsony nek törlesztése egyre komolyabb terheket jelent. A hazai földek egy része, már osztrák gazdákhoz került, külön­böző zsebszerződések révén, és csak idő kérdése, hogy az így megkötött „szerződések” mikor jelentenek tény­leges tulajdont. Tavaly télen több száz traktorral tün­tettek a Felvonulási téren. Végül született valami meg­állapodás, mire felhagytak a demonstrációval. A kormány néhány hónap múlva menesztette az agrár tárca vezetőjét, aki valóban alkalmatlan módon vezette a minisztériumot. Alig telt el pár hónap, már azt lehetett hallani, hogy a kormány nem tartja be a megállapodást. Ők betartják, ismételgette a tárca új vezetője. A kívül­álló nehezen tudta és tudja eldönteni azt, hogy a vitában kinek van igaza. Egy tény viszont, mely mindenképpen a gazdákat igazolja. A kormány jó néhány tagja meg­rögzött és beteges hazudozó. Főleg ők állítják leghan­gosabban, hogy a koalíció minden szerződést pontról, pontra betart. Október 23. előtt és után, felerősödtek a hangok, hogy a termelők ezer traktorral Budapestre készülnek. Ezeket a hangokat már megelőzte, egy szinte az egész országra kiterjedő agrár demonstráció, amikor is a gazdák az utakra vonultak gépeikkel, és az utak egyik oldalát le­zárták, hogy a közlekedés lassításával hívják fel a fi­gyelmet helyzetükre. „Természetesen” minden ered­mény nélkül, ezért hirdették meg a következő lépésben a budapesti „kirándulást.” A hatalom, a maga sunyi, gyá­va módján, azonnal megelőző intézkedéseket hozott. Budapest utcáira több száz táblát szereltek fel, melyen egy traktor látható, és azt jelzi, hogy abban az utcába traktorral behajtani tilos. Szinte tragikomikus, ahogy a Gyurcsány kormány vá­laszolt a kihívásra. Nem tudom, hogy az elkövetkező időkben még mi lehet, hiszen kitapintható a feszültség, melyet rendőrterrorral, különböző ostoba intézkedések­kel, mint például a táblák kihelyezésével nem lehet csil­lapítani. Mint ahogy nem használ, a futószalagon hozott bírósági büntetések, mellyel csak ideig, óráig lehet el­odázni a problémát. Azt a problémát, mely maga Gyur­csány Ferenc. Lehet, hogy kemény tél elé nézünk, mely­nek árát fűtésben, világításban rövidesen benyújtják számla formájában. Amikor már az embereknek nem lesz mit veszíteni, hiszen ötven éve is így kezdődött, emlékezzünk vissza. Demszkyék, hoztak ugyan rendele­tet, mellyel különböző rendezvényeket, szerintem alkot­mányellenesen korlátoznak. De vajon gátat tud-e szabni egy végső elkeseredésnek? Hiszen az a több száz ember, akit a hatalom október 23. brutálisan bántalmazott, nem felejt. Jó lenne, ha ezen a jelenlegi neoliberális és poszt- kommunista kormány elgondolkodna. —Vandálok meggyalázták Borisz Paszternák No- bel-díjas orosz író Moszkva melletti síremlékét - jelen­tették az orosz révécsatomák. EMLÉKEZZÜNK AZ 1956-OS FORRADALMUNK FRANCIA ÁLDOZATÁRA A Paris Match, a híres francia képes magazin 1966 október végi számát lapozgatom, melyben a Magyar Forradalom 10. évfordulójára s a 29 éves Jean-Pierre Pedrazzinire. a délsvájci származású, nagytehetség ri­porterre emlékezik. Tűnődve nézegetem a mellékelt, egész oldalas fotót. Szőkehajú, nyúlánk fiatalember, zsebretett kézzel, nya­kában az elmaradhatatlan Rolleiflex-el. Élénk tekinteté­vel, kisfiúsán fölényes mosolyával, maga a megtestesült vállalkozókedv. És most már nem fog megöregedni, megváltozni. Örökre ilyen marad: a Paris Match ünnepi számának fedőlapján és - egy meggyötört nép szívében. * 1956. október 27-én. Bécsben találkoznak: Paul Ma­thias (aki magyar és leírja majd a történendőket), Jean- Pierre Pedrazzini. Vick Vance és Franc Goess. Izgatot­tan lesik a Magyarországról érkező híreket, de nem si­kerül vízumot szerezniük. Amidőn azonban fülükbe jut a magyaróvári véreng­zés (218 halott és sok sebesült) rettenetes híre, nincs tü­relmük tovább várni; papírok nélkül vágnak neki a ha­tárnak, s még elérik - a temetést. Ezzel a tragikus epizóddal kezdődik Pedrazzini utolsó riportja. Paul Mathiast idézem: "Ezekben az október végi napokban Magyarországon minden csodálatosan fiatal és szenvedélyes." Majd: "Egy egységes, társadalmi osztályok nélküli nép támadt föl az idegen zsarnokság ellen, és fiai ez­rével halnak mártírhalált." De kísérjük figyelemmel elejéről a történetet: "1956. október 30-án. kedden, szállásunkon a Duna- hotelben, 6-kor fölkelünk, és 7-kor már az utcán va­gyunk. Budapest történelmének nemcsak leghősiesebb, de legromantikusabb napjait éli. Mindenki félretette a régi haragokat, de még a politikai véleménykülönbségeket is. A kommunisták zöme is elkeseredetten harcol a Vö­rös Hadsereg, a politikai- és titkosrendőrség ellen. A városban már győzelmi mámor uralkodik, de Jean- Pierre "igazi" csatát szeretne látni, "igazi riportot" akar csinálni. Ezért a Köztársaság térre megyünk, ahol a pártszékházért még javában folyik a harc. Reggel 9-kor érkezünk oda. A pártszékházzal szem­ben nagy, szürke épület áll: az Erkel Színház. Innen, a térről magáról és a környező lakóházakból támadják a sztálinista rezsim utolsó bástyáját, amely kétségbeeset­ten védekezik, ontja magából a lövedékeket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom