Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-12-01 / 12. szám
22 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2006. Karácsony nek törlesztése egyre komolyabb terheket jelent. A hazai földek egy része, már osztrák gazdákhoz került, különböző zsebszerződések révén, és csak idő kérdése, hogy az így megkötött „szerződések” mikor jelentenek tényleges tulajdont. Tavaly télen több száz traktorral tüntettek a Felvonulási téren. Végül született valami megállapodás, mire felhagytak a demonstrációval. A kormány néhány hónap múlva menesztette az agrár tárca vezetőjét, aki valóban alkalmatlan módon vezette a minisztériumot. Alig telt el pár hónap, már azt lehetett hallani, hogy a kormány nem tartja be a megállapodást. Ők betartják, ismételgette a tárca új vezetője. A kívülálló nehezen tudta és tudja eldönteni azt, hogy a vitában kinek van igaza. Egy tény viszont, mely mindenképpen a gazdákat igazolja. A kormány jó néhány tagja megrögzött és beteges hazudozó. Főleg ők állítják leghangosabban, hogy a koalíció minden szerződést pontról, pontra betart. Október 23. előtt és után, felerősödtek a hangok, hogy a termelők ezer traktorral Budapestre készülnek. Ezeket a hangokat már megelőzte, egy szinte az egész országra kiterjedő agrár demonstráció, amikor is a gazdák az utakra vonultak gépeikkel, és az utak egyik oldalát lezárták, hogy a közlekedés lassításával hívják fel a figyelmet helyzetükre. „Természetesen” minden eredmény nélkül, ezért hirdették meg a következő lépésben a budapesti „kirándulást.” A hatalom, a maga sunyi, gyáva módján, azonnal megelőző intézkedéseket hozott. Budapest utcáira több száz táblát szereltek fel, melyen egy traktor látható, és azt jelzi, hogy abban az utcába traktorral behajtani tilos. Szinte tragikomikus, ahogy a Gyurcsány kormány válaszolt a kihívásra. Nem tudom, hogy az elkövetkező időkben még mi lehet, hiszen kitapintható a feszültség, melyet rendőrterrorral, különböző ostoba intézkedésekkel, mint például a táblák kihelyezésével nem lehet csillapítani. Mint ahogy nem használ, a futószalagon hozott bírósági büntetések, mellyel csak ideig, óráig lehet elodázni a problémát. Azt a problémát, mely maga Gyurcsány Ferenc. Lehet, hogy kemény tél elé nézünk, melynek árát fűtésben, világításban rövidesen benyújtják számla formájában. Amikor már az embereknek nem lesz mit veszíteni, hiszen ötven éve is így kezdődött, emlékezzünk vissza. Demszkyék, hoztak ugyan rendeletet, mellyel különböző rendezvényeket, szerintem alkotmányellenesen korlátoznak. De vajon gátat tud-e szabni egy végső elkeseredésnek? Hiszen az a több száz ember, akit a hatalom október 23. brutálisan bántalmazott, nem felejt. Jó lenne, ha ezen a jelenlegi neoliberális és poszt- kommunista kormány elgondolkodna. —Vandálok meggyalázták Borisz Paszternák No- bel-díjas orosz író Moszkva melletti síremlékét - jelentették az orosz révécsatomák. EMLÉKEZZÜNK AZ 1956-OS FORRADALMUNK FRANCIA ÁLDOZATÁRA A Paris Match, a híres francia képes magazin 1966 október végi számát lapozgatom, melyben a Magyar Forradalom 10. évfordulójára s a 29 éves Jean-Pierre Pedrazzinire. a délsvájci származású, nagytehetség riporterre emlékezik. Tűnődve nézegetem a mellékelt, egész oldalas fotót. Szőkehajú, nyúlánk fiatalember, zsebretett kézzel, nyakában az elmaradhatatlan Rolleiflex-el. Élénk tekintetével, kisfiúsán fölényes mosolyával, maga a megtestesült vállalkozókedv. És most már nem fog megöregedni, megváltozni. Örökre ilyen marad: a Paris Match ünnepi számának fedőlapján és - egy meggyötört nép szívében. * 1956. október 27-én. Bécsben találkoznak: Paul Mathias (aki magyar és leírja majd a történendőket), Jean- Pierre Pedrazzini. Vick Vance és Franc Goess. Izgatottan lesik a Magyarországról érkező híreket, de nem sikerül vízumot szerezniük. Amidőn azonban fülükbe jut a magyaróvári vérengzés (218 halott és sok sebesült) rettenetes híre, nincs türelmük tovább várni; papírok nélkül vágnak neki a határnak, s még elérik - a temetést. Ezzel a tragikus epizóddal kezdődik Pedrazzini utolsó riportja. Paul Mathiast idézem: "Ezekben az október végi napokban Magyarországon minden csodálatosan fiatal és szenvedélyes." Majd: "Egy egységes, társadalmi osztályok nélküli nép támadt föl az idegen zsarnokság ellen, és fiai ezrével halnak mártírhalált." De kísérjük figyelemmel elejéről a történetet: "1956. október 30-án. kedden, szállásunkon a Duna- hotelben, 6-kor fölkelünk, és 7-kor már az utcán vagyunk. Budapest történelmének nemcsak leghősiesebb, de legromantikusabb napjait éli. Mindenki félretette a régi haragokat, de még a politikai véleménykülönbségeket is. A kommunisták zöme is elkeseredetten harcol a Vörös Hadsereg, a politikai- és titkosrendőrség ellen. A városban már győzelmi mámor uralkodik, de Jean- Pierre "igazi" csatát szeretne látni, "igazi riportot" akar csinálni. Ezért a Köztársaság térre megyünk, ahol a pártszékházért még javában folyik a harc. Reggel 9-kor érkezünk oda. A pártszékházzal szemben nagy, szürke épület áll: az Erkel Színház. Innen, a térről magáról és a környező lakóházakból támadják a sztálinista rezsim utolsó bástyáját, amely kétségbeesetten védekezik, ontja magából a lövedékeket.
