Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-09-01 / 9. szám
15 2006 szeptember AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG A pécsi ókeresztény sírok létezését először a XVIII. század elején fedezték fel. Az úgynevezett I-es számú, Péter-Pál sírkamrát 1782-ben a székesegyház délkeleti tornya előtt találták meg, a reneszánsz palota bontásakor. Ezt megelőzően 1718-ban már a jezsuita kollégium építésénél (a mai Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma) festett falú temetkezési kamrákra bukkantak. Ezután sorban kerültek felszínre a történelem újabb és újabb „apró darabkái” - mind a mai napig. Ebben a néhány száz méteres körben, ami Pécs történelmi belvárosa, több száz sír van mée a föld alatt. Az építkezés gőzerővel folyik hétvégén is, a múzeumnak ugyanis el kell készülnie novemberig. Az építkezés 1,5 milliárd forintos költségét az unió állja, de a határidő és az elszámolás is szoros. A most épülő múzeumot úgy alakítják ki, hogy később hozzá kapcsolható legyen még a környék számos ó- és középkori építménye is. A végcél egy több ezer négyzetméteres - jelentős részben föld alatti - komplexum, amely méltó lesz a világörökségi címhez. /Új Ember/ MITŐL FÉLNEK A ROMÁNOK ROMÁNIÁBAN? A bukaresti "Gardianul" című napilap egyik tavaly (2005) decemberi számában cikk jelent meg a magyar ingatlanok visszaadásáról. A lap angol nyelvű kiadásában ezt a mondatot olvashattuk : "The Hungarian community in Romania is about to receive real estate properties from the Romanian State, which comprise a large part of Transylvania..." vagyis azok az ingatlanok, melyeket a román állam "készül" visszaadni a magyar közösségnek, Erdély területének nagy részét foglalják magukban. A román cikkíró ezzel tulajdonképpen beismeri, ha nem is nagy lelkesedéssel, hogy a magyar ingatlanok fölötti tulajdonjog rendezése gyakorlatilag Erdély visszaadását, vagyis az egész 1918 december 1-i okmány érvénytelenítését jelentené. Hát persze, hogy azt! Hiszen évszázadokon át, mialatt az "őslakók", a dáko-románok, az erdélyi hegyek eldugott falvaiban békésen éldegéltek, addig a magyarok és a szászok városokat és utcákat építettek és közművesítettek, lakóházakat, templomokat, iskolákat, múzeumokat, színházakat,, tereket és parkokat létesítettek és működtettek. És ha kellett, megvédték azokat a rájuktörő ellenségektől. Erről tanúskodnak a városok épületei és a temetők sírkövei. Ezt nem lehet elvitatni. Erről fölösleges vitatkozni, kőbe van az vésve mind. Ércnél maradandóbb az a szellem, ami ezekből a tárgyakból árad felénk. Mindaz, ami a magyar állam és városok tulajdona volt,: klinikák, kórházak, színházak, iskolák és sok más középület, teljes felszereléssel együtt még 1918ban, az "átadáskor" lettek eltulajdonítva. Azonnal új neveket adtak ezeknek az intézményeknek, utcáknak, tereknek, városoknak, falvaknak. De hosszú bitorlásuk alatt Erdélyban majdnem semmit sem építettek, leszámítva a számtalan görögkeleti ortodox templomokat és a beözölő új lakósok számára emelt lakóblokkokat. A különleges román nemzeti kommunizmus évtizedei alatt tovább folyt a rablás. Magán vagyonok, egyházi tulajdonok kerülteka bitorlók kezére. * Ha számba vesszük a jelentős intézmények számára emelt épületek sorsát, rájövünk arra, hogy mi is történt valójában. Nem könnyű felfogni azt, hogy 1919-ben, egy tollvonással, mindaz ami a magyar állam, erdélyi magyar városok tulajdonában volt, hirtelen a románoké lett. Hogy csak egyetlen példát hozzunk fel a sok ezer közül: itt van a kolozsvári Nemzeti Színház története. 1904/1906-ban készült el Fellner Ferdinánd és Helmer Herman építészek tervei szerint ez a több mint 1,000 férőhelyes rokkokó-barokk stílusú épület. 1919-ben a románok birtokukba vették a gyönyörű épületet, és lett belőle TEATRUL NATIONAL ROMAN vagyis Román Nemzeti Színház. Ámikor 1940-ben, a Bécsi Döntés következtében ki kellett vonulniuk Kolozsvárról, a nézőtéri székekek bársonyhuzatját és a függönyt bosszúból összehasogatták. Most, a turista kaluzokban, mint nevezetes épületet, a Román Nemzet Színházat tüntetik fel. Nincs rajta tábla, mely hirdetné, hogy mikor és ki építette. * Valahol olvashattuk: " A múlt nem mögöttünk van, a múlt alattunk van, rajta állunk". Mennyire igaz ez Erdély mai helyzetében! Addig is, amig a magyar politikusok felnőnek odáig, hogy a világ közvéleménye elé tárják 1919 tragédiáját, mely a legjobban éppen a magyar nemzetet sújtotta, - mondom addig is meg kell ismertetnünk, főleg és elsősorban a román anyanyelvű lakossággal múltunk emlékeit. Ilyen értelemben hasznos lehetne román nyelvű kiadványok létrehozása, hogy alkalmuk legyen megtudniok, hogy nincs mitől félni, hanem tudomásul kell venni a tényeket. Martin Janos--A régió legnagyobb magyar oktatási intézménye a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium. Fennállásának 374 éve alatt - a rendszerváltás előtti öt év kivételével - magyarul tanítottak benne. Idén a négy végzős osztályból 99- en érettségiznek. A jövő tanévben már nem indulhat tanítóképző, a kért 5 osztály helyett a tanfelügyelőség csak 4-et engedélyezett. Főiskola is működik a Kollégiumban. Idén csak 10-en diplomáztak, de 2005-ben már 24-en kezdték az első évet. A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Szemináriumi Líceum 20 fiúból álló végzős osztálya katolikus teológia-szakos.
