Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2005-04-01 / 4. szám
14 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2005 április Dr. Tápay Miklós: A MAGYARSÁG KRITIKUS FOGYÁSA II. rész Bevándorlás, mint megoldás A népességfogyásra a bevándorlás volna a gyors megoldás, csakhogy ez sem mentes problémáktól. Európából, amely azelőtt a kivándorlók kontinense volt, a 20. század végén bevándorlók kontinense lett, akarva, nem akarva. Egy ENSZ számítás szerint Európának fogyatkozó népessége pótlására 160 millió idegent kellene befogadnia. Ez a 160 millió örömmel is jönne a túlszaporodó, fejlődő országokból, csakhogy ekkora tömeg asszimilációját képtelenség volna megoldani más kontinensekről érkező bevándorlókkal. Ezek u.i. nemcsak idegen nyelvet, de idegen szokásokat, hagyományokat, kultúrát és vallást is hoznak magukkal és a befogadó országokban - ha csak tehetik - saját közösségeikben élnek tovább. A számítógép segítségével azután napi kapcsolatot tudnak fenntartani anyanyelvükön nemcsak az otthonmaradt családi és ismeretségi körükkel, de politikai mozgalmakkal is. így a szülőhazájától távol, elszigetelten élő betelepülő alig lesz kitéve az új környezetben a befogadó kultúra és szokások befolyásának, ami végül is az asszimilációt segítené elő. A bevándorló, öltözködésében, megjelenésében, magatartásában egy nyilvánvalóan idegen népcsoportot képvisel majd, amelyet a befogadók nem feltétlenül látnak mindenütt szívesen, különösképpen nem mint egy véglegesen ottmaradó idegent. Ezt figyelembe véve érthető, hogy Nyugat-Európa előnyben részesíti a Közép-Európából, egy mégis rokon kultúrterületről érkező bevándorlókat. A németek pl. az ott-tartózkodást engedélyező zöld kártyát kínálnak a magyar fiataloknak 6 évre. Ez épp elég idő ahhoz, hogy egy fiatal ott családot alapítson, végleg letelepedjen és elvesszen szülőhazája számára. Az EU-hoz való csatlakozást eldöntő szavazási kampányban is sajnos az egyik fő érv az volt, hogy „A csatlakozás másnapjától 24 más országban telepedhetünk le!” Ez a kampány-érvelés népességünk kritikus fogyásának időszakában egyenesen nemzetellenesnek minősíthető és szinte felhívás volt a magyar fiatalokhoz, hogy könnyebb életlehetőségek érdekében hagyják el hazájukat. Természetesen felvetődik a kérdés, hogy ha Nyugat-Európa részben tőlünk pótolja népessége fogyását, honnan is pótolhatnánk mi? Számunkra persze a legtermészetesebb az volna, ha saját véreinket, a csángókat telepítenénk haza Moldvából és Bukovinából. Ez semmit sem változtatna azon a magyar etnikumok fennmaradását célzó állásponton, hogy a mai határokon túliak lehetőleg maradjanak szülőföldjükön. A csángók földje u.i. csak Nagy Lajos királyunk uralkodása idején volt magyar fennhatóság alatt 14 évig, 1345-től 1359-ig. Hazatelepítésükre már 1800 óta volt több kísérlet. Ezek között a legjelentősebb az 1941-es akció volt, melynek során többezren lettek letelepítve a visszatért Bácskában, akik azután 1945-ben átkerültek Dél- Dunántúlra. A ma magyarul beszélő csángók számát a kutatók 70 ezerre becsülik. Miután hazánk lakosságának évi fogyása 40-50 ezerre tehető (évenként egy Cegléd nagyságú város lakossága), ha valamennyi csángó haza is települne, ez még csak 2 évre is alig egyenlítené ki a fogyást. - Egy reális bevándorlási politikának figyelembe kellene vennie az amerikai tapasztalatot, mely legkedvezőbb a Távol-Keletről származó bevándorlókkal (Japán, Kina, Korea, Vietnám és India), akiknek gyermekei az egyetemeken mindenütt az élen járnak, akiknek munkamorálja példamutató, családi kötelékeik erősek; akik vállalkozó képességükkel, üzleti érzékükkel idegen környezetben, állami támogatás nélkül is gyorsan egzisztenciát teremtenek. És még egy: manapság nem éppen elhanyagolható körülmény az, hogy velük kapcsolatban muzulmán vallási fanatizmussal nem kell számolni. Örüljünk annak, hogy ilyesmi eddig nem ütötte fel a fejét hazánkban. Javaslatok a lehetséges megoldásra A csaknem 50 év óta tartó népességfogyás hazánkban olyan demográfiai hullámvölgyet, olyan hosszú elöregedési folyamatot teremtett, hogy ehhez hasonló másutt nincs a világon! Arra, hogy itt elsősorban nem az életszínvonallal vagy a lakáshelyzettel kapcsolatos társadalmi reagálásról van szó, a legjobb bizonyíték az, hogy ma ugyanez a helyzet a gazdaságilag fejlettebb nyugat-európai országokban is. Csakhogy a kárpátmedencei - talán 15 milliós - magyarság nem engedheti meg magának azt a „luxust”, hogy fogyását nemtörődömséggel szemlélje, mint ahogy azt a nyugat-európai népek teszik. Itt az alapvető probléma az európai társadalmaknak a gyermekvállalással szembeni negatív állásfoglalása. így a megoldásnak is, a gazdasági, anyagi szempontok mellett figyelembe kell venni mindazon tényezőt, amely a gyermekellenes közhangulatot pozitív irányba tudná
