Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2005-05-01 / 5. szám
2005 május AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 19 Az elfelejtett Beregszász évszázadai Kákonyi Péter Az első világháború után, a gyászos emlékű trianoni békeszerződéssel Csehszlovákiához csatolt Beregszász — Lampert herceg, Erzsébet királynő, Bethlen Gábor, Rákóczi Ferenc városa — mindig megmaradt színmagyar városnak. A cseh megszállás éveiben, majd később is Kárpátalja magyar politikai és kulturális életének központjává vált... - írja Csanádi György, akinek a város múltjának több mint kilencszáz esztendejét, illetve borús jelenét bemutató könyve (Sorsfordító évek sodrásában) az ungvári PoliPrint kiadó gondozásában a közeli napokban jelent meg. Átfogóbb, körültekintőbb munka a Vérke-parti településről még sosem látott napvilágot. Szükség is volt erre, mert Beregszászt - nem tudni, miért - a historikusok korábban elhanyagolták, és míg más, viszonylag közeli településekről - Husztról, Tokajról, Sárospatakról, Munkácsról - számtalan régi metszet és grafika maradt fenn, Beregszászról egy sem. A város és környéke - ahol az Alföld és a Kárpátok első, szigetszerű hegyei találkoznak — már a történelem előtti időkben lakott volt. 1063-ban Lampert herceg, Szent László királyunk öccse városi rangra emelte. Kevesen tudják, hogy éppen itt, Beregszászon bontott zászlót a Rákóczi-szabadságharc. Ez képletesen is, valóságosan is igaz, hiszen a város főterén bontotta ki Esze Tamás a fejedelem zászlaját és olvasta fel kiáltványát. A szabadságharc bukása után a száműzött fejedelem beregi birtokait az osztrák Schönbom grófok kaparintották meg. Kazinczy és Petőfi élénk színekkel rajzolja meg a XVIII., illetve XIX. századi kisváros képét. A város az 1848-49-es eseményeket követő letargia után a kiegyezéskor dinamikus fejlődésnek indult, amelynek csak a gyászos trianoni békediktátum, majd végérvényesen a szovjet diktatúra vetett véget. A „malenkij robot”, a hírhedt szolyvai láger és a folyamatosan magyarokkal teli sztálini börtönök a rettegés, a reménytelenség éveit hozták a beregszásziaknak. A korábbi lakosság jelentős hányada elmenekült. A Szovjetunió széthullása — miként az Csanádi György könyvéből kiviláglik — új hiteket és új reményeket, ám sok keserűséget is hozott a jobb sorsra érdemes városra. A jövőt formáló, a magyarságot megtartó és felemelő álmok gyakran csak álmok maradtak, és rendre megfeneklettek és megfeneklenek ma is a hivatalok' packázásán és a maga- tehetetlenséeen. Sajnálatos módon ma is tart a magyarság, mindenekelőtt a magyar értelmiség elvándorlása. Aligha téved a szerző, amikor munkája zárszavában leírja: „A beregszászi magyarság csak úgy tud fennmaradni, csak akkor tudja érvényesíteni alkotmányos jogait, ha egységesen lép fel, véget vet »a turáni átoknak«, a széthúzásnak, fenntartja intézményeit, ápolja kultúráját, nemzeti, történelmi hagyományait. ”/MNO/ Terbegeci templom: a múlt a jövőben is éljen! A történeti Magyarország Hont vármegyéjében nem egy település büszkélkedhet(ne) építészeti emlékeivel. Hol kisebb, hol nagyobb, hol mívesebb, hol szerényebb kivitelezésben épült, és ami szintén a kegyetlen valóság, általában teljesen romos vagy javában omladozó épületekkel találkozhatunk. Időjárás, évtizedek, pártállam és egyéb tényezők nem kímélték a régmúlt korok mestereinek helyi remekeit. Kevés kivételtől eltekintve az Isten háza - szerencsére — mindenhol épségben megőrződött az utókornak. Terbegec (a település Szlovákiában található, lakóinak száma 202) község temploma egyike az ilyen falusi templomoknak. A település évszázadokon át minden korban rendelkezett saját templommal. A legkorábbi említés egy 14. századból való oklevélben olvasható. A jelenben látható épület 1794-ben nyerte el végső formáját, legalábbis a szentélyében tanúskodó latin felirat ezt bizonyítja. (A templom patrónusa Szent László király.) Építtetője a falu akkori földbirtokosa, Pongrácz László volt. 1963-ban az akkori illetékes hatóságok műemlékké nyilvánították a neobarokk épületet. A szocializmus összeomlását követő évtized derekán a község önkormányzatának segítségével sikerült az épület cserépfedelét megújítani. Majd 2003-ban a toronytető kapott új, rézlemezes borítást. Az elvégzett munkálatok anyagi fedezetének döntő hányadát helyi pénzadományokból térítették. A 2004 őszén megvalósult alapos statikusi vizsgálat azonban váratlan és a helybéliekre nézve megrázó eredménynyel zárult. A néhány éve már szabad szemmel is jól látható hajszálrepedések mára életveszélyessé tették az épületen belüli emberi tartózkodást. A méréseket és számításokat végző szakértő elmondása szerint a létesítmény „egy időzített bomba.” így a templom azonnali bezárása elkerülhetetlenné vált. A veszély a szerkezetben rejlik. Ezért elengedhetetlenül fontos, hogy a lehető legrövidebb időn belül az épület statikai állaga megfelelő erősítést kapjon. Csakhogy a legkedvezőbb számítások mellett is másfél millió koronás (ötvenezer amerikai dollárnak megfelelő) megoldásra volna szükség e munkálatnak a kivitelezéséhez. Ezen összeg a község két teljes évi költségvetésének felel meg. A terbegeciek bizakodóak. Szívük legmélyén remélik, hogy a falu múltja a jövőben is élni fog. E múlt szerves tartozéka templomuk, sőt több annál: magyar anyanyelvűk biztos menedéke. „Akinek füle van, hallja meg!” (Máté 13,9) Baki Attila történész
