Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-01 / 1. szám
10 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2005. január Dr. Tápay Miklós AZ 1932-33-AS NAGY SZOVJET ÉHÍNSÉG SZTÁLIN HOLOKAUSZT JA (III. rész) Megfosztva tartalékaiktól és az élelemvásárlás lehetőségeitől is, a gazdag mezőgazdasági vidékek millióinak nem maradt más választása, mint tömegestől menekülni a városokba. A kormány válasza nem késett: 1932. dec. 27.-én új személyazonossági igazolványokat vezettek be és kötelezővé tették valamennyi állampolgár regisztrálását, hogy saját indoklásuk szerint „likvidálják a szociális parazitákat és megakadályozzák a kulákok városokba való beszivárgását”. Mindennek tetejébe jött aztán az 1933. jan. 22.-i rendelet, Sztálin és Molotov aláírásával, amely az éhező milliók halálát jelentette. Ebben utasították a helyi vezetőket, de mindenek előtt a GPU-T,hogy bármilyen szükséges eszközzel akadályozzák meg a parasztság tömeges menekülését a városokba, „melyet a szovjet rendszer ellenségei, ellenforradalmárok és lengyel ügynökök szerveztek propaganda puccsként a kollektivizálás és a szovjet kormány ellen”. Az éhínség által érintett vidékeken beszüntették a vonatjegyek kiadását, szigorúan ellenőrizték az állomásokat, s GPU pedig barrikádokat és ellenőrző állomásokat állított fel a közutakon. A titkos rendőrség egy 1933 márciusi jelentése szerint 1 hónap alatt 219 460 menekültet tartóztattak fel. Ebből 186 588-at visszatoloncoltak eredeti lakóhelyére, míg 32 872-t letartóztattak és elitéltek. Azok, akik valahogy mégis eljutottak a városokba, sem tudtak magukon segíteni, mivel nem volt kenyérjegyük és a boltokban nem szolgálták ki őket. Az olasz konzul Andrea Graziosi Harkovban - amely vidék egyike volt a legsúlyosabban érintett területeknek - leírja, hogy a városokba menekült parasztok gyermekeiket is magukkal hozták, mivel semmi reményük nem volt, hogy a falvakban életben maradjanak. Ott aztán szabadon engedték illetve elhagyták őket abban a reményben, hogy majd csak lesz valaki, aki gondjukat viseli. A szülők pedig vissztértek a falvakba meghalni. A városok utcáin parasztok holttestei feküdtek szanaszét, melyeket reggelente gyűjtöttek össze és vagonokban szállították a városon kívülre, ahol jeltelen tömegsírokban földelték el őket. 1933 nyarán aztán az éhínség tetejébe jött a tífusz járvány, amelynek eredményeként több ezres falvakban, sok helyen csak vagy 2 tucat túlélő maradt. A GPU és az olasz diplomáciai jelentések egyöntetűen adtak hírt a kannibalizmusról is! Ebben a teljesen reménytelen helyzetben ez annyira elterjedtté vált, hogy a kormány plakátokat nyomtatott a következő szöveggel: „Saját gyermekeid megevése barbár cselekedet”. És miközben milliók haltak éhen, a szovjet kormány - mintha mi sem történt volna - zavartalanul exportálta a gabonát Nyugat Európába a nehézipar fejlesztése és a fegyverkezés érdekében. Ezekben a kritikus években a szovjet gabonaexport pontos adatai a következők: 1928-ban kevesebb, mint 1 millió mázsa gabonát exportáltak, 1929-ben 13 milliót, 1930-ban 48,3 milliót, 1931-ben 51,8 milliót, 1932-ben 18.1 milliót, és 1933- ban 10 milliót. Az 1930-33-as exportnak a fele is elég lett volna az éhínség megelőzésére! (Mellesleg, a nyugat-európai gazdasági válság miatt a kiszállított gabonát csak nagyon alacsony áron tudták értékesíteni.) És ezt a népirtást teljes titoktartás fedte. A kolhozok rohammunkásainak, 1933-ban, tehát az éhínség tetőfokán, tartott országos kongresszusán erről egy szó sem esett. Sztálin még a Politbüro ülésein sem volt hajlandó erről tárgyalni! A 30-as években, aki erről beszélni mert, mint ellenforradalmi agitátor lett megbélyegezve. Bármilyen utalás erre, természetesen a sajtóban is tiltva volt egészen 1956-ig. Csak a XX. Pártkongresszuson Hruscsov IVi órás „titkos” beszédével (1956. feb. 24.- ről 25.-éré virradó éjjel) elkezdődött desztalinizáció után mert néhány író ezzel a tabu-témával foglalkozni. A Sz. U. összeomlásáig titokban tartott demográfiai és az 1937-39-es népszámlálási adatokat felhasználva, ma már teljes mértékben felmérhető ennek az éhínségnek a katasztrofális mértéke. Ez megközelítőleg 40 millió szovjet állampolgárt érintett és több, halálos áldozatot követelt, mint 1921-ben vagy az 1877-78- as kínai éhínség. A halálozás vidéken sokkal magasabb volt, mint a városokban. Harkov környékén pl. 1933 januárja és júniusa között a halálozás tízszerese volt a megelőző év azonos időszakának. Az éhínség azonban kíméletlenül szedte az áldozatait a városok lakosságából is: Harkovban 120 000-en, Krasznodar- ban 40 000-ren és Sztavropolban 20 000-ren haltak éhen. De még az éhínség által kevésbé érintett területeken is lényegesen megemelkedett az elhalálozás. így pl. Moszkva környékén 1933 első 6 hónapjában 50%- al volt nagyobb a halálozás. - 1933-ban a Sz. U. egész területén 6 millióval volt több halott, mint az előző években. Ebből 4 millió volt Ukrajnában, lmillió Észak-Kaukázus vidékén és 1 másik millió Kazahsztánban. (Emiatt Kazahsztánból l'A millió menekült Kínába és 'A millió Közép-Azsiába.) Ez az iszonyatos népirtás a bolsevista állam és a parasztság közötti harc utolsó fejezetének tekinthető. Kezdődött 1918-21-ben a kötelező beszolgáltatással szembeni ellenállással, folytatódott az 1929-30-as kol
