Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2005-12-01 / 12. szám
2005 Karácsony AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 19 KÖNYVISMERTETÉS: Soós Géza: Szerelem és különbéke Érdekes dolog egy könyv kapcsán a népköltészetre gondolni, főleg ha regényről van szó és nem mese - vagy egyéb műfajokról. De a tömeges rajzfilm korában élnek-e még a klasszikus népköltészet műfajai? Egyáltalán mesélnek-e még apák és nagyapák, anyák és nagyanyák az ifjabb nemzedéknek? Én még ahhoz a szerencsés nemzedékhez tartozom, akinek zsenge gyermekkorát nem a televízió töltötte be. így ez a könyv olyan számomra, mint amikor nagyapám mesélt vagy később apám a háborúról. A mi nemzedékünknek még nincsen közvetlen tapasztalata a háborúról, de szüléink és főleg nagyszüleink két világégést is megértek. A könyv címe mindent elmond a regény tartalmáról - bár egy kicsit hosszú valóban szerelemről és a háború egy csendes momentumáról van szó, - amit akár különbékének is nevezhetnénk az író szavaival. Viszont a könyv mottója lerántja a leplet minden háborúról: „Csak a hamis emlék festi széppé a háborút”. A könyvbeli események és általában az emberi emlékezés psziholó- giája azonban ellentmond ennek, mert őszülő halántékkal mindent megszépít az emlékezet, maga a tény, hogy akkor mi fiatalok voltunk. Már pedig a főhős alig 19 éves, maga mondja, hogy az iskolapadból került a frontra. Az elveszett nemzedék tagja, mondaná Hemingway, aki maga is megjárta a poklot. Igaz, a háború embertelensége hamar megérlelte a gyer- mek-lelkeket, az álmok szerte foszlanak, marad a cudar, gyilkos „való”.: „—Mivel foglalkozik majd százados úr, ha vége lesz a háborúnak? —„Egyetemre szeretnék járni Kolozsváron. Számvitelire vagy jogira. Az apám kívánsága. Mostmár én sem bánom. Úgy gondolom, jó lesz újra diáknak lenni. Tavaly érettségiztünk és az egész osztály lelkes volt, hogy megvédheti a hazát. Azóta tanulótársaimnak fele már meghalt, itt Itáliában, távol Erdélytől.” /23.old./ „...az Isten az embert saját formájára teremtette, értelmes lénynek. Helyette nem fog gondolkodni. Sajnos az emberiség ilyen alantas dologra használja az eszét. Szerencsére mindig akadnak köztünk olyanok, akik nem tudják elfogadni ezt a barbár pusztítást. Itt vagy például te (ez a főhős) egyetlen célod, hogy a rád bízott katonákat hazajuttasd. Pedig amikor az iskolai pádból kiléptél, sok mindent másként láttál. Azóta egészen megváltoztál.” /41. old./ A történet csupán néhány háborús hónapot idéz meg a világháború éveiből, de akkor már mindenki mindenből kiábrándult, és a többség csak egyet akar: ép bőrrel hazaérni. A címben jelzett két esemény - a háború és szerelem - párhuzamosan futnak egymással. Önként adódik a kérdés: melyik a fontosabb egy kamasz-ember életében? Az amit rákényszerítettek idegen emberek és idegen érdekek, vagy az amit a természet diktál. Sarkíthatnánk még inkább: élet vagy halál?! Te kedves olvasó, mit választanál? Az elbeszélés sarkköve idealizált-helyzet, idealizált hősökkel: csupa jó ember találkozik a világnak eme sarkában. És jók tudnak lenni, maradni még a háborúban is. Gyűlölet- mentesen állnak szemben ellenségként is, tisztelik egymást, tisztelik az egyszerű embert, az életet, az életet adó termést, akár ha krumpli vagy szőlő az. Igaz ez? Vagy az író akarja elhitetni velünk, hogy valamikor valahol ez igaz lehetett? Többször elhangzik a szereplők ajkáról, akár magyarok, olaszok, bosnyákok vagy románok: ez nem az én háborúm! De akkor marad a kérdés: ugyan kié? Ki, kik akarták ezt? Kik kényszerítettek ennyi embert a pokol útjára? Az elbeszélésnek alig van külső cselekménye — az a jó a háborúban, ha nem történik semmi — de hangsúlyozott a hősök lelki vívódása: —a főhősben a kötelesség, a katonai engedelmesség és a katonákért, azaz embertársaiért érzett, felelősség érzet küzd egymással. —Sandrában a honleányi kötelezettség a betolakodóval szemben és a szerelem —de ugyanez a vívódás zajlik az ellenség lelkében is, akár olasz tisztről, akár a skót pilótáról van szó. „...kérdésem az lenne, hogy mit tegyek akkor, ha ez a helyzet tovább már nem tartható fenn. Azt sem szabad kihagyni a számításból - bár ennek kicsi a valószínűsége - hogy mi kapunk támadásra parancsot. —Egy olasz támadás esetén melyek a lehetőségeink?-Három dolog jöhet szóba. Az első, hogy védekezünk. Ehhez megvannak az eszközeink ... napokig ellent tudnánk állni, de a veszteségek mindkét oldalon nagyon jelentősek lennének. Szóba jöhet még a megadás. A katonák fogságba kerülnek, és a háború után hazatérnek, így minden katonát megtudnánk menteni, csak a becsületem veszne oda. ... A harmadik lehetőség a támadást megelőzően visszavonulni. Viszont akkor máshol vetik be az egységet - és nélkülem. Ebben az esetben is csekély a remény arra, hogy a katonák többsége hazakerül. —...Mamár én is úgy gondolom, hogy a háború elveszett. Ebből az következik, hogy az emberek életének a megmentése a legfőbb cél.” /55.old./ Az elbeszélésben többször esik szó arról, hogy a hadsereg felszerelése és ellátása nem elégséges. Sőt van a regénynek egy harmadik cselekmény szála is, amelyre a cím sem utal: a kereskedelmi kapcsolatok a magyar és az olasz vonalak között, hiszen az eseményekből is kiderül, nemcsak a felszerelés gyenge, de az élelnüszer utánpótlás is, a gyógyszerekről már nem is beszélve. Sőt mindkét oldalon a szövetségesek között is akadnak ellentétek. Az elbeszélés Szerkezete lineáris, időrendi sorrendet követ, bár van benne egy-két érdekes kitérő, epizód, pl. a főhős életében, vagy a skót repülő adataiból. Nagyszerű az író atmoszféra teremtő ereje, már első oldalakon, maga az indítás is aláhúzza a háború tragikumát, a nagy veszteségeket. Az első motívum mint egy Arany János balladáit juttatja eszünkbe: „Egész nap esett az eső. A katonák sátorlapokba burkolózva próbálták kivédeni az égi áldást. Harmadik napja vonultak vissza. A június 15-én kezdődött támadás néhány
