Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2005-12-01 / 12. szám
2005 Karácsony AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 13 Saáry Éva: BOROSTYÁN BIRODALOM Baltikumi tapasztalatok II. rész Kaunas és Klaipéda. Itt is van magyar egyesület. Egy Mészáros Mária nevű, Kárpátaljáról idekerült, agilis nő a vezetője. Az ő kalauzolásával tekintjük meg délután Kaunast. mely a két világháború között, a lengyel megszállás alatt, a ország fővárosa volt. Ezáltal jellege, lakossága sokkal inkább litván, mint Vilnáé. A település magját a vár képezi. Lábánál ódon sikátorok. Kézépületei közül a székesegyház és a jezsuiták temploma nevezetes. Ellátogatunk a szépművészeti múzeumba is, ahol a fiatalon elhunyt nemzeti festő és zeneszerző, Ciurlionis műveiben gyönyörködünk. Gyönyörködünk? A magyarok nagy részétől távol áll ez a misztikus, nagyon elvont művészet. Halvány, sejtelmes színek, nehezen értelmezhető ködös látomások... A zene is földöntúli. Meditálni lehet mellette. * A tenger felé haladva, rozzant állapotban lévő, monumentális épülettömbnél állapodunk meg. Neve: Panemunes Pilis. Érdekes módon, ennek is van magyar vonatkozása. A területet 1597-ben Eperjes Imre földbirtokos vásárolta meg, s 1604-ben kezdte el a tágas, reneszánsz kastély építését, Peter Nonhart vezetésével. A vár 158 évig volt az Eperjes-család birtokában. Utána más tulajdonosok következtek. Megállunk a nagy, négyszögletes udvaron, ahol egy kis asztalkánál szakállas öregember árusítja a háromnyelvű, ismertető fuzetkéket. Ő mutatja meg a tornyot, a pincehelyiségeket s az első emeleti, romos szobákban lévő fiatal képzőművészek kiállítását. A képek gyöngék, de akad néhány figyelemreméltó faliszőnyeg... Miközben magyar népdalt énekelünk az egykori tulajdonos emlékére, azon tűnődöm, vajon, milyen ember lehetett ez az Eperjes Imre? Megérdemli-e a késői kegyeletet? Végül megtudjuk, hogy az épületet az állam rendbe akarja hozatni, hotelt szándékozik belőle csinálni. A környezet valóban gyönyörű! * Klaipédába. az egykori Memel-be érkezve, elfelejtjük, hogy Litvániában vagyunk. Elegáns villák, szépen gondozott kertek között fut le az út a belvároson át a kikötőbe, pedig a háború a régi város épületeinek nagy részét megsemmisítette. 1939-ben a lakosság 90 százaléka még német volt. Klaipéda ma az ország egyetlen kikötője. A homokdűnék a parttal párhuzamosan nyújtózkodnak 100 km hosszan. Wilhelm von Humboldt így áradozott: “A Kúr Földnyelv igen különös hely. Mindenkinek illenék megnéznie, valahogy úgy, mint Itáliát vagy Spanyolországot.” * Egy virággal teli óriáspark és a kúr dűnék környezetében áll a Tyszkiewicz-kastélv. amely ma borostyánmúzeum. 50 millió, vagy még több esztendővel ezelőtt élt, hatalmas fenyőfák lecsurgó gyantátájából alakult ki az a különös természeti csoda, amit ma borostyánkő néven ismerünk. Sárga, aranybama, ritkán zöld és kék. Gyakran hajdan élt rovarok és növények találhatók benne zárványként, fontos támpontot adva az őslénytan, ősnövénytan tudósainak. A legnagyobb itt található borostyánkő 3kg; föl- mérhetetlen érték! Régen ezek a megkövesedett gyantadarabok, melyeket részint a tengerből, részint a parti homokból bányásznak ki, a világkereskedelem fontos csereárúi voltak (“borostyán út”!) Ma főleg az ideérkező túristákat ejtik ámulatba és kísértik. Nincs a balti országokban olyan kis falu, ahol nem találkoznánk láncokat, fülbevalókat s egyéb csecsebecséket árusító bódékkal. Útban Lettország felé Mi ragyogó napsütésben pillantjuk meg és járjuk körül a Keresztek hegyét, de el tudom képzelni, hogy rossz, zimankós időben, midőn szél zörgeti ezeket a különös relikviákat, félelmetes, kísérteties lehet... Az egykori pogány liget, ahol a kereszteslovagok később őrtornyot állítottak, az 1863-as szabadságharc hőseire, mártírjaira emlékeztető zarándokhely lett. Itt ki-ki leszúrhatta egy-egy közösség keresztjét. A XIX. század végéig a cári hatóságok rendre eltávolították a kereszteket, a szovjet időkben a dombot is szét akarták túrni, de azt az emlékezetből nem tudták kitörölni. 1991 óta ismét fontos memento. Engem ezek az egymás hegyén-hátán fölhalmozott, többszörösen egymás fölé akasztott, kisebb-nagyobb fa- és fémkeresztek thaiföldi utazásomnak, ugyancsak a holtak emlékét őrző “szellemházaira” emlékeztetnek. Van, aki “giccsesnek” találja a Keresztek Dombját, de ez a kifejezés kegyeletsértő. Ez egy nagyon sokat szenvedett nép fájdalmának a szimbóluma * Riga barátságos, kellemes hangulatú város, ahová
