Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2005-11-01 / 11. szám
2005 november AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 13 Saáry Éva BOROSTYÁN BIRODALOM Baltikumi tapasztalatok I, rész Első benyomások “Egy népnél sem vagyunk alábbvalóak”. - szeretjük hangoztatni, de vajon igaz-e ez az állítás? A balti országokban körülnézve, erősen megingott a hitem benne. A bécsi Europa Club csoportjával Litvániában, Lettországban bizony sok olyan dolgot láttam, amivel mi hijával vagyunk, pedig ezek a népek sokkal többet szenvedtek, mint mi (a második világháború alatt lakosságuk 30 százalékát a németek, oroszok kiirtották!), s nem kaptak nagy történelmi esélyeket (köny- nyelmű eljátszásra!) Mi lepi meg mindenütt az odavetődő turistát? Legelőbb is: a tisztaság. Még a lehullott leveleket is azonnal fölszedegetik, s öntözőkocsik járják szünet nélkül a várost; az úttestről “enni lehetne”. Óriási akarattal, buzgalommal állítják helyre lerombolt műemlékeiket, s ebben a munkában nemcsak az állam, de mindenegyes ember kötelességének érzi részt venni. Tisztelik, naponta látogatják a temetőket, melyek inkább parkokra emlékeztetnek - gondozott füves térségekkel, virágágyakkal, madárcsicsergéssel... Éppen Litvániában voltunk június 14-én, a nemzeti gyászünnepen. 1941-ben, előre elkészített listák alapján, egyetlen éjszaka összeszedtek és Szibériába hurcoltak 30.000 embert (főleg értelmiségieket). Nagy részük soha nem tért vissza Érthető, hogy az odacsöppent magyarok főleg velük találkoztak. Kölley Györgynek, Gábor Áronnak litván orvosok mentették meg az életét, azáltal, hogy kisegítőül maguk mellé vették őket. Kölley “Értetek és miattatok” c. önéletrajzi könyvében nagy szeretettel beszél róluk: “Az ő helyzetük volt Szibériában talán a legkétség- beejtőbb. Mikor a szovjet csapatok visszafoglalták az országot, mindenkit, akiről azt mondták, hogy az oroszok ellen harcolt, kivégeztek. A többieket, akik ellen nem volt konkrét bizonyíték, fogolytáborba vitték. A fiatalok egy része az erdőkbe menekült (erdei testvérek) és megpróbált fegyveresen védekezni. Akit elkaptak, agyonlőtték. A többi fiatalokat megtizedelték, és széthurcolták őket különböző táborokba. Egy csomó börtönbe is került - 25 éves ítélettel. Majdnem minden litvánnak, akivel ezekben a táborokban találkoztam, 25 éves büntetésük volt. Derék, becsületes, hívő fiúk voitak.” Fölsorol néhány nevet is: Zuzinkovic, Sweticas, Zweronicas, Leonavisus ... Lettországban viszont június 17. a gyászünnep. 1940-ben, ezen a napon szállták meg őket az oroszok. Megrendítő volt látni, hogy a zászlókat itt is, ott is félárbócra eresztve, fekete szalaggal kötötték át (eszünkbe jutna-e ez nekünk például Trianonnal kapcsolatban?) Azt sem árt megjegyezni, hogy ezek az országok kártérítést, jóvátételt követelnek a Szovjetuniótól, s fölszólították a többi volt kommunista országokat is az együttes föllépésre. Ki tudja, milyen eredménnyel? A nagyobb ünnepeken (Szent Iván napján) az emberek népviseletbe öltöznek (a nők fején koszorú), s meglátogatják a fontosabb emlékműveket, mindenütt virágcsokrokat, koszorúkat helyezve el, noha a virág nem éppen olcsó errefelé. Azt hiszem, ezek a népek hamarabb fognak erkölcsi- leg-anyagilag telpra állni, mint mi, sokkal szerencsésebb magyarok! Fekete kenyér Északi tájakra jellemző, lompos, ezüstszínű felhők és végtelen bokros, erdős síkságok - gólyafészkekkel és békás tavakkal (a kettő összefügg). Itt nem kell kazettáról, hangszóróból sugározni a brekegést, mint Daudet franciaországi malmánál a tücsökzenét... Bécsből a BalticAir gépével érkezünk Rigába. Hidegre készültünk föl, de pukkasztó meleg fogad: egész ott tartózkodásunk alatt 30-35 C fok! A szállodák érdekessége, hogy az ajtók mindenütt kártyával működnek, akárcsak Amerikában. A koszt? Reggel büffé, jellegzetes, szurokfekete kenyérrel, délben-este pedig átpasszírozott, sűrű zöldségleves vagy saláta. Aztán hús, hal körítéssel, és örökösen - almáslepény. Autóbusszal kóboroljuk be a nevezetes helyeket. Vezetőnk egy 25 éve Budapestre sodródott kedves lett asszonyka, Hegedűs Aija s Magyarország egykori tal- lini nagykövete, Jávorszky Béla Ők adják fölváltva a magyarázatokat. Megnézzük a helyi nevezetességeket, de az Europa Club régi szokása szerint, mindenütt a magyar vonatkozásokra s itt élő honfitársainkkal való találkozásokra helyezzük a fő hangsúlyt. Vilna és környéke Lettországból Litvániába menet, megtekintjük a Rundále-i barokk-rokokó kastélyt, amit “kurlandi Ver- sailles”-nek is neveznek. 1735-ben, a cámő kegyence, Ernest Johan Biron gróf vásárolta meg a ruhentali birtokokat. A gróf a jónevű olasz építészt, Bartolomeo Francesco Rastellit bízta meg a nyári rezidenciájának
