Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2005-10-01 / 10. szám
2005 október AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 7 Saáry Éva ZARÁNDOKLAT EGYKORI ÖNMAGAMHOZ Csak most, a csöndes vonatfülkében, a Lac Léman környéki dombok elsuhanó látomásai közt döbbenek rá, milyen messziről érkezem vissza zaklatott jelenembe! A Lausanneban töltött három nap maid öt évtizeddel sodort vissza, s a magaslaton álló, egykori kaszárnya (ma: kiállítási csarnok?) előtt lévő téren -olyan világosan, mint- hacsak ma lett volna!- találkoztam össze hajdani önmagámmal; azzal a 26 éves, fiatal olaj geológussal, aki a kommunista világ szorításából, a Forradalom mámorából és tragédiájából szabadulva, akkor kezdte szemét rányitni az idegen világ szabadságára-szabadosságára... * A nemzetközi vöröskereszt gyertyáktól és sztanioloktól csillogó különvonata 1956. december 6-án este indult el Bécsből, s miután puhán átsiklott a havas kékségben alvó Inn völgyén, 7-én reggel érkezett meg Zürichbe, ahol a lelkes együttérzők serege valósággal megrohamozta. A Caritas alkalmazottai nagy kondérokból mérték a forró teát, kávét, a "civilek" pedig csokoládét, süteményt, banán- és datolyafürtöket nyomtak az ablakokból álmos hitetlenséggel kikönyöklők kezébe. S így folytatódott ez minden svájci állomáson (igazi diadalmenet!), amíg estefelé be nem futottunk a Genfi tó (Lac Léman) partján fekvő, a Dents du Midi csúcsai övezte, hepehupás városba, Lausamieba. Az egyhónapos lágerélet (leszámítva az általános fertőtlenítést s az egészségügyi zárlat idejére elrendelt kimenési tilalmat) korántsem volt elviselhetetlen: kényelmes szállás, jó koszt, heti 5 frank "zsold" és rengeteg szabadidő! A kaszárnyában 500 menekült magyart gyűjtöttek ösz- sze: mindenféle rendű-rangú embereket, akik közt hamar kapcsolatok szövődtek, élénk társadalmi élet alakult ki. Talán azóta sem éreztük magunkat olyan könnyűeknek és gondtalanoknak, mint akkor! Öltözködési problémáink nem voltak. Lementünk a pincébe és a világ minden tájáról küldött ruhabálákban turkáltunk... (Még ma is őrzöm azokat a csipkésszélű, fehér zsebkendőket, melyekkel egyik ifjú lovagom, a egyetemi hallgató Amóth Józsi, virág helyett időről időre meglepett). Végtelen, tervezgető kóborlások az Ouchy kikötőben, a botanikus kert párákba burkolózott, csupasz fái között, az örökösen éhes sirályok és hattyúk táplálása, aranyos szélű csészékben fölszolgált kakaó, puncs. Barátkozás új szavakkal, új fogalmakkal s ácsorgás (földbe gyökerezett lábbal) a belvárosi ékszerészkirakatok csodái előtt... Vadidegen emberek hívtak meg bennünket ebédre, vacsorára, sőt elvittek kirándulni is a karácsonyfáktól ragyogó, elegáns síparadicsomokba! Ezüstösen derengő, havas hegyhátak, az első fondue, raclette. Hirtelen születő, gyorsan múló szerelmek... A kaszárnyában (48-ban, Belgiumban szerzett tudományom révén, amely - ha ma mérlegelem - igen-igen gyér volt) én töltöttem be a tolmácsi tisztet és én lettem a "francia tanárnő". Tanulva tanítottam, főleg a szakmájuk gyakorlásában nyelvtudás nélkül nehezen boldoguló- szakácsokat, pincéreket, akik az állandóan nyüzsgő-mosolygó Kerekes Tónival az élen, egyre csak ismételgették, hogy "lári-fári az a geológia". Okosabban tenném, ha velük együtt, a jól jövedelmező vendéglátóiparban helyezkednék el. Esténként a tizenkétágyas szobákban (ott tanultam meg katonásan ágyazni, ránctalanul besímítva s pokrócot a matrac alá) természetesen későig folyt az eszmecsere. * Ilyenkor mindig lesettenkedett valaki a konyhába megnézni, nem lehetne-e rekvirálni valami enni- és innivalót? De minden gondosan el volt zárva, egyedül az erős (tormás) mustárt hagyták kint, amit aztán öblös porcelántálkákból ("bolokból") kenyér nélkül kanalazgattunk, C-vitamin tablettáktól pezsgő, rózsaszínű csapvizet hörpölgetve hozzá. A tábor emberallománya egy hónap alatt fokozatosan elapadt. Sokan találtak maguknak munkát (szakmájukban vagy azon kívül) a városban, annak környékén, s jórészük 50 év leforgása alatt sem vándorolt tovább. A lausannei telefonkönyvet lapozgatva, ma is bőven lehet akadni öt évtized homályából felderengő, ismerős nevekre. Engem azonban a szociális dolgozók legnagyobb buzgalma sem volt képes a szakmámban elhelyezni. így, nagymerészen beállítottam az egyetem geológia-tanszékére, Ba- doux professzorhoz, aki maga is olaj szakértő lévén, megadta nekem a világ minden táján szétszórt kutatóvállalatok címét, ahonnan leveleim hatására, sorra be is futottak az állásajánlatok. Régi vágyamat követve, végülis Közép-Af- rikánál kötöttem ki, de a szükséges vízumok megszerzése beletellett 2-3 hónapba, amit a lausannei kaszárnya kiürülése után, más táborok maradékaiból összevont gyűjtőhelyeken, többek közt a csodálatos Berni Alpok katonai barakkjaiban, Lenk im Simmentalban töltöttem. * Bern, Luzern, Lugánó felé száguld a kényelmes, óramű- pontossággal közlekedő svájci vonat: vissza a Jelenbe, a világ legpompásabb hegyvidékének ormait is már közömbös szórakozottsággal szemlélő, mostani önmagamhoz... Maid fél évszázad! A lausannei katedrális sárga reflektorfényben úszó, tündérkastéllyá varázsolt tömbjét sokáig elnéztem Szabó Oszkár barátom elegáns, belvárosi lakása hatodik emeleti ablakából. Alattam könnyű szél ringatta a szűk Rue de Bourg ünnepi virágfüzéreit, a tarka gömböket, lampionokat... Rotschild-pezsgőt ittunk, elmeséltük egymásnak életünk eseményeit, meghalt, messze vándorolt ismerősök emlékét idéztük, s megfogadtuk, hogy a jövőben nem várjuk meg a súlyos jubileumokat, hanem "legalább minden évben egyszer" találkozunk. De fogunk-e valóban?? - Az évforduló elmúltával újra visszasüppedünk mindennapos gondjainkba, ismét zakatol-
