Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2005-07-01 / 7-8. szám
AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 7 2005. júl.- aug. KÖNYVISMERTETÉS: Ifj. FEKETE ISTVÁN ZÁSZLÓALJ A DON-KANYARBAN 1999. Móra Ferenc Könyvkiadó Hiánypótló könyvet ajánlhatok az olvasónak: ahogyan a könyv címe is jelzi, ifj. Fekete István a kommunizmus alatt agyonhallgatott Don-kanyari mártíriumról szól, nemcsak a magyar katonákról és munkaszolgálatosokról, de olaszokról, románokról, zsidókról, ukránokról, s nem utolsó sorban a németekről és oroszokról is. A könyv műfaját maga a szerző határozza meg: „Mivel ez a társadalmi korrajz és lélektani szakdolgozat Pillér Győző életével kíván foglalkozni, a föntebb elmondottak csak lazán kapcsolódnak a történet hőséhez...” Az olvasó valóban igen jól dokumentált korrajzot fedezhet fel a műben. Az író naplókat, leveleket, emlékiratokat stb. használ fel, sző bele a történetbe így a könyv érdekes, eredeti ötvözete a dokumentum regénynek és a pikareszknek. (Realisztikus, de gúnyoros kalandregény egyik faja.) A történet főhőse Pillér Győző, legjobban megalkotójának szavaival jellemezhető: „Jóképű, vagány és ügyes ember, aki a jéghátán is megél...” a jelleméből adódik a történet könnyed, kedélyes hangulata, amelynek másik forrása éppen a háború előtti „békebeli” optimizmus. De a bizakodástól duzzadó évek után, ahogy közeleg a háború, ahogy alakulnak a történelmi események, úgy komorul el az elbeszélés hangulata is. A szórakoztató mese mellett megtaláljuk események értékelését is: „Némi magyarázattal szolgál, ha visszapillantunk a II. világháború kezdetére. Pontosabban azokra a hónapokra, amikor Hitler ötlete - Oroszország gyors lero- hanása - csődöt mondott. Az oroszok természetesen harcosaik halálmegvető bátorságának, vezetőik kommunista lángeszének, a szocialista ember felsőbbrendűségének és egyéb ködös elképzelésének tulajdonították, hogy az 19- 41-es kezdeti sikerek után a germán hadigépezet egyre inkább lelassult. A németek ezzel szemben az óriási távolságok okozta utánpótlási neházségekre, az utak szörnyű állapotára és a rendkívüli hideg télnek a rovására írták, hogy nem győzték le hónapok alatt a Vörös Hadsereget.” A háború borzalmaival szemben áll az idilli emberi jóság, a már-már utópista emberi közösség, amely Pillér Győző hadikonyhájában alakult ki a fronton. Az eseményekkel párhuzamosan az író alkalmat talál arra is, hogy az újkori magyar történelem, a XX. század kényes kérdéseit járja körül. Pl. A trianoni eseményeket. „1920. június 4-én, a Párizs közelében lévő trianoni békepalotában nem békeszerződést, hanem BÉKEPARANCSOT, vagy békeultimátumot, diktátumot kellett aláírnunk... A ránk erőszakolt békeparancsot a magyarság lélekben soha nem fogadta el.” De bírálja 1919 rémtetteit is, és próbálja indokolni a történelmi eseményekből levezetni a zsidó-gyöletet. Kétségtelen, hogy bírálja a két háború közötti időszakot, de fel is menti a történelmi szereplőket, hiszen kényszer- helyzetben cselekedtek, nem volt meg a választási lehetőségük: „Egyetlen józan és tisztességes ember sem vitathatja, hogy a sok hibája és fogyatékossága volt ennek a kornak. Életlehetőségeinket azonban gyalázatosán leszűkítették... És politikai megkötöttségünk, gazdasági kényszerhelyzetünk bizonyos fokig megmagyarázza a sajnálatos és sokszor szégyenletes hányosságokat, a hatalommal való visszaéléseket...” A meseszövés mellett alkalom adódik a háborús viszonyok ellemzésére is, elsősorban a német-magyar ellentétek kerülnek felszínre, de a magyar tisztikart is árnyaltan mutatja be. Akadnak szélsőséges handabandázók, de igaz magyarság és humanizmus fűtötte vezéralakok is. így kapunk tárgyilagos képet vitéz Jányi Gusztáv vezér- ezredesről és Paulus tábornokról: „Amennyiben megköze- I lítőleg tárgyilagos képet akarunk kapni vitéz Jányi Gusz- : táv vezérezredesről -, akiről a szocialista történészek gyakran mint a második magyar hadsereg hóhérjáról és sírásójáról emlékeztek meg, - szükséges, hogy néhány dolgot tudjunk róla. Többek között azt, hogy minden idők legképzettebb magyar tábornoka volt. És már az első világháborúban is mint vezérkari tiszt vett részt. És olyan önfeláldozó, hősies tetteket vitt véghez, melynek elimeré- seként vitézzé avatták. Az igazság, hogy vitéz Jányi és a németek kölcsönösen utálták egymást... a hivatásos katonatiszt szigorúan megkövetelte a fegyelmet, és az önfeláldozó hősiességet minden katonájától... Jelentette a várható orosz támadást, jelentette csapataink kilátástalan helyzetét, az ellenfél harci erejét, kért fenyegetőzött, összeveszett a német vezérkarral... Világosan látta a helyzetet, - vagyis azt, hogy a németek oroszországi hadjárata menthetetlenül kudarcba fulladt, - és megpróbálta mentem a magyar katonákat.” Ifj. Fekete István egyértelműen elítéli a szélsőségeket, a kommunizmust és a fasizmust. Az újkori szeretet himnuszát ekképen fogalmazza meg: „Egész életemben szegény voltam, mint a templom egere, és mégis gazdagnak i tartottam magam... Mert mindig volt mellettem néhány : ember, akik szerettek és akiket én is nagyon szerettem...” Az író szerint az alantas gyűlölet és az emberi brutalitás független attól, hogy milyen rendszerben hisz valaki. Túlkapások, kegyetlenségek mindkét oldalon előfordultak. A ! könyv mondani valója azonban nem ilyen egyszerű, sokkal árnyaltabb, hiszen véleményt mond a háborúról, a politikáról, a kormányról, a diplomáciáról, a szabadságról, a : boldogságról, a pszihéről, a sajtóról. Nagyszerű logikával érvel, sok-sok kitérőt alkalmazva a könnyed meseszövésben. Nem hiányzik a Kanadai- j Amerikai Magyarságból oly jól ismert „fekete” humor i sem. Pl. „A jeles kémvadász úgy festett, mintha rosszúl sikerült kereszteződése lenne a Notre Dame-i toronyőmek és a Neander-vülgyi ősembernek.” Vagy: „Csak azt akarom közölni magával, tizedes, hogy bár az Úristen szemében egyenlőek vagyunk, de a hadseregben én sokkalta egyenlőbb vagyok mint maga!” Sok remek közmondásos tömörségű megállapítását idézhetném még, de akkor mi
