Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2004-03-01 / 3. szám
2004. március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 27 A mosoly országa SEGÍTSEN NEKÜNK, DOKTOR ÚR! Csak hallgatom és nézem a feleségemmel a sok műsort, az egyikben a drogokról vitatkoznak, a másikban egy rádióért aggódnak, miközben a tömegek fele az utcára masíroz, hogy elmondja, mi a helyzet, és egészen megkavarodok. Segítsen kérem. Nem bírom már. Éjjelente a feleségemmel rémálmaink vannak. Hát most mondja meg, doktor úr, bennünk van a hiba? Vergődünk az ágyon, nem megy az alvás, doktor úr. Rémeseket álmodunk mindketten. Hogy miről? Arról, hogy van egy fiunk, a János. Nem, valóságban nincsen nekünk gyerekünk, éppen ezért furcsa ez az egész mizéria, doktor úr. Először elmesélem a saját rémálmomat. Álmomban van tehát a fiam, a János. Éppen tizennyolc éves lesz. Hát mit is mondjak, az anyjával együtt aggódunk a jövőjéért, de semmibe veszi a szüleit, meg a saját előmenetelét. Egész gimnázium alatt Erdélyt járja a haverjaival, szinte látom az álmomban, ahogy nagy hátizsákkal poroszkál a havasi legelőn. Az iskolában állandóan kihúzta a gyufát. A folyosókon horthysta nótákat énekelt. Egyszer lekommunistázta a történelem- tanárát, mehettem vacogva a szülői értekezletre, másszor meg turulmadaras matricákat ragasztott a tanári szoba ajtajára. Itthon teli van a szobája szkíta szimbólumokkal, ez a legnehezebb része az álmomnak, mert rájövök: nem is értem, mit csinál a gyerek. Tévékészüléket nem néz, azt mondja, az a nép ópiuma. Állandóan a magyar trikolórral rohangál, mindenféle lelkiismereti tüntetésekre megy, doktor úr, aztán én meg autózhatok a kerületi rendőrkapitányságra érte, azt álmodom. A rendőrök arról faggatnak, hogy mit vertem én ennek a gyereknek a fejébe. Múltkor már izraeli zászlókat rejtegetett a kabátja alatt, szinte sejtettem, hogy hajnaltájt beállítanak a nyomozók. így is volt az álmomban, doktor úr: jöttek a kapitányságról, házkutatást tartottak fél hatkor, és elvitték a gyerek tizenhárom Wass-kötetét meg a Reményik- fénymásolatait. És én álmomban semmit nem kapis- gálok az egészből, doktor úr. Az álom vége mindig az, hogy az igazgató kirúgja, és azt mondja nekem: “Var- júsovszky úr, a maga fia egy náci.” Igen, kérem, a feleségem álma milyen? Úgy érti, azt is meséljem el? Ágikám, galambom, elmondhatom a doktor úrnak, ugye? Ő is azt álmodja, hogy a fiunk, a János most lesz tizennyolc éves. Hát mit is mondjak, az anyja aggódik a jövőjéért, de semmibe veszi a saját előmenetelét. Egész gimnázium alatt didzsékkel barátkozik. Azt mondja, ez a mellékkeresete, haza se jön éjjel, merthogy diszkóznak. Tekeri a két hülye lemezét itthon is, recseg tőle a fejünk. De olyankor legalább velünk van. Azt a nagy barom zenetévét lesi, még a Vágó műsorát sem nézhetjük meg, amikor belefeledkezik a videoklipekbe. O is állandóan videofilmeket csinál, azt mondja, a jogokért harcol. Meg a szabad véleményért. Néha hajléktalanokat és transzvesztitákat hurcol fel a lakásba, a partvissal teremt az any]a rendet, ezt álmodja, doktor úr. Le sem tudja vakarni róla azokat a színes göncöket, a kubai pólóját. Kirúgták épp az iskolából, mondván: “Vaíjúsovszkyné, a fia nem tiszteli a tekintélyt és a törvényt, túlságosan szabadszellemű.” Az ablaka elsötétítve, valamilyen terrá- riumot telepített az íróasztalára, álmában először azt hitte a feleségem, talán biológiából akar tovább menni a fiú, de kiderült, hogy kender, lefoglalták a rendőrök. Azóta szóba se áll velünk, mert hogy a szüleit nem ő választotta magának. Egy lázadó, anarchista rádió elektromos zenei műsorában halljuk néha. Az anyjával hallgatjuk, és bőgünk a kisrádió előtt a konyhában. Álmunkban, persze. Doktor úr, mondja meg, csak kétféle gyereke lehet az embernek Pesten? Vagy ez csak rémálom? Gyógyszert kell szednünk, hogy megnyugodjunk? Prozacot, Xanaxot, azt mondja? Mélyen és nyugodtan akarunk aludni. Mi? Hogy dobjuk ki a televíziókészüléket meg a rádiót? Á, nem, azt nem lehet. Én ugyanis a Klubrádiót hallgatom szüntelen, szimpatikus nekem a Bolgár Gyuri, a feleségem pedig a Hír Televízióhoz ragaszkodik, féltékeny is vagyok Kerényire. A tévét, a rádiót nem adjuk, nem. Ez a minimum, ezek kellenek a létfenntartáshoz, doktor úr. Sivár lenne nélkülük a nappalunk. (MNO) Muray Gábor “Ha a munkavégzés olyan egészséges, miért nem betegekkel csináltatják? * “Adószedéskor és birkanyíráskor érdemes megállni, ha elértük a bőrt.” * —Mama, a Bandi már nem szeret engem! —Ezt meg honnan veszed? —Tegnap azt mondta, hogy' kezdek rád hasonlítani...
