Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2004-10-01 / 10. szám
2004. október AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 25 A POSTÁS A fiúk a korai éveikben mindig valami romantikus foglalkozásról álmodoznak. Többsége mozdonyvezető szeretne lenni, a szelidebje csak kalauz. Régebben huszárcsákóról ábrándoztak, ma a repülőket csodálják. Amikor engem faggattak arról, hogy mi lesz majd belőlem, rajongással mindig azt válaszoltam: postás. Mert a postásság a szememben sose csupán egy nyugdíjas állást jelentett, inkább szép küldetést. Láttam, hogy minden házban milyen nagy szeretettel fogadták akkoriban a postást, várták a levelet a lányok, olykor elébe is siettek, nehogy a mama kezébe kerüljön a küldemény. A mamák meg a katonafiuk üzenetét lesték, ha megérkezett a postást leültették borral kínálták. Ő hordta szét a meghívókat is, hozta a híreket a lakodalmakról, keresztelőkről. Jó volt postásnak lenni. Megfigyeltem, hogy a címzett mindig milyen izgalommal tépte fel a borítékot, olykor a világosság felé fordítva vizsgálgatta is. A szerelmesek sorszámmal látták el a kedvestől érkező leveleket. Ezeket színes szalaggal átkötötték, s a szekrények rejtett fiókjaiban őrizgették, hogy később egyszer újra átolvassák majd a színes papírra vetett vallomást. Régi nagy szerelmek néma tanúi voltak az ilyen levelek. Tavaszi örömök és forró nyári fények őrzői. A postás az emberek meghitt barátja volt, ismerte titkaikat, számon tartotta örömeiket és gyászukat. Mi hozzá képest egy mozdonyvezető még akkor is, ha villanyvonatot vezet? Vagy a kalauz, aki folyton álmos? Ha felberreg a lakás csengője, az is másképp szól, ha a postás nyomja. Sietünk elé. Mit hozott? Újabban csak bosszankodunk: Már megint az adóhivatal küldeményét kézbesíti? Villanyszámla? Telefonszámla? Már évek óta nem örülök a postásnak. Amióta nem hoz nekem üzenetet otthonról, a mamától. Istenem, mindig hogy vártam kék borítékjait, s futottam vele a szobába, hogy elolvassam, amit üzent. Mert nekem mindig elsírta örömét, bánatát. Szinte látom abban a régi falusi házban, konyhaasztalnál görnyedt a papír fölé, ceruzával írta mindig az üzenetet, aztán szaladt vele a postára. A kis ablaknál mindig megvárta, amíg a bélyeget is ráragasztják, csak akkor nyugodott meg: most már elviszik. Amióta nem jön tőle több levél, már nem várom a postást. Megmondom őszintén, nem is szeretnék már postás lenni. Mi örömet hoz a postás ebben a mai világban? Meglátogatom olykor kedves rokonlányomat, a hét esztendős Anikót, aki ilyenkor rajzol nekem. A múltkor egy nagy-nagy házat rajzolt, talán száz ablaka is volt. „Ki lakik ebben?” -kérdeztem tőle. Azt mondta: „A jó emberek! Minden jó ember itt lakik!” Kíváncsi voltam és megkérdeztem: „És mit csinálnak?” Azt válaszolta: „Énekelnek!” Azóta gyakran magam elé képzelek egy ilyen nagy- nagy házat, amelyből csak a jóság árad. Meg kellene építeni egy hivatalt, amelynek alkalmazottai állandóan csak levelet írnának. Ezer és százezer levelet küldenének szét az országba jó tanácsokkal és rajzokkal. Röppenő madarakat rajzolnának a levél hátlapjára, meg lepkéket a virágok fölé. Azok fölé meg a kék eget. És ezeket a leveleket minden embernek elküldenék. A postások meg csak hordanák szorgalmasan az adóhivatal, meg a számlagyárak küldeményei helyett. Vinnék a jó hírt, meg az örömet. Akkor talán én is beállnék postásnak. Illés Sándor JÓSLAT A VILÁG-VÉGE ELÉ Mi az élet célja? —Isten keresése... És ha megtaláljuk? Parancsa légy észbe... így adhatunk hálát Azért, amit kaptunk Emberiség bűne Hogy Sátán ül rajtunk... Jött az Isten-fia Megváltásra hozzánk Mi fel sem ismertük Az Úr...adományát? írás bölcsességét Elönti az ima Szeretet szerepét Szív-jóság szigora. Az lesz idők vége Mikoron zsidóság Elfogadja Jézust Mint a Messiását. Názáreti Jézus —Te a mi királyunk— Valóban MESSIÁS Ezért téged várunk. Felismerünk, ki vagy TŰZ...csipkebokorban, Jászolban, templomban Keresztfán, halottan... Leborulunk térdre —keresztet magunkra— Emberségedben is Te vagy ISTEN-FIA. Németh Gyula Felírat egy villamos tetején 56-ban: "Ez a haza, magyar haza, minden orosz menjen haza!"
