Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2004-10-01 / 10. szám
16 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2004. október KÖNYVSZEMLE Fekete István az édesapám volt Amióta tavaly novemberben Budapesten megjelent ,A chicagói krónikás” című könyvem, teljesen más szemmel nézek az írókra, akiket eddig egy képzeletbeli intellektuális exkluzív klub tagjaiként kezeltem. Mára, magam is tagja lettem a képzelt klubnak, igaz csak a ruhatárig jutottam el, hisz: egy könyv, nem könyv többre pedig a jövőben nemigen vállalkozom. Ez az egy sem jelent meg volna, ha gyermekkori barátom és keresztkomám, ifj. Fekete István korábbi mentorom, jelenleg kollégám nem buzdít arra: tegyem nevem Magyarországon halhatatlanná a könyvvel. A halhatatlanságra ugyan egyenlőre nem vágyom, de az írás, kivált az újságírás állandó elfoglaltságot és tegyem hozzá szórakozást nyújt nyugdíjas napjaimnak. Az írás és természetesen az olvasás is, hisz a kettő egymás nélkül elképzelhetetlen. Megvallom a szépirodalmat csakúgy, mint a bulvár szamárságokat egyforma lelkesedéssel falom, míg az egyik tudat alatt a fogalmazásomat csiszolja, addig a másik felettébb szórakoztató. Magyarországról hazajövet könyvekkel degeszre tömött bőröndökkel érkeztem, sok közöttük az olyan, amelyekről már a megvásárlás pillanatában tudtam, hogy sosem olvasom el. Most azonban olyan könyvről lesz szó, amelyet kötelező volt tanulmányoznom, hiszem szerzője barátom és remélem az is marad, miután elolvasta a meglehetősen felületesen fogalmazott recenziót. A fentebb már említett barátom ifj. Fekete István, akinek legújabb könyve Budapesten a Móra Könyvkiadó gondozásában jelent meg idén májusban: Fekete István az Édesapám volt... címmel. Az ízléses külalakú, keménykötésű könyvben a szerző közzéteszi az egykor legnépszerűbb magyar író nyolc éven át írott naplóját, feleségével váltott ifjúkori szerelmes leveleit, végül édesapja példanélküli irodalmi sikereit sorolja fel. A kötet számomra legérdekesebb része kétségtelenül a napló, amelyben az édesapa és író Fekete István feltálja élete utolsó éveinek apró-cseprő napi gondjait, problémáit és belső érzelmi vívódásait, valamint az egyenlőtlen harcát a kommunista rendszer irodalmi korifeusai ellen. A napló utolsó lapjáról idézem: átolvasva naplómat, végérvényessé vált bennem, hogy ezt a naplót, amit kizárólag magamnak írtam - senki más ne olvassa! Elkezdek egy új Naplót - amit bárki elolvashat, ha éppen kíváncsi „köznapi” gondolataimra. Ez a napló azonban az enyém. A benne lévő gondolatai enyémek, melyeket magamnak írtam, magamnak szántam, tehát; - magántulajdon. Addig tartom meg, amíg a benne lévő adatokra szükségem van, s azután - I. N. D. (in nomine Dei, Isten nevében) - megsemmisítem. KÉSZ.” Az írót váratlan, 1970-ben bekövetkezett halála megakadályozta abban, hogy naplóját eltüntesse. Most fiát idézem a könyv 227. oldaláról: „Sokat tépe- lődtem azon, hogy édesapám határozott kívánsága - szinte végrendelete - ellenére jogom van-e részleteket közölni „magántulajdon” naplójából..?” Megtette, jól tette! A napló a családi jellegű, bizonyos tekintetben intim részletei mellett, pontos képet ad a hatvanas évekről, tehát fontos, korhű irodalmi alkotás. A kötet már csak az itt kiemelt részek miatt is széles körű érdeklődésre tarthat számot, akárcsak Márai Sándor naplói is, hisz az olvasó betekintést nyer tisztelve szeretett írója magánéletébe és megismeri a korszakról alkotott véleményét is. Ugyancsak érdeklődéssel olvastam a kezdeti: „Indul a történet” című fejezetet, amelyben Fekete István 1950-ben írott, Egy élet című novellájában elmondja felesége megismerését, szerelmük kibontakozását, amely az oltár elé vezetett. A „Szerelmes levélváltások”, majd a „Méltatások” című fejezetekben talált anyagokból kevesebb több lett volna. Érdekesebb volt számomra a befejező „Értékelés és vallomás”, amelyben a fiú hevesen védelmezi édesapja igazát. A háború előtti években a rendkívül sikeres írót, a kommunista rendszer irodalmi vezetői hivatalos kiadványaikban jószerével „agyonhallgatták”, míg könyveit - mai szemmel nézve - hihetetlenül magas példányszámokkal publikálták. Erről a paradox helyzetről ad tájékoztatót fia, miközben két rövid, a Kanadai Magyarságban megjelent írásával: „Karácsonyi lecke” és „Édesapám” emeli magas piedesztálra édesapja írói nimbuszát. Ugyancsak itt olvasható az a „Levél Bécsbe” című levél, amelyet Fekete István az 56-os forradalom napjaiban írt Bécsben élő barátjához. A levél az Új Ember 1956. november 4-i számában látott napvilágot, s a forradalom irodalmának egyik gyöngyszeme. Végül 24 oldalon régi családi fényképek, számomra kedves ismerősöket, az olvasóknak érdekes arcokat tüntetnek fel a „régi, szép időkből”. (Ifj. Fekete István: Fekete István az Édesapám volt...Móra Könyvkiadó, 2004. Budapest. Ára: 1890 forint.) Harmath István —A pénzügyi tárca nyilvánosságra hozta az államadósság kamatterheiről szóló idei kifizetéseket. Eszerint az év első nyolc hónapjában 629,4 milliárd forintot költöttünk adósságszolgálatra, ez az összeg majdnem húsz százalékkal haladja meg hazánk múlt évi első nyolc havi kamatfizetési kötelezettségeit. A PM legújabb előrejelzésének értelmében a teljes évre vonatkozó adósságszolgálatra összesen 889 milliárd forintot kell fordítani. Az államadóság jelenleg 11.693 milliárd forint, Ez azt jelenti, hogy a kormányváltás óta 40 százalékkal lett magasabb.
