Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2004-06-01 / 6. szám
2004. június AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 11 Ha egy filléres termékre vonatkozóan vannak szabványaink, azaz követelményrendszereink, amiket szigorúan betartatunk, akkor nem kellenének-e szabványok, de legalább minimálkövetelmények olyan fontos dolgokra, mint egy évértékelés? Bízunk benne, hogy a külhoni magyarság összegyűjti, hogy mik a minimális elvárásai a magyarság ügyeit irányító személyek és testületek munkájával kapcsolatban. (Ez a karanténban sínylődő beteg anyaországtól ma nem várható.) Addig is, míg az információs és egyéb normák kialakulnak, melyekkel a mellébeszélés és a semmitmondás kiküszöbölhető a politikai életből, néhány fontos területen mindenképp nélkülözhetetlen a tisztánlátás. Tehát az évértékeléseknek is érdemi és kielégítő információt kell szolgáltatniuk a következő kérdésekben. Milyen az országban a közbiztonság? Milyen mértékű a korrupció? Hogyan érvényesül a társadalmi igazságosság? Igazságos-e a javak elosztása? Mekkora a létbizonytalanság? (Évente hány ember fagy meg, mennyi válik hajléktalanná, munkanélkülivé? Hányán tengődnek létminimum alatt? Mi ezeknek az oka? Kik a felelősök ezért?) Hogyan változik a népesség összetétele? (Hogyan fogy a magyar lakosság, hány kinai, és más országbeli települ be évente? Mekkora magyar vagyont vásároltak fel eddig külföldiek?) Mire fordították a felvett államkölcsönöket? Milyen állapotban van a lakosság? (Egészségi, mentális, kulturális, vagyoni szempontból.) Milyen állapotban van az ország versenyképessége? Milyen színvonalú a lakosság informáltsága? Reméljük, az Olvasót két dologról már ez a néhány kérdés is meggyőzte. Az egyik az, hogy van mit firtatni a kormány, az ellenzék és a parlament háza táján. A másik, pedig az, hogy ezekkel a kérdésekkel nem szabad ötletszerűen dobálózni. Valamennyit gondosan össze kell gyűjteni, válogatni, rendszerezni, mint a vizsgakérdéseket. Általános szokás év végi leltárt, visszatekintést készíteni. Az Anyaország és a külhoni magyarság is készítsen ilyen számvetést. Sőt magyar csoportok, egyesületek is! Több szem többet lát. A magyar nemzet demokratikus lelkületű, és nem tűrheti, hogy az évértékelés néhány ember privilégiuma legyen. Nem igaz, hogy olyan volt az elmúlt év, mint amit a kormány mond. Mindenki maga is megízlelte, hogy mit kotyvasztott a kormány, mit az ellenzék, mit a parlament. Nem kell a népnek megmondani, hogy milyen jóízű lakomában volt része! A nép helyzetének megítélését ne néhány ember mondja meg, a nép véleményét alkossa meg maga a nép. Ezt a véleményt, a „vox populi”-t, pedig nem elfojtani, elhallgatni, hanem támogatni kell! Ez a demokrácia egyik alappillére: a szólásszabadság! KÉRJÜK, TERJESSZE LAPUNKAT! Egy kis szomszédolás ELNÖKÖT VÁLASZTOTT SZLOVÁKIA A több mint négyszázezres magyarság léte szempontjából idehaza is árgus szemekkel figyelték a szlovák elnökválasztást. Nagy választékról nem lehetett beszélni. Ugyanis a kormánypártok nem voltak képesek megegyezni és a marakodásnak az lett a vége, hogy nem sikerült megfelelő jelöltet indítani. Bezzeg a sovinisztáknak nem volt ilyen gondjuk. Két személy is rendelkezésükre állt, Vladimir Meciár és Ivan Gasparovic. Meciárról nem lehetett sok jót mondani. Háromszor volt miniszterelnök és egy olyan sötét figurát ismert meg benne Európa, hogy egy magára valamit is adó nyugati politikus, ha kiejti a nevét, utána azonnal szájat kell öblíteni. Ugyanis Vladimir a banditizmust állami rangra emelte. Olyan apróságok terhelik a lelkét, mint a volt köztársasági elnök fiának a titkosszolgálat által való elrablása, és még lehetne sorolni. Tulajdonképpen Ivan Gasparovic sem különb a Deákné vásznánál. Már csak azért sem, mivel Meciámak barátjaként tetszelgett és partjában a Szlovák Demokratikus Mozgalomban ott volt a spiccen. A magyar nyelvű pozsonyi Új Szó keserűen jegyezte meg, hogy két rossz közül kell választani. Bár mintha Gasparovic egy fokkal különb lenne. A két politikus magyarellenessége így is közismert. Kettőjük között a barátság akkor szűnt meg, amikor Iván kivált a pártból és bejelentette indulását az elnöki székért. Brüsz- szelt is megrémítette a két (alig) “úriember” indulása. Meciamak még nem felejtették el, Ivan Lexával, a titkosszolgálat vezetőjével, a szomszédos országok ellen elkövetett aknamunkáit, amelyeket a durvaság és az alattomosság jellemzett, és nagyban hozzájárult az új európai feszültségek kialakulásához. Az Omega fedőnevű “hadművelet” célja az Egyesült Államokon keresztül, összeugrasztani az akkor még a NATO belépésre váró négy országot. Lehetne még tovább sorolni “tündöklését”, amikor is tökélyre fejlesztette a politikai ármánykodást, mely Csehszlovákia felbomlásához vezetett. Ivan Gasparovic ráérzett a lehetőségre. “Rugalmas elszakadást” hajtott végre barátjától és nem győzte hangoztatni, hogy ő ugyan a múltban is, de föleg a jelenben és a jövőben akkora demokrata, amekkorát még nem látott a világ. Sőt, nyíltan bírálta a meciári vezetési stílust és újra és újra elhatárolódott tőle. A magyar közmondás azt tartja, hogy a kutyából nem lesz szalonna. Bár a szívünk mélyén reménykedünk abban is, hogy mindazt amit Gasparovic mond, komolyan is gondolja. Már csak azért is, Mivel Szlovákia május 1-től az EU tagja, ahol nagyon nem szívlelik a szélsőségesen nacionalista politikát. Ha nem szeretné, hogy a szervezeten belül elszigetelődjön, vannak bizonyos európai normák, amelyeket be kell tartania. Van egy másik aspektus is, melyre veszélyt jelent Gasparovic, aki végül is döntő fölénnyel megnyerte a
