Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2004-01-01 / 1. szám
12 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2004. január A ROKON Ha féreg rágja a fa gyökerét, idő előtt elhullatja a levelét.. Nagyapa mondása volt, mintegy hetven éve hallottam tőle utoljára, amikor elkeseredésében dör- mögött a gangon. Nagyapa huszár volt valaha. Nyolc gyermeket nemzett. Utána meghalt a nagyi, én sose ismertem, csak később a mostohát. A nagyapa obsitja sokáig függött a kamra falán, a füstölt sonkák mellett, aztán eltűnt. Elvitték görbe botját is, tönkrement kedves széke, amelyen alkonyaikor a gangon üldögélt. A vastag Bibliáját én örököltem. Olykor előveszem, felütöm, csak úgy találomra. Mit is keresek benne? Talán vigasztalást, hitet és emberséget. “Atyámfiái nézzetek magatokba...” Keresem magamban a szavak értelmét. Mit is akart mondani azzal a gyökerét vesztett fával? A lehulló levelekkel? Aztán a napokban rádöbbentem. Meglátogatott egy földim, akinek már a nevére is a- lig emlékszem. Mondta szegény a történetét, a származását, hogy emlékszem-e még az öreg Pusztára, tanyája volt, és hát mi szegről-végről rokonok is vagyunk. Halványan emlékeztem is egy Rozi ángyira, a rokonra, aki özvegyen maradt, egyedül, s akinek öregkorában én olykor ebédet vittem. A mama csomagolt fel, tarka sztalkendőbe kötötte az edényt, s azt erősítettem a kerékpár kormányára. Vittem az ebédet a beteg, öreg Rozi ángyinak. A rokonnak. Mert a rokonok ösz- szetartanak, segítik egymást a szükségben. Gyámolit- ják egymást a bajban. Akinek rokonai vannak, az erősebb a rokontalanoknál. Felrémlik előttem egy régi történet. Elemista diák koromban egyszer szünetben a mezítlábas kis Kolompár Pityu, a cigány gyerek mellbe lökött. A falhoz tán- torodtam csodálkozva. Hogy merte? Hiszen én erősebb vagyok, legyűrhetem fél kézzel. Igen ám, hangoskodott, és szavai szinte mellbe vágtak: “Mit akarsz te, tanyai paraszt, hiszen neked még testvéred sincs!” Azóta de sokszor felsajdult bennem ez a lelki sérülés! És kérdeztem ilyenkor magamtól: Mit akarsz? Testvéred sincs. Egyedül vagy! Merte volna Kolompár mellbe lökni Góbor Matyit, akinek két testvére is volt! És folyton azzal rémisztgette az osztályt, hogy bejön majd egyszer az ő Dani bátyja, aki izmos vad legény, és szétveri az osztályt. Mert az még a tanító úrtól sem fél. Úgy ám! Később is mindig hiányzott az életemből egy erős segítő kar, rokon biztatása. De szétzilálódott a família, ki erre, ki arra költözött, még amerikába is eljutott egy-egy rokon, a címét se közölte velem. Talán magyarságát is feledte? Meg a régi házat. A kertet. Az utcán sorjázó akácfákat. Egyszer, amikor életveszélyben voltam, éreztem ugyan a rokonság felém nyúló, segítő kezét. A háborúból hazafelé jövet Pazova szerb vasútállomáson megállt a vonatszerelvény, amelynek a tetején utaztam. Szöktem. Nem hazulról szöktem, ahogy az szokás, hanem hazaszöktem Jugoszláviába. Temerinbc, a mamához: a házhoz. Egy titóista katona sétált a peronon. Megállt közben-közben, és engem alaposan szemügyre vett. Aztán határozott mozdulattal leparancsolt a vagon tetejéről. Amikor remegve földet értem, intett, hogy menjek előtte. Átcikázott az agyamon, hogy vége mindennek. Tovább nem mehetek, ez a katona bekísér majd valahová, ahol minden kiderül. Elitéinek. Abban az időben százszámra ítélték el és végezték ki a magyar katonákat. Át villant az agyamon: szökni kellene. Jobbra a szerelvény, arra nem futhatok, balra a vasútállomás A váróterem tele katonával. Arra sem menekülhetek. Mentem hát előre, amerre a katona parancsolta. Halál- félelem gyötört. Ekkor a katona suttogva megszólalt mögöttem. “Sanyi bácsi, ne menjen haza, keresik magát. Váiják már otthon!” Hirtelen visszafordultam, szembenéztem vele: “Rokon. Temerini vagyok. Az Ikotin!” És akkor hallani véltem Maugli kiálltását: “Egy vérből valók vagyunk!” A rokont azóta sem láttam. Rokontalan vagyok, mint a hazám! Mert annak sincs testvérországa, amely erejével megvédje a viharoktól. Illés Sándor ÚJ ÉVI KÍVÁNSÁG Kívánom hogy béke legyen itt a földön a szívekben, kívánságom szárnyra keljen és megértse azt minden ember Szabadság és béke legyen mindenütt az öt világrészben, hulljanak le a bástyafalak, melyek minket elválasztanak. Szabadság és béke legyen Kolozsvárott, Budapesten... az én szívembe is békeszálljon, váljon valóra a kívánságom Pattantyús Magdolna
