Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2004-04-01 / 4. szám
22 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2004. április édesapám magyar volt, innen a magyar öntudat. Immár tizenöt éve, hogy a Krímen élek. Akkoriban alakult odahaza a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség. Elvágva mindentől, ami magyar, mi is úgy döntöttünk, hogy megalakítjuk a saját szövetségünket Akkoriban ez még nem volt nálunk szokásos, de belevágtunk, mert szervezetként sokkal nagyobb eséllyel foghattunk hozzá bármihez. A Krími Magyar Társaság 1997 óta működik. Ez egy mindenki számára nyitott szövetség. Ennek az elvnek megfelelően nemcsak magyarok a tagjai. Vannak sorainkban krími tatárok, ukrán, orosz nemzetiségűek, akik a szívügyüknek tekintik a magyar kultúra ápolását, népszerűsítését. A magyarjaink Kárpátaljáról származó emberek. Vannak, akik házasság révén kerültek ide, olyanok is élnek itt akik 1964-ben, az akkori nagy áttelepítések során kerültek a félszigetre. A legutóbbi népszámlálás során 186-an vallották magukat magyarnak. Valójában azonban ennél jóval nagyobb a magyar származásúak száma, csak ők már nem vallották magukat e nemzethez tartozónak. A társaságunk viszont állandóan változik, fejlődik. A napokban is jelentkezett egy új tag. Ó is kárpátaljai, és úgy érezte, hogy közöttünk van a helye. Természetesen örömmel fogadtuk magunk közé. Nagyon összetartó kis közösség a mienk. Nálunk az ünnepek is az együttlét jegyében telnek. Karácsonykor is együtt voltunk, közösen énekeltük a magyar karácsonyi énekeket. Egy kis ajándék is jutott mindenkinek. Szeretnénk a húsvétot is ilyen meghitt hangulatban tölteni. Mint mondtam, nem zárkózunk el a többi nemzetiségi szövetség elől. A Krímen jelenleg 26 kisebbségi szövetség létezik. Ezeket egy alapítvány fogja össze egyetlen nagy szövetségbe. Azaz minálunk senki sincs magára hagyva Törökök, tatárok, zsidók, örmények, s valamennyi nemzetiségi szervezet velünk együtt tagja ennek az ernyő-szövetségnek. Ennek az az előnye, hogy érdekeink védelmében a többiekkel összefogva tudunk fellépni a különféle fórumokon, így például a Krími Minisztertanácsban is. Az autonóm köztársaságban nagyon aktív közösségi élet zajlik a kisebbségek háza táján. Mivel mi mindenkivel jó viszonyban vagyunk, rendszeresen meghívnak bennünket a közös rendezvényeikre. Ks közösségünk Rendszeresen részt vesz a nemzetiségek fesztiválján. Hála Istennek, vannak a sorainkban olyanok, akik magas színvonalon ápolják a népi hagyományokat, művelik a magyar folklórt. Két tagunk képzőművészeti alkotásait már nagyobb nemzetközi fórumokon is bemutatták. Nagy problémánk viszont az anyanyelv ápolása. Sajnos, el vagyunk szakítva nemcsak az anyaországtól, hanem a kárpátaljai magyaroktól is. Élnek ugyan a kapcsolataink, hiszen rendszeresen eljut több tagunkhoz is a Kárpáti Igaz Szó, és újabban a Kárpáti Magyar Krónikát is olvashatjuk. Ez azonban önmagában még nem elegendő. Elvégre sok olyan magyar gyökerű ember él a Krímen, aki már nem tud magyarul írni, olvasni. Sokaknak a beszéd sem megy már az ősök nyelvén. Az igény azonban megvan az anyanyelv tanulása iránt. Ezért is hoztuk létre a vasárnapi iskolát Közel száz gyermek jár az iskolába, de jönnek a szüleik is, mert nem akarják elfelejteni a magyar szavakat A vasárnapi iskola terén azonban gondjaink vannak. A napokban félbe kellett hagyni a három éve beindított anyanyelvi oktatást Nincs ugyanis megfelelő helyiségünk és szakképzett tanárunk, aki kellő színvonalon tudná oktatni a nyelvet és az irodalmat. S bár meglehetősen szétszórva élnek magyarjaink, az iskola összefogta őket. Van olyan család, melynek tagjai vasárnaponként több mint száz kilométert utaztak csak azért, hogy ott legyenek a foglalkozásokon” — zárja a beszélgetést a Krími Magyar Társaság elnöke. /Kárpáti Igaz Szó (Ungvár) =»■ „Hiszen minden léleknek van valahol a mélyben egy dédelgetett, megsiratott, eltemetett, feltámasztott, ezerszer visszaálmodott Kolozsvárja” — idézi Reményik Sándor gondolatát Sas Péter művelődéstörténész a Nórán Kiadó gondozásában megjelent „Mesélő képeslapok” sorozat Kolozsvár 1867 és 1919 közötti világát bemutató kötetében. Közel száz esztendővel ezelőtt készültek a kötetbe válogatott utolsó felvételek, de mintha ismerősök jönnének szembe a megfakult képeslapokon. Valóban mesélnek. Az állomáson fölbukkan Ady Endre. A New York Szálló kapuján Jókai Mór fordul ki. A barokk Bánffy-palotát Podmaniczky Frigyes szemléli nem kis elragadtatással. Sas Péter többéves kutatómunka eredményeképpen írta könyvét. A város, a modem Kolozsvár felépülésének, megalkotásának egyik legizgalmasabb időszakát hitelesen feldolgozó mű csaknem 200 korabeli képeslappal illusztrálva, színes képmelléklettel, nagy alakú (B/4-es) formátumban, épület- és utcajegyzékkel, 232 oldalon jelent meg, 7.000 forintos áron. A szerző írja könyvének előszavában: „... álljunk meg - ha gondolatban is - olyan teljességében feltáratlan emlékek előtt, amelyek egyébként szorosan hozzátartoznak a város múltjához, néma s mégis sokatmondó tanúi a gyorsan elhömpölygő időfolyamnak. (...) A valóságos, létező, megcsodált műemlékek bemutatása mellett ezek azok a lényeges tudnivalók - sokszor csak hangulatok -, amelyek segítségével közelebb kerülhet a korabeli város és megérthetjük az egykori kolozsvári embereket. Kicsit líraian úgy fogalmazhatnék, szinte megérinthetjük az egyre távolodó, ködbe burkolózó Kolozsvár lelkét. Fedezzük fel együtt, mint az egykori kirakós játék kicsiny elemeit, hogy felismerésük hozzásegíthessen a korabeli állapot legalább elméleti rekonstruálásához. (...) Éz a könyv Kolozsvár talán ma is legjobban felidézhető és leglátványosabb időszakának a legszükségesebb, alapvető tudnivalóit igyekezett összegereblyézni.” /Erdélyi Riport (Nagyvárad) '*■ A madéfalvi veszedelem (Siculicidium) közelgő 240. évfordulója alkalmából január 4-én ünnepi szentmisét tartottak Csíkdelne műemlék-templomában, ezt követően pedig emléktáblákat lepleztek le. Berszán Lajos gyimesfelsóloki esperes a székely ellenállás, Beke István és Zöld Péter lelkipásztorok, valamint Páll Gábomé és Vámszer Géza, a templom megmentéinek szerepét méltatta prédikációjában. Ferenczes István költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője ünnepi beszédében többek között azt hangsúlyozta, hogy az utódoknak kötelessége mindenkor méltóan emlékezni azokra, akik minden időkben gerincesen felvállalják népük sorsát. /Hargita Népe (Csíkszereda)
