Amerikai Magyar Újság, 2003 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2003-02-01 / 2. szám
2003 február AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 23 mátus teológiát befejezve kerültem Técsőre. Egy csodálatos kis közösségbe csöppentem. Elődeim gondosan ügyeltek arra, hogy megmaradjon, éljen a református istenhit a Nereszen lábánál. A nagyszerű gyülekezethez azonban egy nagyon rossz állapotban lévő műemlék templomot örököltem.” Mint azt a lelkipásztor meséli, a szentély állaga siralmas volt. Az évszázados falak segítségért kiálltottak, beázott a tetőtér, máladozott a vakolat. A műemlék épület felújítása elodázhatatlanná vált. Az emberek önként, szívesen jelentkeztek közmunkára, amikor nyilvánvaló lett, hogy el lehet kezdeni a templom felújítását. “Kértünk és kaptunk segítséget a város vezetőitől” - meséli az esperes. “A templom felújításához az önkormányzat biztosította a faanyagot. A tetőzet felújításáért fizetnünk kellett, de az összes többi munkát a hívek végezték el. Rengeteget segítenek a Técsőről elszármazott, sikeres életpályát befutott emberek.” Az egykori técsőiek szívükön viselik városuk sorsát, nem ritkán adományokkal, segélyszállítmányokkal lepik meg az itteni szegényeket, máskor pedig a városfejlesztésbe is besegítenek. Az ilyen segítőknek köszönhetően lehetséges az ódon szentély felújítása is. “Meglehetően sokan látogatják templomunkat. A 2.100 fos técsői gyülekezetünk a legnagyobb a Tisza felső folyása mentén. Szentélyünket a közösség meglétének 400 éve során háromszor égették fel. Mégis volt hitük, erejük a híveknek az újrakezdéshez.” Az istentiszteleteket ma is több mint félezren látogatják, ünnepnapokon pedig zsúfolásig megtelik a templom. A Nereszen lábánál munkálkodó kis református közösségben komoly kulturális élet folyik. Az egyház összetartó erejét dicséri a fúvósegyüttes, az énekkar. Hatvan fővel az egyház által istápolt gimnáziumban is létrejött egy énekkar. A gimnázium sorsát egyébként is különösen a szívén viseli az esperes. “Ma már kicsiny közösség bontogatja szárnyait Rahón, Kőrösmezőn és Nagybocskón is.”--Cáfolja a kedvezmény törvény állítólagos szlovákiai joghatályáról szóló hivatalos szlovák véleményeket a Pozsonyban megjelenő SME című liberális lap cikkírója. A szerző szerint a szlovák politikusok jogi képtelenségekkel próbálják leplezni, hogy nem szívesen állapodnának meg Magyarországgal. Peter Schutz emlékeztet rá: a magyar jogszabályt ellenző szlovák vélemények rendre azt kifogásolják, hogy a magyar fél módosító szándéka nem terjed ki a törvény szlovákiai joghatályának eltörlésére. “Miféle joghatályról beszélnek?” - kérdezi a szerző, aki szerint joghatály az, ha a szlovák parlament szentesít egy törvényt, akkor ahhoz az oraszágban élő természetes és jogi személyek kötelesek igazodni, annak megfelelően viselkedni. Ha pedig a szlovákiai jogalany a törvényt megszegi, akkor ezt az állami joghatóság szankcionálhatja és kikényszerítheti a törvényes határok keretein belüli jogeljárást. “De vajon milyen kötelességeket róhat egy Budapesten elfogadott törvény Szlovákia állampolgáraira? Semmilyeneket” - állapítja meg Schutz. Kifejti: ha egyetlen, vagy ha egy se, vagy ha akár ötmillió szlovák állampolgár magyarigazolványt igényel, azt a szabad ember szabad akaratából fakadó elhatározása jogán teszi. Alkotmányos jogaiból eredően ugyanis mindent megtehet, amit nem tilt a törvény. Nem tiltott, legalább is egyelőre nem az, hogy egy szlovákiai polgár éljen egy szomszédos állam kedvezményével, vagy ennek megfelelő céllal társulásokba tömörüljön. Ha majd tiltott lesz, akkor alkotmány- ellenes lesz.--A Népújság vezércikkben foglalkozik azzal az enyhén fogalmazva is “botrányos” ténnyel, hogy Lendváról tömegközlekedési eszközzel — vonattal, busszal — nem lehet eljutni Ljubljanába. Ez a helyzet röviden szólva diszkriminatív, botrányos. És mindjárt utána a kérdés: milyen az ország közekedés politikája, ha ezt lehetővé teszi? Az már évtizedes tény, hogy Lendvának nincs összeköttetése a szlovén vasúthálózattal (vasúti összeköttetés csupán Horvátországgal van), nyár óta viszont már közvetlen buszjárat közlekedik az ország fővárosába. A maribori közlekedési vállalat beszüntette az egyedül még létező járatot, a hajnali négykor induló buszt, mert veszteséggel működött. —Sóbányi Imre, az aknaszlatinai kulturális szervezet elnöke kézbe vette a helyi temető két honvédsírjának ügyét, és segítőtársaival felújította a kereszteket, amelyek híven őrzik a második világháború áldozatait, Jugovics Kálmán és a fehérvárcsurgói Laki András honvéd emlékét. Rendbe hozták a sírokat is így a sztálini terror és a világháborúk áldozataira emlékezve koszorú és gyertya kerülhetet a sírhalmokra. A hantokra fekete földet hordtak, virághagymákat ültettek el, amelyek tavasszal díszére válnak majd a síroknak, s ezentúl a hősök emlékéhez méltó állapotban várják a fehérvárcsurgói hozzátartozók látogatását, akiket megpróbálnak felkutatni. A helyi középiskola tanulói szívügyöknek tartják majd. hogy a honvédek emléke ne merüljön feledésbe, s mindig lesz friss virág a két síron.--Katasztrofális állapotban van a Dálnokra Dózsa György szülőfalujába — vezető út. Kopár és piszkos téren, elhanyagolt “park” közepén áll Dózsa szobra. A fű kaszálatlan, gaz veszi körül a szobrot.
