Amerikai Magyar Újság, 2003 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2003-11-01 / 11. szám
2003 november AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 13 A négyes fogat “Az uraság négylovas hintája délben érkezett a kastély elé... ” Beniczkyné Bajza Lenke regényében olvastam valaha erről az eseményről, s évtizedek óta őrizgetem magamban, néha szinte látni vélem, hogy üget a négy pej- kó a hintával, dél van, harangoznak a kis templomban, és az uraság kevélyen lekászálódik, ráérősen, hiszen hazaért. A valóságban sosem találkoztam ezze a hintával, mert mifelénk, ahol gyermekkoromat töltöttem, nem jártak hinták, nem volt uraság sem, földművesek és nincstelen zsellérek éltek a faluban. Aki tehetősebb volt, az is csak ritkán fogott két lovat a szekere elé. A nagy munkák idején. A tanyán lakók is csak egy lóval jöttek be a faluba csütörtökön a piacra. Vagy elpo- roszkáltak a közeli városba bevásárolni. Két lovat akkor illett hámba fogni, ha lakodalomba indult a család, vagy kocsin szállította ki halottját a temetőbe. Vagy valami jelesebb ünnepen. Nálunk, a bácskai Temerinben a jelesebb napok közé tartozott Illés napja is, a falu fogadott ünnepe. Még az őseink tették az Úrnak engesztelő kérelemként a nagy fogadalmat, mert az haragját éreztette velük. A negyvennyolcas szabadságharc idején a szerbek felgyújtották a községet, a temerinieknek menekülniük kellett.. Csak két év múlva. Világos után tértek ismét haza, hogy újra felépítsék otthonaikat. S várták nyomorogva, sokszor éhesen, az új termést, az aratást. A búza be is érett, de aratásra nem került sor. Hatalmas vihar támadt, jégeső verte el a határt. A következő esztendőben megismétlődött a mindent letaroló jégverés, ugyanazon a napon Illés napján. Ekkor a nép levett kalappal, alázatosan a templom elé vonult, s békességet kért az úrtól, megfogadva, hogy ezen a napon a temeríniek soha többé nem dolgoznak. Ünnepelnek. A fogadalmat az első világháborús generáció elfelejtette, de a kisebbségi sors szaporodó csapásai alatt valakinek eszébe jutott, s ezért megismételték. Akkor jutott eszébe az akkori plébánosnak, hogy emelné a templom díszét egy Szent Illést ábrázoló kép is. Akadt a megfestésére jelentkező, egy kádármester, Skrabán Endrének hívták. Hangulatos képeket festett a falusi életről, s úgy érezte, hogy ezzel a munkával megnyílik majd előtte az út a halhatatlanság felé. Egy hatalmas Szent Illés-kép, elragadásának pillanatában, az Úr tüzes szekerén. A jó öreg plébánossal többször is átlapozták a Bibliát, kijegyzetelték a prófétára utaló részeket. Maguk elé képzelték a helyszínt. Az esemény előtt Illés próféta megjárta már Júdeábán Betszebát, aztán kiment vala a pusztába. Egy satnya borókafenyő alatt üldögélt, és mondta az imát: “Tolle animam meam!” Ekkor forgószél támadt, és megérkezett érte az Úr tüzes szekere. Egy angyal ült a bakon. Ezt a pillanatot kell megörökítenie! A konyhába rendezte be a műtermét. Felvázolta a próféta arcát, szakálla volt, borzas üstöké. Aztán a kocsi. Azaz a szekér. Majd a lovak. A jó öreg plébános háromnaponként felkereste, állt csak mellette, és imádkozott. Talán ez tűnt fel a csendőrségnek, mert egy éjjel bezörgetett a járőr a festő lakására. Az őrmester körülszimatolt az udvaron, azon törte a fejét, miért jár ide olyan sűrűn a pap. Benyitott a konyhába is. A csendőrök körülállták a képet. Azt kérdezték, ki ez a szakállas ember a kocsiban, aki kétségbeesetten kapaszkodik a lőcsbe? Skrabán, a festő, szerbül válaszolt. Szvetac Ilija! Az őrmester összehúzta a szemét. “És miért festette vörösre a szekeret?” Skrabán elmondta nekik, hogy ez tüzes szekér. “No de négy ló nem lesz sok?” A festő lesütötte a szemét. Ájtatosan válaszolta: “Az Úrnak annyi lova van, amennyit csak akar!” Erre a csendőrök elmentek. Skrabán pedig Illés napjára befejezte a festményt. Illést viszi az Úr tüzes szekerén, egyenesen a mennybe! Mostanába egyre többet gondolok erre a képre és a próféta mennybemenetelére. A minap láttam is őt, álmomban a mennyben jártam, s hallottam az Úr hangját, amint így szólt angyalaihoz: “Fogjatok be négy lovat ismét a szekérbe, és menjetek le azért a meggyötört bácskai fiúért!” Ha behunyom a szemem, eltudom képzelni magam a tüzes szekéren: vágtat velem a semmibe kapaszkodva négy paripa, a szikrázik alattunk a sok-sok csillagával a Tejút. Illés Sándor (Új Ember) —A feltételezések szerint a késői vaskorból, a kr.e. 2-3. századból származó kelta szórt hamvas sír maradványaira bukkantak Szegeden a Móra Ferenc Múzeum előtti ásatáson. Egyedülállónak számit a városban ez a feltárás, ugyanis Szeged történelmi Belvárosának legrégebbi és ez idáig egyedüli ismert kelta leletegyüttesröl van szó. A kelta sír igazolni látszik egyes kutatók feltételezését, miszerint a Szegeddel azonosítható római kori Partiscum város egy korábbi kelta település helyén jött létre.
