Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-12-01 / 12. szám
2002. Karácsony AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 11 SOÓS GÉZA: HAZAI KÖRKÉP Amikor ezen sorokat olvassa kedves olvasó, már rég túl leszünk a forradalom évfordulójának megünneplésén. Már ha ünnepnek lehet nevezni azt, amit a Med- gyessy-kormány rendez. Már csak úgy maguknak. Ugyanis az ellenzék nem partner hozzá. Nem is lehet az, hiszen a szocialisták pont azokat rekesztik ki a megemlékezésből akikért és akikről szól az ünnepség, a pesti forradalmi srácokat. Igaz, ezek a srácok már meglett emberek. Sokukkal a forradalmat leverő szovjetek végeztek, mások a kádári ítéleteket nem élték túl, és nem kevesen külföldre menekültek a megtorlás elől. Az a kevés, aki még megmaradt, ünnepeljen otthon. Az Országházban nincs helyük. Az Országházban csak a tajgai szmokingos (pufajkás) Gyulának van helye ünnepelni, meg a D-209-es ügynöknek. Akit 1961-ben szerveztek be, amikor még a hóhéroké volt az utolsó szó, akik egyre-másra hajtották végre a halálos ítéleteket. Egészen pontosan a szocialisták és a szabaddemokraták nosztalgiázni szeretnének az állami ünnep égisze alatt, és ehhez nem partner sem a Fidesz, sem az MDF. Ugyanis a jobboldal együtt szeretett volna ünnepelni a forradalom még élő hőseivel, akik szót is kaptak volna a Parlamentben. Elmondhatták volna véleményüket a múltról, a jelenről és a jövőről. Erre nem voltak kíváncsiak a kommunistákból, az MSZMP-és vezetőkből, az úttörő mozgalomból, árulókból, kollaboránsokból, és ÁVO-s csemetékből álló kormánypárt tagjai. Ok nem szeretik az efféle ünnepeket. Ők csak azt szeretik hallani, hogy a forradalom letéteményesei a reformkommunisták voltak. Akinek erről más a véleménye, az nem nyer bebocsátást országunk házába október 23-án. Sőt, szerintük úgy lenne szép az ünnep, ha a gyehonna tüzéből feljönne parádézni Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Péter Gábor, Kádár János, Marosán György és a többi gazember. A koszorúzások is másként lesznek mint ahogy megszoktuk. Az urak (pontosabban a volt elvtársak) úgy külön-külön, de titokban tartott időben zarándokolnak el a 301-es parcellához és helyezik el koszorúikat. Lehetőleg akkor, amikor a madár se jár arra, hogy ne legyen pfújozás, úgy mint tavaly. A “csőcselék” ne zavaija a D-209-es ügynököt, vagy a pufajkás Gyulát, esetleg a KGB-s Kovács ünnepi aktusát. Jövőre talán még azt is megtiltják, hogy rajtuk kívül más is belépjen a temetőbe. Persze azért, mi jól tudjuk, Heró- desekből, Pilátusokból soha nem lesznek keresztények. Az urak, az elvtársak csak bemocskolni tudják az emlékeket és az idő soha nem mossa őket tisztára. —Eldőlt, hogy melyik lesz az a tíz ország, mely 2004-ben bebocsátást nyer az Unióba. Hazánk ott van az elsők között. A belépést népszavazás előzi meg. A referendum időpontját a kormány jövő év március 15-re szeretné kitűzni. A jobboldal tiltakozik az ötlet ellen. Véleményük szerint a nemzeti ünnepünket hagyjuk meg ünneplésre. Különben is, az alkotmány sem teszi lehetővé, hogy nemzeti ünnep napján legyen népszavazás. Az már csak egy apróság, hogy a jövő év áprilisában fog eldőlni fehéren feketén, hogy a lakosságra ez milyen terheket ró, illetve, hogy milyen előnnyel jár. Ha majd ezt pontosan megismerte a lakosság, akkor is ráér dönteni. Már csak azért is, mert a kezdeti előnyt csak egy szűk réteg fogja élvezni, míg a hátrányokat szinte az egész lakosság. Kezdve azzal, hogy az árakat az Uniós árakhoz kell igazítani. Igen ám, csakhogy a bérek nálunk a nyugati bérek hatoda, nyolcada. Ehhez képest az árak aránytalanul magasak. Mi lez akkor, ha ez még tovább emelkedik? Szó van arról is, hogy a béreket is fel kell zárkóztatni. Másrészt örökké azt hallani, hogy meg kell állítani a további bérkiáramlást. Ennek az a fő oka, hogy jövőre a költségvetési hiány az Unió által elvárt 4,5 százaléknál nem lehet magasabb. További béremelkedések csak a termelékenységjavulásával képzelhetők el. Igen ám, csak mint említettem, a hazai temelékenység a nyugat-európai átlagnak a 60 százaléka, ami ugyan a volt szocialista államok közül jónak mondható. Ezzel szemben a bérek olyanok amilyenek, és itt a kör bezárul. Félő, hogy Európa koldusaként fogunk belépni a közösségbe, hozzá még olyan koldusként, akik a multinacionális vállalatok nagy előszeretettel fosztogatnak. Talán még egy gondolatot a témával kapcsolatban. Itthon jelmondattá vált, hogy Európába tartunk. Egy olyan ország mint hazánk, amelynek lakossága olyan régen lakja az öreg kontinenst, akik olyan dicső történelemmel büszkélkedhetnek, akik annyi szentet, Nobel-díjast adtak a világnak, akik nélkül Kelet-Euró- pa sokkal később szabadul a kommunista zsarnokságtól, akik 1956-ban magukra maradva, de a világ ro- konszenvét kivívták, hősiesen harcoltak egy ázsiai túlerővel szemben, az az ország nem tart Európába. Az az ország ezerszáz éve ott van, és vegye az Unió megtiszteltetésnek, ha be akarunk lépni a szervezetbe. Ezt egyszer végre már ki kell mondani. —Jól alakulnak a magyar-román kapcsolatok, hangzik el gyakorta Kovács László külügyminiszter szájából. Az, hogy ennek mi az ára, azt inkább az erdélyi magyarok szájából lehet hallani, az hiteles. A státusztörvény jegelve lett. Egész pontosan a végrehajtása,
