Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2002-05-01 / 5. szám

2002. május AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3 A boldog gyermekkor emlékeire való visszaemlékezés diktál­ta, amit elmondok alábbi írásomban, mert ezekben a napok­ban ismét Anyák napját ünnepli ez a komputenzált kor. Biz­tos vagyok azonban benne, hogy legtöbben csak azért teszik, mert a szomszédaik és barátaik is "ünnepelnek ". Pedig ma ez semmi más. mint meggyőződés nélküli színészkedés. Lássuk csak ennek igazolására, hogyan vélekednek anyákról és a szü­lőkről halandó világunk nevelést irányító "szakemberei Február elején olyan hírt közöltek a lapok, ami né­hány évvel ezelőtt hihetetlennek tűnt volna, de azóta megta­nultam, hogy semmi sem lehetetlen, semmin nem kell csodál­kozni, pláne mérgelődni. Tartományunk egyik iskolaszékének (board of education) elnöke szokatlan nyilatkozatot tett a T. S.-nek Véleménye szerint az iskolás kor alatti (1-6 év) gyere­kekre káros befolyást gyakorolnak a szülők, mert megakadá­lyozzák, hogy természetes adottságaiknak megfelelően - em­beri jogaikkal élve szabadon fejlődjenek. Majd sajnálkozva tette hozzá, hogy ennek orvoslására jelenleg nincs mód, mert a gyerekek rászorulnak szüleik anyagi támogatására. Ezt a káros befolyást igyekszik ellensúlyozni az iskola, amely öté­ves kortól a "modem gyermeklélektan" tapasztalata szerint neveli tanítványait. Megdöbbentő ez az őszinte megállapítás. Főleg pe­dig nagyon igaz. Ma ugyanis a gyermek elvégzi iskoláját anélkül, hogy írni, olvasni tudna, ismerné a számtan négy alapműveletét. Ehelyett a kiváló szexnevelést, a rasszizmus elleni harcot és nagyvárosokban az afrikai népek történetét is kötelező tantárggyá tették. Valójában szép jövő vár utódaink­ra az új világrend boldogító magzatvizében. Csak gratulálni lehet a tiszteletreméltó iskolaszéki elnök bátorságához, aki végre, virágnyelven ugyan, de kimondta, hogy elsőszámú cél a fehér ember kultúrája, a 2000 éves keresztény morál és a család - a társadalom alappillérének - szétzúzása. Idegenné kell tehát tenni a gyermek számára a szüleit, a szülők számá­ra pedig a gyermeket, akit bűnös kezek és bűnös agyak terv­szerűen rontanak meg, hogy gondolkodni sem tudó, agymo­sott, akaratnélküli, engedelmes rabszolgáivá váljanak az új vi­lágrendnek. Fenti gondolatokkal kezdem Anyák napjára szánt emlékezésemet és elmondom, hogy a magamfajta konzerva­tív, Istenben. Hazában hívők számára mit jelent és mit jelen­tett az Édesanya a családban. Ezzel kapcsolatban azt is, hogy milyennek látom 1997-ben ezt az ünnepet. A komputerek és űrhajók korában nevetségesek, akik ragaszkodnak őseiktől örökölt, szentnek tartott hagyománya­ikhoz, amelyben a család jelentette a társadalom és a nemzet alapját. Sokszor hallottuk gyermek és ifjú korunkban, amikor a felnőttek a “családi élet tisztaságáról" beszélgettek és ugyanazt mondták, amit papjaik, mert mindenki megegyezett abban, hogy ez a legkisebb egység amire egy nemzet jövője felépül. Ez a sejt az anyából, az apából és a gyermekekből áll, de lelke, fenntartója, gondviselője és soha meg nem szűnő munkájával mártírja az Édesanya. Ifjúkorunkban nagyon széles skálájú volt szülőha­zánkban a társadalmi osztályok rétegződése, azonban minden kaszt és annak valamennyi egyede megegyezett abban, hogy ezt a szilárd alapot minden körülmények között fenn kell tar­tani Isten által rendelt tisztaságában, különben a következő nemzedék lába alól kicsúszik az erkölcsi talaj. Ez volt az a pont, ahol a nemzetfenntartó munkába bekapcsolódott az Édesanya, aki nemcsak életet adott gyermekeinek, hanem fel is nevelte őket, mindennemű női szabadságért ordítozó, de­struktív, feminista tömörülés jelszavai nélkül. Abban az idő­ben volt ez, amikor még az otthonukon kívül dolgozó nők ke­vesen voltak és bármelyik társadalmi osztályhoz tartozott is valaki, jól tudta, hogy egy asszonynak, aki családja gondjait vállaira vette, nem napi nyolc óra a munkaideje. Nincs hétvé­gi pihenője sem, sőt megszabott korhatár sincs, amikor eléri a nyugdíjjogosultságot, mert ez számára akkor jön el, ha a munkától és a felelősségvállalás évtizedeitől megrokkan. Egy család anya nélkül a mi ifjú korunkban elkép­zelhetetlen lett volna. Nem azon volt a hangsúly, hogy enni adjon a gyerekeknek, ellássa őket tiszta ruhával, ápolja, ha megbetegszenek, sokkal lényegesebb volt, hogy tőle tanulták az első imádságot, amely a hitet és az anyanyelvet jeleneti. Együtt dúdolta velük a kis, játékos gyermekdalokat. Meséket mondott nekik, amelyekben mindig az igazság diadalmas­kodott. Amikor aztán megértették már, elmondta hazánk tör­ténelmének sorsdöntő eseményeit, amelyekkel ideálokat adott fiainak és lányainak. Ez a nevelés tanított meg arra, hogy higyjünk Istenben, tiszteljük hőseinket, szeressük hazánkat és ha kell, egyszer az életünket is feláldozzuk érte. Az Édesanya és a szülői ház így készített elő az iskolára és az életre. Ez a gondos nevelés nyújtotta tanítóinknak a legnagyobb segítsé­get, amikor a napjainkban jóformán senki által nem ismert tantárgyat, a hit és erkölcstant oktatták És jellemző, hogy amit ők elmondtak az iskolában, abban feltétlenül hittünk, mivel teljesen megegyezett azzal, amit odahaza Édesanyánk­tól tanultunk Rendkívül erős volt a család lelki közössége azokban az időkben és biztos vagyok benne, hogy ez a szülői hitelképesség adta az ösztönzést, amellyel egész életünkön át teljes őszinteséggel és odaadással ünnepeljük Anyák napját. FÁY ISTVÁN: TEGNAP ES MA "...őszinte szívvel és szeretettel ünnepeljük az elhunyt és élő magyar Édesanyákat, az utolsó leheletünkig áldva emléküket'"

Next

/
Oldalképek
Tartalom