Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-11-01 / 11. szám
22 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2001. november MILLENNIUMI ÉVZÁRÁS Augusztus 20-án lezárult a másféléven át zajló millenniumi rendezvénysorozat. A keresztyénség kétezer- és a magyar keresztyén államiságunk ezeréves jubileuma alkalmából indított országos programsorozat minden bizonnyal el nem felejthető élményt nyújtott az egyes eseményeken résztvevő embereknek határainkon innen és túl egyaránt. Nemeskürthy István millenniumi kormánybiztos úgy vélekedett, hogy a mögöttünk hagyott másfél esztendő az egész magyarság győzelme volt. A millenniumi év során háromezer önkormányzat, település, falu és város a maga módján, önszántából ünnepelt. Ezeréves történelmünk során még nem volt példa arra, hogy nem központilag irányított módon, hanem önállóan ünnepeljenek a magyarok. És az ország lakossága, szívesen, örömmel ünnepelt. A határon túli magyarok ünneplése is felejthetetlen volt « értékelt Nemeskürthy István. Az ünnep jelentőségéhez méltó rendezvény- sorozat kézzelfogható hasznot is hozott, hiszen számos új intézmény felépítése, felújítása a millenniumi évnek köszönhetően történt meg. Ezek a fejlesztések azt bizonyították, hogy megfelelő módon tisztelgett a nemzet államalkotó királyunk emléke és államiságunk előtt. A méltó ünneplésre a polgári kormány megnyitotta a pénztárcáját. Az ünnep révén született zeneművek, irodalmi alkotások elkészítéséhez 1.2 billió forint támogatást adott a kormány. Egyéb célra, mint például a Gellért-hegyen a Szent István szobor felállítására, vagy a Hősök terén az emlékmű rekonstrukciójára 569 milliót. Millenniumi emlékparkok, emlékhelyek kialakításához, illetve környezet rendezésre 133 milliót. Az egyes települések millenniumi programja finanszírozásához 52 millió forint támogatást adott a kormánybiztosi hivatal. Augusztus 20-ig 3114 millenniumi zászlót vettek át a települések polgár- mesterei. A forintban és látványos fejlesztésekben nem mérhető haszna a millenniumi évnek az emberek lelkében érhető tetten. Az emberek magyarságtudata megerősödött. Bár voltak olyanok is, akik fanyalogtak - főleg az a liberális, kozmopolita, zajos véleményformáló réteg, amely sajnos elég nagy teret kap a hazai médiában -, a polgárok jelentős többsége pozitív élményként élte meg a millenniumi évet. Néhány vélemény alátámasztja ezt. Egy mozdonyszerelő mondta: "Büszke magyarnak érzem magam. Méltóképpen emlékeztünk meg az államalapításról." Egy "gyesen” élő kismama szerint: "Az ünnepségsorozat szerintem erősítette a magyarságtudatot. Sok esemény és lehetőség volt arra, hogy méltóképpen élhessük át az ezeréves államiság érzését." Egy óvónő véleménye: "Öröm, hogy az elmúlt időszakban volt alkalom felhívni az emberek figyelmét az államalapításra. Az ünnepi beszédek nem a politikáról szóltak, érdemes lenne megszívlelni azokat." Győr-Moson-Sopron megye speciális formáját választotta az emlékezésnek. A Kisalföldi Erdőgazdaság vezérigazgatójának fejéből pattant ki az ötlet, hogy a megye minden települése egy kettőskereszt állításával tisztelegjen az ünnep előtt. A kettőskeresztekhez szükséges famennyiséget az erdőgazdaság ingyenesen biztosította a településeknek. Ilyenformán a megye 162 településén állítottak a magyar millenniumra emlékező kettőskeresztet. Összesen 168 kettőskereszt áll a megyében. Csupán 41 helység nem tartott igényt kettőskereszt felállítására. Evangélikus egyházunk központi millenniumi ünnepségére június 23-án, Budapesten a Deák téri templomban került sor, amely ünnepségen részt vett és beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is. A főváros legtágasabb evangélikus temploma már a kezdés előtt gyakorlatilag teljesen megtelt. A lélekemelő ünnepségre az ország egész területéről érkeztek evangélikusok. Mi akkor és ott nem csak arra lehettünk büszkék, hogy magyarok vagyunk, hanem arra is, hogy magyar evangélikusok vagyunk, /erős vár/ Kiss Miklós ev. lelkész Mosonmagyaróvár MÉG MINDIG NINCS KÉSŐN A Clevelandi Magyar Társaság jelenti; hogy a clevelandi nagyszabású Magyar Kongresszust ebben az évben is megrendezzük — 2001. november 23 és 25 között — a Sheraton City Centre Hotel tágas helyiségeiben, mint minden évben (eddig 40 éven át). Erősen közeleg az idő a 3 napos Magyar Kongresszusra, amely ebben az évben is nagyjelentőségű lesz. Nagyfontosságú határozatokat kell hozni a nyugati emigrációnak a 2002-ben történő magyarországi választásokkal kapcsolatban. Ezért életbevágóan fontos, hogy mindnyájan, akik hazánk szomorú sorsát szívünkön viseljük, minél nagyobb számban jelenjünk meg és határozzunk, egységesen döntsük el, hogy kiket támogatunk. A Kongresszus nyilvános; fajra, vallásra, nemre való tekintet nélkül mindenkit szívesen látunk. Jöjjünk el, hozzuk és hívjuk rokonainkat, barátainkat! Jelentkezzünk a Magyar Társaság (Hungarian Association) címén: 1450 Grace Ave., Cleveland, OH 44107 Telefon: 216-226-8868