Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-11-01 / 11. szám
2001. november AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 téma is. Ötmilliárd forintos adócsalással vádolják a párt vecsési elnökét. Azt az elnököt, aki időnként kiáltványokat jelentet meg és ebben ostorozza a kormányt, korrupcióval vádolva a Fidesz-t és felhíva a figyelmet a tisztességre. Már-már megszállottként hirdette az igét, pártja és saját maga becsületéről. A botrány kapcsán az APEH házkutatást tartott az MSZP Köztársaság téri szákházában, le is foglalták a vecsési elnök által kiállított gyanús számlákat. Természetesen a szocialisták elhatárolódtak az illetőtől. (Az MSZP hetente határolódik el saját disznóságaitól, úgy hogy az egész életük egy látványos elhatárolódás.) Azért kíváncsi lennék rá, hogy az országban még mennyi ilyen törvénytelen cselekmény írható a szocik számlájára, és ebből mennyi pénz fog átszivárogni a következő választások kampánypénzéhez.--Az SZDSZ körül is kavarognak a botrányok. Talán már több mint egy éve, hogy kiköltöztek a hírhedtté vált Mérleg utcai székházukból, melyet egy zsidó intézmény vett meg. Helyette egy másik ingatlant vettek egy olyan önkormányzattól, ahol az alpolgármester a liberális párt tagja. A probléma az épület árával van. Ugyanis nem egészen az egyharmadáért vették annak az összegnek, amelyre pár éve egy ingatlan ügynökség szakembere felbecsülte. Azóta viszont Budapesten az ingatlanok ára ugrásszerűen növekedett, tehát akár többszörösét is éri az a villa, amelyet az SZDSZ gyanús körülmények között megszerzett. Külön pikantériája az ügynek, hogy ezt a villát Rákosiék alatt, törvénytelen eszközökkel államosították. Először a volt tulajdonos küzdött, majd annak a fia tíz éve küzd, immár, hogy visszaszerezze az ősi jussát. A villát ugyan nem kapta vissza soha, még csak igazságot sem szolgáltattak neki, viszont annyit elért, hogy elővételi jogot szerzett az ingatlanra. Most ezt a jogot rúgta fel a liberális polgármester, és juttatta saját pártjának a közvélemény nagy-nagy felháborodására. —Az ellenzék után nézzük mi újság a kormánypárti berkekben. Hosszú vajúdás után megszületett a választási szövetség a Fidesz és az MDF között. Sokan azt állítják, hogy a 24. órában. Mégis örülni kell neki. Arról van ugyanis szó, hogy hiába Dávid Ibolya varázsa, aki az egyik legnépszerűbb politikusok közé tartozik, a párt csak vegetál. A különböző közvélemény-kutatók szerint, ha ma lennének a választások, az MDF nem érné el a parlamentbe kerüléshez szükséges öt százalékot. Márpedig ha nem kerülnének be, mint kívülálló pártot, rövidesen felmorzsolná az idő. így viszont közös listán csak bekerülnek, és ezzel 3-4 százalékkal növelik a közös listára leadott szavazatok számát. Egyénileg pedig, néhány választókerületben fórumos jelölt indul, közös jelöltként. Ezen szövetség kapcsán nagy valószínűség szerint az MDF-nek önálló frakciója lesz. Érdekes megfigyelni az MSZP és az SZDSZ néhány politikusát, akik aggódnak az MDF jövője miatt, és arról kárálnak, hogy a Fórum így elveszti önálló arculatát, amiben azért van valami. No persze ezek krokodilkönnyek, azt a sanda elképzelést takarják, hogy ha az MDF önállóan indulna és nem kerülne be a Parlamentbe, az a párt szétforgácsolását jelentené, arról nem beszélve, hogy egy szoros választás alkalmával, az így elvesztett 3-4 százalék, akár a koalíció bukásához is vezethet. Azért még így is nehezen lesz megkerülhető a MIÉP szerepe egy tartós jobboldali kormányzáshoz. De ez már egy másik történet.-Végezetül, ősz lévén, kalandozzunk el egy kicsit a mezőgazdaság körül. Nehéz lenne megmondani, hogy ma hány családnak ad megélhetést a mezőgazdaság. Gyakorta hallani, hogy az agrárium válságban van. Nem titok, hogy a válság egyes jelei, bizonyos ágazatokban megtalálhatók. Nézzünk körül, hogy az idei évben, végül is mit produkált a mezőgazdaság. Gabonából jó termés volt. Bár a búza minőségét rontotta a betakarítás alatt meg-megújuló eső. A hazai szükség mellett jutott bőven exportra is, mely egy kicsit döcögve indult. Sajnos a búza világpiaci ára eléggé nyomott, talán az jár jól, aki egy kicsit vár az eladással. A gyümölcsök közül sokat megtizedelt a kései fagy. Kukoricából rekord termés várható, valószínű komoly értékesítési gondok előtt áll az ország. Cukorrépából, burgonyából, napraforgóból is jó, közepes termésre lehet számítani. Tavaly szőlőből jó termés volt, a kétezres évjáratú bor emlékezetes lesz. A baj csak az, hogy a kiváló bor egy része még hordóban van, nem sikerült rá vevőt találni. Az idei termés közepes, a minőség közel sem éri el a tavalyi évit. Gondok is jelentkeznek, hiszen valahová el kellene helyezni az idei bort is, de kevés a tároló kapacitás. Az állam megpróbál export támogatást adni, ami most még elmegy, de ha uniós tagok leszünk, erre kevésbé lesz lehetőség. Ami az állattenyésztést illeti, inkább csak az égig szökő húsárakból lehet arra következtetni, hogy ott sem zavartalan minden. A jelenlegi kormány erőn felül áldoz a mezőgazdaságra, de az első eredmények még váratnak magukra. Azért az pozitívum, hogy a Dunántúlon a zsebszerződésekkel a külföldiek kezére játszott földek egy részét az államnak sikerült visszavásárolni. Másrészt a volt TSZ-ek külső üzletrészének kifizetését az állam magára vállalta, így közel 300 ezer volt szövetkezeti tag jogos követelése hamarosan rendeződik.-Dióspatonyban a magyar államalapítás 1000., illetve a községről szóló első oklevél 755. évfordulója alkalmából rendeztek ünnepséget augusztus 17- 19-én. A háromnapos műsorsorozat legfőbb eseményeként milleniumi emlékoszlopot avattak fel a falu központjában. Alkotója Sidó Szilveszter, Búcson élő fafaragó. A jeles napra megjelent a község újságjának, a Patonyföldnek bemutatkozó száma. A közel kétezer résztvevő gazdag programból válogathatott. A szabadtéri színpadon fellépett a Megyer táncegyüttes, a csallóközkürti asszonykórus, a dióspatonyai esztrádcso- port, a budapesti Szalmaláng népi együttes.