Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-07-01 / 7-8. szám
AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 17 2001. júl.- aug. káromkodva bár de maguk esztergálták, és a fúróiszap összeállításához sem volt szükségük tudós vegyészre. Egyedül a geofizikai méréseket végezte külön csoport. Ami pedig a politikai fölfogást illeti, soha "reakciósabb" társaságot! Az odalátogató Rákosi Mátyást is megfürdették egy alkalommal szántszándékkal a csövekből kizúduló folyékony sárban! Nagylengyel. Tornyok nyája és bölcsen bólogató, rozsdás szivattyúk, melyek a téli hidegben megdermedt, sűrű kőolajat segítették a felszínre. Kemény, kegyetlen munka, és szertelen viga- dozások! A bányásznap, a karácsony, a szilveszter néha egy hétig is eltartott. Mindig akadt valakinél "maradék" bor, "maradék" nyúlpecsenye... ★ Innen, ebből a zimankós hangulatból kerültem át - az 56-ot követő merész bakugrásával - Francia Egyenlítői Afrikába, gőzölgő, smaragd dzsungelek közé. Párducok és vadmacskák szeme szikrázott a neszektől sűrű éjszakában, s hajnalig hallatszott a tam-tam dobok idegtépő, egyhangú "muzsikája"... Igaz, máshová is mehettem volna! Midőn jelentkeztem, a hirtelen fejlődésnek indult nyugati olajiparnak alig volt szakembere. Honfitársaim legtöbbjével ellentétben (francia tudásom is segített), egy pillanatig sem voltak egzisztenciális gondjaim. Lau- sannei menekült-szállásomra tucatjával futottak be az állásajánlatok: Franciaország (Lack, Parentis...), Marokkó, Gabon, de még Kanada, Venezuela is... Szívem azonban Afrikába húzott. Egy pillanatig sem haboztam. A gaboni olajkutatást az ötvenes évek közepén kezdték, teljesen "szűz" területen. Csak a vezető emberek voltak fehérek, a munkások a Csád tó környékéről toborzott "szárák", kiknek arcát - a törzsi megkülönböztető jelként - hosszú, párhuzamos forradások díszítették. Szabad idejükben körömráspollyal csiszolgatták hegyesre a fogaikat. Három néger laboránsom, szobalányom, és a jogosítvány megszerzéséig - sofőröm is volt. Mind szép, villogó fogú, gyapjas hajú fiatalok. Sohasem volt velük bajom. Szerettek!-Ha mindenki olyan lenne, mint Te Madame - mondogatták -, nem haragudnánk a fehérekre. Mert akkor már erősen elkezdték a "haragvást", mely végül a franci-angol gyermetbirodalom fölbomlásához vezetett. Mikor nem volt munkánk, kerekeken gördülő, "cirkuszoskocsi"-irodámban elbeszélgettünk. Meséltem nekik a háborúról, a forradalomról, a sok ártatlan halottról... Kerekre tágult szemmel, a világ legtermészetesebb módján szegezték nekem:-Meg is ettétek őket Madame? Más alkalommal egyik szára munkásunkat faggattam:-Esztek fehér emberi is? Sajnálkozva ingatta a fejét:-Nem. A fehéreket túlságosan számontartják! A néger fúrósok sötétedés után nemigen mertek kimozdulni házaikból. Féltek más törzsbeli munkatársaik mohó étvágyától... * Összecsukható fém-házam (az enyém egyedül) mindig a fúrótorony mellett állt, s vele is költözködött. Csőrlővel felhúzták egy teherautóra, s ott tették le, ahol én akartam - gyakran mocsárból összekapart, e célból kiszárított, folt-szigetecske közepén. A gondosan és állandó jelleggel rögzített bútorok nem tudtak kimozdulni a helyükből. Este, fehér tüll baldachinom alól a plafonon futkározó, tarka gyíkocskákat figyeltem, s azzal a megnyugtató tudattal szenderültem álomba, hogy fölfalják a kellemetlen rovarokat. Hajnalban apró hüllők lubickolására vagy tetőszaggató trópusi viharok koncertjére ébredtem. A nap - midőn a nagy esőzések után hajlandó volt megmutatni ragyogó arcát -, pontban reggel 6-kor szökött fel éz ég boltjára, s este 6-kor zuhant bele a tengerbe. Vigyáznunk kellett, hogy a minden átmenet nélkül beköszöntő éjszaka ne találjon kint bennünket fatörzsből készített, ben- szülött pirogban a fehér lótuszokat ringató folyón! Egyik pillanatró a másikra hideg lett és olmos sötétség... ★ A fúrás éjjel-nappal működött. Az emberek három műszakban dolgoztak, én pediglen úgy, ahogy az események szeszélye hozta: néha éjjelnappal, máskor hellyel-közzel... Jártunk fürödni a tengeröbölbe, ahol ég és víz határát fehér bálnavadász-hajók pöttyözték. Zsákszámra szedtük az "aperitivhez való" csemegerákot a tajtékos óceán partján. Hallgattuk a majmok nevetését, a mocsárban hűsölő elefántok trombitálását, s jártunkban-keltünkben gyakran megdermedtünk, midőn nagyot reccsent és összecsuklott előttünk egy óriás mangrovefa. Találkoztunk szürkehasú csecse- legyekkel, föl-fölhorkanó vízilovakkal, vastagszarvú kafferbivalyokkal, s álmunkba is belevillogott a papiruszsás között sétálgató, "egyiptomi" íbiszek hófehér tolla... Vonzás, hatalmas vonzás számomra ma is Afrika! Akit egyszer átölelt a természet átható csöndje, nem lesz soha többé "európai" ember. * Nagylengyelben és a szomszédos Gellén- házán azóta kigyulladt a villany, s a fúrási iroda dolgozóinak nem kell többé kócot tömniük a desz
