Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-05-01 / 5. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2001. május HŐSÖK NAPJÁN EMLÉKEZÜNK Május utolsó vasárnapján hőseinkre emlékezünk. Azokra az áldott magyar testvéreinkre, akik életüket adták a magyar népért, a magyar Hazáért és értünk, mindannyiunkért. Amikor rájuk gondolunk, akaratlanul is, zokogó anyák és hitvesek, némán befelé könnyező, megtört, de büszke apák vonulnak el lelki szemeink előtt... És fiatal, mosolygó arcok... Majd hómezők, jeltelen sírok, megfagyott tetemek, üveges szemek, kihűlt, görcsbe merevedett kezek, leégett házak, romba dőlt templomok, föltépett vasúti sínek és leszakadt hetnyótalpak kisértenek... Mig élek, nem tudom elfelejteni azt a délutánt, 1944 decemberében, amikor utoljára jártam a még magyar fővárosban és felkértek egy család meglátogatására, hogy a szülőknek elmondjam fiúk mellettem való hősi halálát. Még élénken emlékezem a síró édesanyára, akit nem lehetett megvigasztalni, hiszen egyetlen fiát veszítette el. Sohasem felejtem el a fátyolos szemű édesapát, aki mindent tudni akart a hősi halál körülményeiről. Mindent elmondtam neki, mindent részletesen amire visszaemlékeztem. Távozóban az apa kikísért és búcsúzás előtt mélyen a szemembe nézve kérdezte:"Mond öcsém, de őszintén, férfiként halt meg a fiam?" Megnyugtattam, hogy nemcsak férfiként, de hősként. Az apa megnyugodott, majd megszorította kezem és hozzátette: "A mi történelmi családunkban mindig így történt." Soha nem találkoztunk, de az arca örökre előttem maradt. Thaiföldön jártam és megnéztem a Kwai folyó hídját, melyet hadifoglyokkal építtettek a japánok. Nem mesze a hídtól egy mintaszerűen rendben tartott katona temető van. Végig sétáltam a sírok között és egy ausztrál tüzér sírján a következő feliratot láttam: "Örökké gyászol büszke apád!" Rágondoltam az előbb elmondott találkozásra és bevallom két nehéz könnycsepp gördült végig arcomon, pedig sohasem láttam ezt az apát és az ő fiát. Eszembe jutnak a hősi halált halt, vagy egy életre megnyomorított bajtársaim, akikkel együtt ettük a katona cipót, együtt nótáztunk, együtt nevettünk és akik közül ma már nagyon kevés gazdagítja életével ezt a nyomorult világot! Most rájuk gondolunk, fájó kegyelettel, de kimondhatatlan büszkeséggel. Mert ők és a hozzájuk hasonló hősök tartották meg a nemzetet sokezer éven keresztül, viharban, bajban, háborúkban és szenvedések között. Nekik köszönhetjük, hogy élünk, hogy magyarok élnek még a Kárpát-medencében! Tegyük le hát szerény koszorúnkat egy-egy emlékmű elé és gondoljunk Rájuk, mondjunk el egy lelkünk mélyéről jövő imát Érettük és tegyünk szent fogadalmat emlékük felett, hogy sodorjon bennünket bárhová az élet, legyünk jómódúak vagy koldusok de továbbra is vezetni fog bennünket, mint fénylő fáklya a csillagtalan, sötét éjszakában az örökké ragogó példájuk és meg szentelt emlékük. Otthon választottak. Jól vagy rosszúl, azt majd eldönti a történelem, az előző választásokat nézve nem sok reménységünk van. Nekünk a nemzeti emigráció tagjainak nincsen választásunk: mi továbbra is azon az utón maradunk, amelyen eddig jártunk: dolgozunk és harcolunk a magyar nemzet jövedőjéért. Harcunk nem népszerű, munkánkat nem kiséri taps, jutalmul nem kapunk fizetést vagy elismerést senkitől, mégsem csüggedünk, mert előttünk járnak Hőseink, az Ő harcuk és az Ő megdicsőülésük! Hőseink példáján kívül ebben a harcban mellettünk vannak történelmünk nagyjai és erőt sugároznánk felénk, amikor úgy érezzük, hogy már földrehúz a teher és majdnem reménytelen a harc. Mindig így volt ez a magyar történelemben! Tudjuk, érezzük, hogy ebben a harcban velünk van a Mindenható, aki még sohasem hagyta cserben népünket, ha sokszor meg is próbálta azt. Hisszük, hogy egy napon felemelt fejjel állhatunk majd, Minden Magyarok Bírája elé, jelentve neki, hogy megtettük magyar kötelességünket: Híven, becsülettel és vitézül! Hetyei Sándor /Ausztrália/ GÁBLER ANTAL: KATONÁKRA EMLÉKEZÜNK HŐSÖK NAPJÁN Isonzó, Doberdo - olasz égbolt És hősök városa Budapest, Május végén, a hársfák alatt: Térzene szól, ha leszáll az est. Katonák jönnek sűrű sorban, Mellükön sok-sok kitüntetés. Anyák szólnak, fiú rohan S megindul lassan az ünneplés. Fegyver csillog - néma fohász, Öreg honvéd nyújtja a kezét: Már ideért a doni-század, S kard díszíti a Hősök terét.
