Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-03-01 / 3. szám
2000. március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 7 STIRLING GYÖRGY: ÉVFORDULÓK: Nyolcvan évvel ezelőtt sújtotta hazánkat Trianon és 1947. februárban Párizsban megismételték az ítéletet 80 éve kényszerítették Magyarországra a trianoni békeparancsot és 53 évvel ezelőtt, 1947. február 10.-én írta alá a Gyöngyösi János külügyminiszter vezette magyar küldöttség a párizsi békét, amely visszaállította és megerősítette az 1920.-ban meghúzott országcsonkító határokat. Ez a békedelegáció éppen úgy az értetlenség betonfalába ütközött, éppen úgy hiába érvelt az igazság mellett, mint huszonhét évvel előbb az a magyar békedelegáció, amely Apponyi Albert vezetésével próbált harcolni a magyar igazságért és Gyöngyösi Jánosnak éppen úgy előre elhatározott döntéseket kellett aláírnia, mint Apponyiéknak Trianonban. A trianoni béke- szerződés bosszú diktálta rendelkezéseiről a közben eltelt idő alatt szerte a világon felelős politikusok és államférfiak százai mondtak megsemmisítő ítéletet, de 1947. februáijában ez nem akadályozta meg a második világháború győztes hatalmait, hogy megismételjék az egyszer már elkövetett súlyos hibát és másodszor is rákényszerítsék Magyarországra a büntető jellegű békeparancsot. Az ötvenhárinas szám nem kerek évforduló, de a trianoni igazságtalanaságok felidézése mellett a február mégis alkalom a visszaemlékezésre, mint ahogy egyetlen esztendő sem múlhat el anélkül, hogy ne idézzük fel az ország újabb megcsonkításának tragédiáját és ne emlékeztessünk arra, hogy a párizsi béketárgyaláson Magyarország éppen úgy barátok és pártfogók nélkül harcolt az igazáért, mint 27 évvel előbb Trianonban. Noha Teleki Pál öngyilkosságának hírére 1941-ben Churchill mélyen megrendülve jelentette ki, hogy a béketárgyaláson fenn fognak tartani egy helyet Teleki Pál számára, a diadal mámorában az angol miniszterelnök éppúgy megfeledkezett ígéretéről, mint a többi győztesek. Amikor Európa újrarendezéséről kellett dönteni, a győztes hatalmakat csak az a cél vezette, hogy megbüntessék a veszteseket és megjutalmazzák azokat, akik segítették harcukat a Hitler elleni háborúban. A Vae Victis minden tekintetben érvényesült Párizsban is és vajon számíthatott-e kíméletre Magyarország akkor, amikor küldötteinek olyan ország képviselőivel kellett leülniük egy asztalhoz, mint például Románia vagy Csehszlovákia? Csehszlovákia — a szláv testvériség jegyében — teljes mértékben élvezte a Szovjetunió támogatását, de politikailag Sztálin a két világháború között is előretolt támaszpontjának tekintette Csehországot, melynek kommunista pártja mindig hűségesen képviselte Közép-Európában Moszkva érdekeit. Milyen esélye lehetett a csehekkel szemben a magyar delegációnak?... Jóformán semmi. A nyugati hatalmak is ott kedveztek Csehszlovákiának amely a győztesek oldalán fejezte be a második világháborút —, ahol csak tudtak. És ez teljesen érthető: bántotta őket a lelkiismeret, mert a kritikus pillanatokban többször is cserbenhagyták a cseheket, akikkel szövetségben voltak. Először akkor hagyták cserben Csehszlovákiát, amikor 1938.-ban Hitler bejelentette igényét a Szudétafoldre. Londonból és Párizsból ekkor azt tanácsolták Prágának, hogy engedjen a nácik követeléseinek, mert ha koncot dob a fenevadnak, megmentheti a jövőt. Másodszor akkor hagyták cserben a trianoni békeparancs révén közreműködésükkel mesterségesen létrehozott csehszlovák államot, amikor ugyanebben az évben a magyar kormány igényt támasztott az elcsatolt magyarlakta területekre, Dél-Szlovákiának a magyar határral párhuzamosan húzódó, magyar többségű sávjára. Prága vé- gülis tudomásulvette a Bécsi Döntést, annál is inkább, mert az nemcsak a tengelyhatalmak kívánságára valósult meg, hanem áldásukat adták arra a nyugati hatalmak is. Végül a kisújjukat sem mozdították Csehszlovákiáért, amikor Hitler — valósággal megrészegülve a könnyű sikertől - bekebelezte egész Csehországot, Szlovákiát pedig hűbéres országgá tette. Előzőleg Chamberlain miniszterelnök a Hitlerrel történt "megegyezés" papírját lobogtatva szállt ki Londonban a különgépből és a béke megmentéséről lelkendezett. Ennek az ára pedig Csehszlovákia léte volt és az angol premier tévedett: a békét még ezen az áron sem tudta megmenteni. Csodálkozni lehet hát azon, hogy a párizsi béketárgyalásokon a győztes nyugati hatalmak (teljes egyetértésben Molotowal) minden tekintetben igyekeztek a csehek kedvében járni és minden követelésükre igent mondtak. A lelkiismeretüket nyugtatták meg ezzel. Ennek köszönhettük, hogy a pozsonyi hídfő megnagyobbítására vonatkozó kívánságukat is teljesítették s így még a trianoninál is nagyobb területet vettek el Magyarországtól. A pozsonyi hídfőt három, tiszta magyarlakta községgel, Oroszvárral, Horvátjárfaluval és Dunacsúnnal növelték meg, amelyekre a csehek egyrészt stratégiai okokból jelentettek be igényt, másrészt (és legfőképp) már akkor tervezték a folyó elterelését és vízlépcső építését, amihez szükségük volt a hídfő megnagyobbítása révén keletkező hosszabb Dunaszakaszra. Végül a nyugati hatalmak hallgatólagos jóváhagyásával kétszázezer magyart telepítettek át Magyarországra, úgy, hogy mindenüket ott kellett hagyniok, az ottmaradtaknak pedig mindenét elvették és a Benesi Dekrétum alapján megfosztották őket valamennyi állampolgári joguktól. Azzal természetesen nem dicsekedtek a csehek,, hogy a Skoda-gyár fegyverei, tankjai és ágyúi nélkül Hitler sohasem építhette volna fel Európa leghatalmasabb hadseregét és a béketárgyaláson senki sem feszegette a kérdést, hogy a cseh munkások a német megszállás egész ideje alatt dolgoztak a gyárban és futószalagon gyártották a fegyvereket a nácik részére. 1939. tavaszán Hacha cseh elnök első szóra meghátrált Hitler követelései előtt és a jólfelszerelt, erős csehszlovák hadsereg egyetlen puskalövés nélkül adta át az országot a bevonuló Wehmachtnak, anélkül, hogy a legkisebb ellenállást tanúsította volna. Dehát a csehek propagandája közismerten kitűnő volt és ezekről hallgatott. Csak a német megszállás borzalmait, Lidicét és a csehek érdemeit hangoz
