Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-03-01 / 3. szám
2000. március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3 Március 15. -- A szabad magyar sajtó napja A SOROK KÖZTI OLVASÁS SZÜKSÉGESSÉGE Megint elérkeztünk a március hónaphoz, mely olyannyi évfordulót jelent magyar történelmünkben. Volt azonban egy március, mely túlharsogta, túlvilágította az összes márciust, ez 1848-ban volt. Az 1848 márciusi szabadságharc volt az útmutatója hazánknak, az abban résztvevők pedig a jövő megálmodói, akik ha kellett, életük feláldozásával is bizonyították igazukat. És ekkor kezdődött el Magyarországon a független sajtó korszaka, melyet azóta is szentnek tartunk és próbáljuk megvalósítani most is. Mert ne higgye senki, hogy a független sajtó tényleg független. A sajtónak tér kell, újságoldalak, százezres nyomások, és hatalmas olvasóközönség, akinek íródott a mű. Ezt pedig jó szívvel, de pénz nélkül megoldani nem lehet. Mindenhez pénz kell, ergo, akinek pénze van és hajlik a betű szolgálatára, az fogja befolyásolni a független sajtót. Sajnos. Nyugaton azt mondják, szabad a sajtó. Mindenki azt írhat, amit akar és amiről akar. Ha azonban nem talál magának egy kiadót, egy újságot, mely leközli írását, akkor ő csak az íróasztalnak írhat. Hiába vannak csodálatos gondolatai, megoldásai, ha azokat nem olvassa senki. - Tudom, ezért léteznek még most is az úgynevezett "kőnyomatos" kis újságok, füzetek és egyéb kiadványok, de legyünk őszinték, ezeket a kiadványokat csak elenyésző kis, lelkes réteg olvassa, a nagy közönségnek fogalma sincs róla. A nép a világon mindenütt a helyi sajtótermékeket olvassa, újságokat, melyeket a hirdetések tömege tart fenn, és melyeket nagyon gazdag újságbárók és vállalkozók futtatnak. Mennyire lehet megbízni ezekben a sajtótermékekben? Ki mennyire akar bízni bennük. A hírek, melyek a világ minden részéről érkeznek az elektronikus korszak jóvoltából, szinte a pillanat pontosságával jelentik, mi történt. Ezek a hírek, így, szárazon majdnem mindig elfogadhatóak. (Hisz vagy volt földrengés, vagy nem...) Azonban nem csak ebből áll az újság! Újságírók tucatjai írja meg saját álláspontját, és legtöbbször úgy, hogy az tetszen a szerkesztőnek és a tulajdonosnak. Mert különben a cikk nem jelenik meg. Régóta feltűnt nekem, hogy a legtöbb újságíró liberális beállítottságú. Azért, hogy haladónak tűnjön, hogy haladó "vonalat" képviseljen, beleköt mindenbe, ami konzervatív. Ha részrehajlással vádolják őket, hevesen tiltakoznak ellene. De megmagyarázni nem tudják, miért van az például, hogy az egyik vezető kanadai lapban eddig, öt éven keresztül, nem jelent meg egy dicsérő cikk, de még elismerő cikk sem az egyik konzervatív politikusról, akinek elvitathatatlan érdemei vannak például a "welfare-csalás" felszámolásában... Szerintük az emberiségnek előre haladni csak a baloldalon lehet. Nekik a jobboldal, sőt, a közép út is rossz út. Pedig egy egyenes úton lehet mindkét oldalon, sőt középen is menni, az út ugyanoda visz. Akad néha egy-két olyan újságíró is, akinek "megengedik" azt, hogy virtuskodjon, mondjuk úgy, kissé jobboldali formát üthet meg, csak azért, mert nélküle az újság balra felborulna. Nagyon nehéz kiismerni magunkat ebben a zavarosban. Talán a legjobb módszer erre a képzettség, a tanulás, a tudás. Nem csak az újságírónak kell megtanulni írni, az olvasónak is megkell tanulnia olvasni. Sajnos manapság ez nem könnyű; minek olvasni, a televízió úgy is bemondja a hírekbe azokat az eseményeket, melyeket nekem tudnom kell. Tehát már nem én határozom meg, mit akarok olvasni és miről akarok tudni, azt mások teszik meg helyettem, nekem azt csak el kell fogadnom, így folyik a butítás, az eltunyítás, hogy az emberek feletsenek el gondolkozni maguktól. Ezt a helyzetet kell mielőbb megszüntetni, és erre alkalmas az újság még ma is. Úgy Magyarországon, mint akárhol másutt a világban. Az újság feladata, hogy vezesse az olvasót, tisztán, minden mellékérdek nélkül. Hogy komondja az igazságot, ha az fáj is egyeseknek. Ezt azonban nem lehet mindig elérni. Nem lehetett elérni már az 1848-as idők előtt sem, ezért követelt szabad sajtót Petőfi is. És Petőfi óta még számtalan becsületes ember, aki tollal keresi kenyerét. Meg kell küzdeniük minden nap a tulajdonos által székbe ültetett "független" szerkesztőkkel, és ha mégis megjelent egy cikke meg kell védenie írását a politikusok és más érdekszövetségek ellen is. Mert azoknak az újságírói már ott ülnek régen, mellette és irányítják a lap szellemét úgy, hogy a liberális elképzelésüknek megfeleljen. Az olvasók mitsem tudnak a belső harcokról, nekik csak a kész betű jut el reggeliző asztalukra, ahol át nézik a nagybetűs címeket és utána rögtön a macska alá teszik a frissen nyomott újságot. Van aztán egy másfajta újságírás is, ezt a kis, nemzetiségi, ún. ethnic újságok űzik. Legtöbbjük hét napon át dolgozik, ahol a szerkesztő/tulajdonos/szedő (talán a nyomdász is) egy és ugyanaz a személy. Hitből, meggyőződésből dolgozik, mert elkötelezettséget érez fajtája iránt. Szolgálja nemzetét, úgy, ahogy tudja. Elad néhány száz, vagy ezer lapot hetente, vagy hónaponként, de ez nem elég a lapra: más munkát is vállal, hogy feladatát, a lapkiadást segítse. Egészségét tönkre teszi, csakhogy szolgálja olvasótáborát hétről hétre. Ilyen körülmények között azt hiszem nincs ideje a nem-igazat megírni és becsomagolni azt tetszetős formába. Tehát igazat ír, amennyire az tőle kitelik. Munkatársai, ha vannak, azok is inkább levélbélyegért írnak, csak hogy gondolataik eljussanak az ugyanazt a nyelvet beszélő honfitársaikhoz. Magyarországon is divat volt ez, szamizdat kiadásnak hívták egykor, és lehet, hogy erre még visszatérnek nemsokára. Mert tíz évvel ezelőtt rendszerváltás volt, de volt-e igazán? Még most is megjelennek nyíltan a kommunista újságok, igaz, más
