Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-12-01 / 12. szám
2000. december AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 27 A mosoly országa HEVES VAGY LASSÚ? Időutazást tettem a múltkor, érdekes volt. Időutazást úgy kell tenni, hogy az ember fogja magát és elutazik Heves megyébe valami ankétfélére, lakossági beszélgetésre, és ott elbeszélget a lakossággal, az meg ővele: mi újság a faluban? Hogy tetszik az Orbán-kormány? Hát a privatizációt ki tetszettek-e hordani lábon?... Illetve az ellenkező oldalról érkező kérdések: Hogyan készül az újság? Miért nem vastagabb a cím, vékonyabb a papír, nagyobb a példányszám?... Satöbbi. Zajlik a beszélgetés, kérdések válaszok követik egymást, papíron minden úgy történik, ahogy ilyenkor történni szokott csak valahogy csöndesebb, azt ne mondjam, bátortalanabb a házigazdaoldal. Sehol egy markáns kérdés, egy keményebb vélemény, semmi vita, semmi indulat. A felszínen hajózunk, nagy ívben kerüljük a hullámokat. Látnivalóan mindenki félti a bárkáját, révbe akar érni. Isten mentsen a móló szikláitól... Mi ebben az időutazás? Maga a beszélgetés. A tíz-tizenkét évvel ezelőtti Magyarországon érzem magam, ahol még újonc vendég a kritika, a szókimondás pedig gyermekcipőben jár. Félénk, bizalmatlan tekintetek jobbra meg balra vajon mond- hatom-e, amit mondani szeretnék, vagy bajom lesz belőle? Hevesben vagyunk uram, mondja az egyik házigazda az ankét végén, persze már kettesben. Ez is Magyarország, csak a lassabbik fele. Itt még nem mindenki hiszi el, hogy tényleg megváltozott a világ, a régi félelemnek a gyökereiből sok megmaradt. Itt még kilencvennyolcban, a választások előtt is előfordult, hogy a munkaadók kijelentették: aki nem a szocialistákra szavaz, annak fel is út, le is út, megnézheti magát, úgy is megtudjuk, ki kire ixszelt... És ezek a szavak célba érnek, higgye el. Mondom, érdekes volt ez az időutazás. Egyszerre tanulságos és elszomorító. Látni önmagunkat, és találkozni újra azzal a félelemmel, amiről már azt hittük, legyőztük. Még nem győztük le. Aztán még másokkal is is beszélgettem, velük is egyenként. Volt, aki kihívott a bejárat elé, merthogy odabent a falnak is füle van, nem mindegy, maradhat-e az állásában vagy ajtót mutatnak neki. Maguknak ott, Pesten könnyű, mondta ez az ember, de ez itt csak Heves, errefelé még lassú a tempó. Hazafelé megálltam egy újságosbódénál. A pletykalapok mellett, mindjárt a Népszabadság, szomszédságában a Szabadság című hetilap a Munkáspárt lapja vörös betűi néztek rám. A vezető írás címe: Mondjom le a kormány! Az állandó felcím is ismerős: Világ proletárjai, egyesüljetek! (Vagy az eszeteket használjátok.) (M.N.) Fiihál György Vigyázat, ez nem vicc! Jelszóra nyíló erénvöv Kínában. A Magyar Távirati Iroda jelentése szerint Északkelet-Kínában újszerű erény- övet talált fel egy rendőr. Mint a sanghaji esti újság beszámolt róla, a sok vékony szalagocskából álló "erénybugyi" csak jelszó megadására nyílik. MEGSZÓLÍTÁS Az "elvtárs-elvtársnő" már kiment a divatból, az "uramra, asszonyomra" pedig még nem jár rá az emberek szája. Ezért, honfitársaim, most a legnagyobb zavarban vannak a megszólításokat, köszönéseket illetően. A Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör Magyarországon rendezett kongresszusa alkalmából bő tapasztalatokat szereztem ezen a téren. Az igazgató "elnök-asszonynak" hívott, ami teljesen rendben van, az aligazgató azonban (40 év körüli férfi) bizalmasan elkezdte: "Kedves Évike... így meg úgy...", majd, amikor jobban megnézett (látván, hogy nem vagyok mai csirke), áttért egyszerre az "Evike-nénire”. * De akadt más is! E. G. államtitkár, s néhány tekintélyes nyugati előadónk társaságában betértünk egy barátságos kisvendéglőbe. A pincérnő - kurta szoknyás, kifestett, fölényes bakfis - notesszal, ceruzával a kezébeben egyenesen az államtitkárnak szegezte a kérdést: —Na, Apikám, mit eszik? Ő pedig - legnagyobb megdöbbenésemre - meg sem lepődött rajta, ki sem kérte magának! * "MINDENKI MAGYAR" A zürichi Hauptbahnhof előtti téren két fiatalember várakozik a villamosra, amikor odajön hozzájuk egy fejkendős, kosaras, öreg néni: —Mondják már meg Ielköm, merre van a Ramistrasse? Az egyik fiatalember készségesen elmagyarázza, hogy az innen elég messze van, legjobb, ha fölszáll erre meg erre a villamosra, s szól a kalauznak, hogy szállítsa le a Kunsthausnál. Csak a magyarázat befejeztével vág agyába a döbbent kérdés: —Ejnye néni, honnantudta maga, hogy mi értünk magyarul? —Nem tudtam én, édes fiam, csak én nem beszélek más nyelven. Saáry Éva (Svájc) Beviszi az apa a fiát a kocsmába, kér két felest, majd az egyiket a fia elé teszi. —Igyál! - szól a fiához. —Fúj de rossz ez! Hogy lehet ezt meginni? - szól a gyerek. Erre az apa: —Na látod! Anyád meg azt hiszi, hogy szórakozni járok ide.
