Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-12-01 / 12. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2000. december szép karácsonyi lapot küldtek, végül már senki sem küldött semmit. Az öreg ócskás földi világa megszűnt, kihűlt e világ meleg kályhája belőle. _ Ma, épp az előbb, mintha történt volna valami. Elolvasta a szomszédból kapott másodkézi újságot, megfőzte a pár virslijét, meg két tojást hozzá, végül meggyújtott egy szál gyertyát, amely a komód tetején állt néhány, fakult, keretes arckép között. Csak sátoros ünnepeken gyújtotta meg a gyertyát, mert a gyertya is drága volt. Éppen vetkőzni akart, hogy ágyba bújjon, amikor valaki keményen, akarat osan megzörgette a bolt ajtaját. —Még egy vevő... ilyen későn? No, lássuk csak... Erőteljes, negyvenes munkáskinézésű férfi lépett be. Kezében tartotta Kurta Jancsi csomagját. Nyomában Jancsi is benyomakodott. Szenteste az Angyalföldön: hideg, huzat, hó, magány, akaratos emberek... —Kérem — mondotta az ismeretlen férfi - a maga üzletéből... innen való ez az óra?-Ha jól emlékszem... igen. Persze. Ott lógott a két másik között a kirakatban. —Nagyon jó órának látszik. —Megbízható, rendes óra. Valami mozdonyvezető hagyatékából került hozzám. Vasutasok pontos órákat használnak.-Mennyit ér ez az óra, kérem? —Hát., izé., ez attól függ. Az ár mindig bizalmas dolog eladó és vevő között. Ezt az órát valaki szabályszerűen megvásárolta tőlem, alig ötven perccel ezelőtt. Az ár mellékes. Az árakat, tetszik tudni, én szabom meg.-Tudom, tudom. De... bizonyos abban, hogy nem úgy lopták el ezt az órát magától?-Ugyan, ne tréfáljon! A pénz még most is benne van a kasszában, külön rekeszben, ahogy ideadták. —Dehát... a fiamnak... sohasem volt többje néhány fillérnél... ezért volt nekem gyanús az ügy... ezért jöttem ide azonnal. —A maga fia többet adott ezért az óráért, mintha egy milliomos vette volna meg! A maga fia... mindenét odaadta, hogy az apjának ajándékot vehessen! Nem akadt még ilyen vevőm, mióta fenn áll a bolt. A maga fia., elhozta hozzám a Kisdedet! A Kisded százezer alakban jelentkezik ma este. Nálam éppen Kurta Jancsi alakjában, és nem a Mennyországból, hanem az Üteg utcából jött. Vigye csak nyugodtan haza az órát, és vigye a fiát is, és dédelgesse, takargassa, védelmezze, örüljön neki... * Miuán újból bezárta a boltajtót, csend lett. Mély, selymes, meleg csend. Az ócskás letérdelt az ágya elé és megköszönte az Úristennek, hogy ily szép szentestével ajándékozta meg őt. Ami történt, több mint elegendő azoknak, akik még hinni tudnak, akik még elhiszik, hogy az emberek jók, és - van még tiszta ártatlanság a Földön. Kőszegi-Farkas István SZEPESI A TTILA ÜNNEPVÁRÓ Karácsonykor Találjátok ki: mire gondolok? Arra, hogy ott künn hófehér a táj és közeleg a szép mesés karácsony,- s valami fáj. Sok-sok testvérre gondolok, kik görnyednek az átoksúly alatt és velem együtt nézik a karácsonyt és a havat. Az élet sürgős utain be mennyire minden tarkaság elér és milyen ritkán jön egy igazi ünnep, ami fehér! Azután arra gondolok, hogy hoz-e most a kis Jézus fenyőt? és jaj, de másként írnám ezt a verset- tíz évvel előtt... Igazi halk, pasztellszínű Dsida-vers, amelyben - ahogy a költő műveiben általában - csak a sorok közt, a látszólag idilli képek mögött rémlik fel a komor életérzés. Kettős tragédia bujkál pedig a műben: a rövid életű erdélyi poéta egyrészt tovatűnt gyerekkorát, a gyerekkora fényes karácsonyait idézné vissza, másrészt a trianoni tragédia szenvedőire utal. Ez utóbbit külün is nyomatékosítja a második versszak, amelyben egyértelmű az utalás Vörösmarty Szózatára. Meghökkentő a vers születésének dátuma is: 1924. Tudni kell, hogy Dsida ekkor mindössze tizenhét esztendős. Csodagyerek volt, igaz, a költemény hangja mégis annyira érett, a benne borongó bú - amely például "az élet sürgős utait" említi, s végül a keserű feljajdulás, mely a "tíz év előtti" gyerekkorra utal - oly tragikus, hogy szinte hihetetlen: egy gyerekember tolla vetette papírra a verset. Egy érett, bölcs gyerekemberé, aki átérzi mások minden keserűségét, s azok mögé csak egy kevéske biztatást tud háttérül odafesteni. Behavazott tájat és fenyőt, ünnepi reménységet. Mert a felbolydult világban mondén komor és fenyegetéssel terhes. "A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk amién a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat" Alben Camus: A magyarok vére. Dsida Jenő
