Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2000-09-01 / 9. szám

2000. szeptember AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 25 ausztrál céggel szemben, amelynek felszámolási eljárása már megkezdődött. Az Országgyűlés környezetvédelmi bi­zottságának elnöke aggódik, hogy az Aurul újraindította tevékenységét.-Krokodilveszély miatt megtiltották a horgászást a Hajdú-Bihar megyei Újszentmargita mellett lévő Tukai-tóban. Az utóbbi napokban több helyi lakos két egy-egy méteres krokodilt látott a tóban. A rendőrség "vigyázat krokodil" figyelmeztető táblákat helyezett el a tónál.-Befejeződött a két 417-es Ikarus busz átalakítása az Álba Volán Rt. dunaújvárosi üzemében. A környező települések polgármestereinek jelenlétében a próbaút után ünnepélyesen átadták a darabonként 50 mil­lió forint értékű járműveket, amelyek külön-külön 150 személy szállítására alkalmasak. Német sebességváltóval, motorral és hajtáslánccal szerelték fel az Ikarus karosszériát. Az országban 7 drb. ilyen busz fut az utakon, ebből kettőt az Álba Volán Rt. használ majd. Az új buszok 2 és fél méterrel hosszabbak, mint a régebbi típusok. A buszokat német megrendelésre készítették, de az ott hatá­lyos törvények értelmében csak kis százalékban vihetők be külföldi termékek. Ebbe az arányba nem fértek bele az Ikarusok, így szerencsére hozzánk kerültek. /Dunaújvárosi Hírlap/-Története során először évkönyvet jelen­tetett meg a gyulai katolikus plébánia. A millenniumi ka­lendárium a Körös-parti fürdőváros egyháztörténetéről szól a kezdetektől napjainkig. Az évkönyv egyebek mellett bemutatja az egykor a váradi, jelenleg a szeged-csanádi püspökséghez tartozó plébánia papjait, az egyházközség magyar és német szervezeteit, a ma ismét működő isko­lahálózatát, valamint Nádi Boldogasszony kegyképének és kegytemplomának történetét. Az évkönyv fontos adalé­kokkal szolgál a nemrégiben boldoggá avatott báró Apor Vilmos győri püspök gyulai plébánosi tevékenységéről is.-Az Egyesült államok északnyugati részén, Oregon államban él a világ leghatalmasabb, pontosabban legterjedelmesebb élőlénye, a föld alatt: egy 880 hektáros "kiterjedésű" faevő gomba. Az Armillaria ostoyae, köznevén mézgomba példánya egyetlen, csak mikroszkóp­pal látható spóraként kezdte pályafutását még Krisztus előtti negyedik évszázadban, majd fekete rostjait - az úgynevezett rizomorfokat - akadálytalanul növesztette 2400 éven át napjainkig, sorra gyilkolva a számára táplálékot je­lentő fákat. Az oregoni Armilla ostoyae 1665 futballpálya területét fedi le, mintegy 5,6 kilométer hosszan húzódik, és átlagban egy méteres mélységig hatol le a földbe.. A tekin­télyes korú és méretű gombából a felszínen nem sok lát­szik, csak ősszel, az esős időszakban kukucskál ki arany színű gombák formájában. Az aranyos gombák ehetők, bár nem a legízletesebbek, sok vajjal és fokhagymával kell őket elkészíteni.-A világon elsőként magyar kutatók működő mesterséges emberi kromoszómát hoztak létre. Az eredmény azért jelentős, mert ha pontosan megismerjük minden gén működését, akkor a mesterséges kromoszóma segítségével gyógyítani lehet a genetikai eredetű beteg­ségeket.-Egy görög halász az Egei-tenger délkeleti medencéjében a Kósz és Kálimnosz szigetek között egy ókori hajóroncsra bukkant, amely valóságos kincset, 40 ezer bronzból készült pénzérmét rejtett. Egy I. századból származó római hajóról van szó, amely a szállított érmék mennyiségéből ítélve különleges szerepet tölthetett be a római flottában.-Tomboló sikerrel játszották Bayreuth­ban A Nibelung gyűrűje (Der Ring des Nibelungen) című Wagner-tetralógia első részét, A Rajna kincsét. Az idei, a 89. Richard Wagner Ünnepi Játékok legnagyobb érdek­lődéssel várt produkcióját ünnepelte a fesztivál közönsége, ugyanis ez új rendezés, s legalább annyi szellemi izgalmat vártak tőle, mint a francia Patrice Chereau 1976-os le­gendás színrevitelétől. Az idei Wagner-fesztivál augusztus 28-ig tartott. A harminc előadásra 50 ezer jegyet bicsátot- tak ki, de félmillió igénylés futott be.-Az egész világot bejárta, a magyar lapokban is megjelent Kisgergely András fotója: a lángokba álló Concorde Párizs egén, néhány perccel a lezuhanás előtt. A felvételt a Reuters hírügynökség szerezte meg a magyar egyetemistától. A Reuters a fotót olyan érdekesnek találta, hogy külün riportot adott közre. A 20 éves Kisgergely And­rásnak és barátjának, Szalmási Szabolcsnak hobbija, hogy a repülőtereket járják, le és fel szálló repülőgépeket fényképeznek. Kisgergely tavaly is tanúja volt egy repülőgép-szerencsétlenségnek? Pozsonyban volt, amikor az ottani légi bemutatón egy Hawk-100 típusú katonai repülőgép a földbe csapódott, mert elvétette a bukfencet.-Augusztus 4.-én délután, becslések szerint mintegy 60 ezres tömeg köszöntötte Erzsébet anyaki­rálynét, II. Erzsébet királynő édesanyját integetve és él­jenezve, százéves születésnapja alkalmából, London központjában, a Buckingham palotához vezető sugárúton és a palota kerítésénél.-II. Erzsébet angol királynő vegyesboltot készül nyitni közvetlenül a windsori kastély parkja mellett, hogy növelje vele a családi bevételt. Az üzletben, amelyre már is benyújtotta az építési engedély iránti kérelmet, saját birtokain termelt élemiszereket szándékozik árulni - bár nem személyesen. A királynő háromezer fontot meghaladó forgalomra számít hetenként. Húst, gyümölcsöt, zöld­ségféléket, tejtermékeket, lekvárt és kenyeret kínál. Az üzlet berendezése természetesen elegáns lesz, árukészlete "felséges", és persze fizetőképes vevőkörre számítanak, akiknek hozómra is lehet eladni...

Next

/
Oldalképek
Tartalom