Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-09-01 / 9. szám
2000. szeptember AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 mert mindenki szeretné elfelejteni a rosszat és igyekszik fátylat borítani a múltra, mindenre, ami abban rossz volt. De nehéz elfojtani a döbbenetét, amikor az ember ebben a könyvben újraolvashatja mindazt, amit átélt s amin átmentek családtagjai, barátai, ismerősei, szomszédai és amit végig kellett szenvednie mindazoknak, akik nem alkudtak meg, vagy éppen szembeszálltak az elnyomó diktatúrával. Mert ha nem is lehetett mindenki hős, ha sokan félelemből és családjuk miatt hordták a zsebükben a piros könyvecskét, azért olyanok is akadtak, nem is kevesen, akik nem voltak kaphatók az alakoskodásra és — és ha ez kockázattal is járt -- kimutatták igazi érzéseiket a rendszerrel szemben. Sőt esetleg lehetőségeiken belül tettek is ellene valamit. Igen, a könyvben felsorolt bűnök garmadáját nem lehet felháborodás nélkül olvasni. Szinte hihetetlen, hogy ennyi bűnt el lehetett követni egy eszme nevében és mégis mindig akadt ember, aki tudott hinni az ideológiában. Butaság volt ez, szándékos szemhúnyás a tények előtt, mert így kényelmesebb volt, vagy egyszerűen csak gyávaság, esetleg opportunizmus, ki tudja? Ma már nehéz ezt megállapítani, de azért szeretnék szembenézni egy hajdani párttaggal, hogy miután elolvasta a könyvet, önmagát vajon hová sorolja? És érzi-e cseledete súlyát, érez-e megbánást vagy szégyent? Persze mindenki talál mentséget a saját cselekedeteire és utólag meg tudja magyarázni (legalábbis önmagának), hogy mit miért tett, de ez nem mossa le senkiről a mocskot, amivel beszeny- nyeződött. Én mindenesetre kerülöm a kézfogást a volt kommunistákkal, mert a parolázás a megbecsülés jele és én a bemocsko- lódott kollaboránsokat nem sokra tartom. Mert nézzük csak: ki miért állt be a sorba, hogy kiszolgálja a rendszert, hogy csavar legyen a gépezetben? Az egyik lehetőség, hogy hitt az eszmében. Akkor bizony ostoba volt, aki nem látott tovább az orránál és az ostoba emberek nekem nem barátaim. A másik lehetőség, hogy opportunista volt és azért állt be lelkesedést színlelve a vörös zászló alá, mert a jövőjét akarta egyengetni. Sajnos elvtelen karrieristákkal sem közösködöm. Végül az is elképzelhető, hogy egyszerűen gyáva volt és kényszerből vállalta az együttműködést. Nos a gyáva embereket sem szeretem és nem méltatom őket még egy kézfogásra sem. Hát ennyi... Nagyon szigorúan ítélek? Ne ítélj, hogy meg ne ítéltessél — így áll a Bibliában, ám ha minden elkövetett bűn fölött szemet hunynánk, akkor mi járna azoknak, akik mindvégig becsületesek tudtak maradni. A megbocsátás szép erény, de vannak olyan bűnök, amelyeket talán meg lehet bocsátani, de elfelejteni soha. És a kommunizmus az emberiség, a humánum ellen követett el olyan főbenjáró bűnöket, amelyet azért sem szabad feledésbe menni hagyni, nehogy még egyszer megismétlődhessenek. (Zárójelben: a zsidóktól senki sem kívánja, hogy megbocsátást gyakoroljanak a náci bűnösökkel szemben és zárják le a múltat. Csak a kommunizmus áldozatainak kellene kezet nyújtaniok a kínzóiknak vagy azoknak, akik a így vagy úgy, kisebb vagy nagyobb mértékben kiszolgálták a kommunista rendszert? Ne mérjünk kettős mértékkel, mint ahogy éppen úgy el kell ítélni a nácizmus embertelenségeit, mint a bolsevisták bűneit. Nincs különbség a kettő között, mert az nem számíthat, hogy Hitlernek - több ideje nem lévén — "csak" húszmillió embert sikerült kiirtania, a bolsevizmus áldozatainak száma pedig világszerte közel százmillió. Mégis az utóbbival szemben elnézőbbek az emberek és találnak mentségeket egynémely bűnökre. Ám életek kiirtására nem lehet mentség és teljesen mindegy, hogy az ártatlan emberek száma tíz volt, vagy sok millió. Egyetlen ártatlan ember halála is megbocsáthatatlan. S ezért kell egyenlőségi jelet tenni a két emberpusztító rendszer közé, amelyek közül az egyik faji alapon, a másik pedig osztályalapon (de mindkettő származás szerint) ítélte halálra az áldozatait. Hogy a könyv -- mint sokan hozzák fel kifogásként -- tendenciózusan válogatja össze a rémtetteket és csak azokat, anélkül, hogy egyetlen szóval is említést tenne a kommunisták pozitív tetteiről, nevetséges érv. Ha netán lennének is a kommunizmusnak eredményei, hadd emlékeztessek arra, hogy a zsidók is — érthetően — csak a borzalmakat idézik föl a náci korszakból. Még nem hallottam arról, hogy zsidók leírták volna: Hitlernek voltak érdemei is, hiszen megszüntette Németországban a munkanélküliséget és többek közt megépítette Európa első autópályáját, a Reichsautobahnt. Kit érdekelnek ma már ezek, amikor eltörpülnek a vétkei mellett. És mindez nem változtathat későbbi tettei, az emberiség elleni bűnök megítélésében. A kommunizmus esetében talán változtatna?...) A háború utáni Németországban járta az a mondás, hogy "a gyilkosok köztünk vannak". Ennek analógiájára mi elmondhatjuk, hogy a kollaboránsok, az árulók köztünk vannak. A rendszerváltáskor köpönyeget forgattak és feltűnés nélkül elvegyültek a damaszkuszi úton tülekedő tömegben. Némelyikük olyan mesterien álcázta magát, hogy nemcsak sikerült észrevétlenül beleolvadnia a tömegbe, hanem a rendszerváltás után sem tört meg a karrierje, sőt tovább folytathatta közszereplését A kommunista mételyt éveken át terjesztő újságíró-párttitkár nemzeti színekre festette át magát, a volt TV-kommentátor továbbra is folytathatja a közönség félreinformálását, a hajdani munkásigazgató ma az országgyűlésben ül az egyik jobboldali párt képviselőjeként. Mert ezekre a kaméleonokra általában az jellemző, hogy nem a kommunista utódpárt szerepét nyíltan vállaló MSZP színeiben szerepelnek, hanem valamelyik polgári-nemzeti politikai csoportosulás oltalmát keresik. És rendszerint meg is találják, mert a kutya se kéri számon tőlük a múltjukat és a hajuk szála sem görbül meg. És az idő nekik dolgozik!... Mert egyre kevesebben maradnak azok, akik emlékeznek a múltjukra, számontartják gerinctelenségeiket. És ahogy fogynak a tanúk, úgy lélegze- nek egyre szabadabban a volt kommunisták és lesznek mind magabiztosabbak. Jóvátehetetlen mulasztás volt az első szaba- donválasztott magyar kormány részéről, hogy nem rendelte el azonnal a közszereplők átvilágítását és nem szűrte ki a selejtet. És erre nem mentség Antall Józsefnek az a megjegyzése, hogy "Miért nem csináltak az urak forradalmat?" Ahhoz nem kellett forradalomnak lennie, hogy bizonyos szinttől fölfelé megvizsgálják mindenkinek a múltját és megszégyenítsék, de legalább néhányéves szilenciumra ítéljék a volt kollaboránsokat, illetve eltiltsák őket a magasabb
