Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-09-01 / 9. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2000. szeptember fűzte hozzá az új elnök. Szerinte csak rajtunk múlik, hogy megújult nemzeti összefogásban megvalósítsuk a felsorolt célokat, "hogy olyan értékrend érvényesüljön Magyarországon, amelynek középpontjában a munkabecsülete, az egyének, a családok és a közösségek tisztelete és szeretet áll, s amely mögött erkölcsikulturális felemelkedésünk reménye a bíztató erő, hogy a gazdasági növekedés eredményeit mindinkább a tömeges felemelkedés céljaira lehessen fordítani, hogy ehhez erősödjön a közös gondolkodás". Széchenyit idézve azt kivárna, hogy Magyarországon "senkinek a gyomra, feje és erszénye ne legyen üres, ne éhezzék és fázzék senki, hogy becsületesen szerzett javai fölött mindenki önérzéssel tekinthessen felfelé és azt rebeghesse alkotójához, hála Isten, van hazám!" /MTI/ LIPCSEY ILDIKÓ FELELŐSSÉGÜNK TRIANONÉRT Trianonért okoltuk már Franciaországot, okoltuk a szomszédok mohóságát, a végzetet, csak egyet nem okoltuk eléggé: magunkat... Pedig nap nap után megtettünk, megteszünk mindent Trianonért. 1990-1994 között mi, a nemzeti elkötelezett peremértelmiségiek - mert ilyenek is voltak, nemcsak hivatásos ellenzékiek - akik fogcsikorgatva éltük át - életkorunktól függően - az elmúlt 40, 30, 25 esztendőt, azt feltételeztük, hogy a kormányban meglesz a politikai akarat végrehajtani a tényleges rendszerváltást. Nem ez történt. Az elvtársak a kulurális életben, a médiákban, a kiadókban, a tudományban, ott ahol a nemzet szíve dobog, értelme világít, vagy sötétbe boríttatik megtartották pozícióikat. Ezen kívül rátelepedtek a teljes nemzetgazdaságra. A rendszerváltás, pontosabban a többpártrendszer valódi nyertesei ők. A magyar nemzet a határon innen és túl csalódott volt: elvették a változásba, pontosabban: a jövőbe vetett hitét. Jött újabb négy esztendő, amikor mindezek mellé az MSZP-SZDSZ-kormány visszaszerezte a politikai hatalmat is. Tehát a szó klasszikus, bolseviki értelmében újból a totális hatalom birtokosai lettek. 1998-ban úgy látszott az új kormányban megvan az akarat: több felől is megszólíttattunk, mi, nemzeti elkötelezettségű értelmiségiek - többek között a FIDESZ jelenlegi elnöke által. Maradjunk házunk táján - mármint lapunknál - valamilyen "különös véletlen folytán" a Nemzeti Kulurális Alap a legutóbbi folyóirat támogatásából is kiderül, hogy a magyar állam pénzén, a magyarság sorskérdései iránt közömbös, érzéketlen - esetenként - ellenséges lapokat részesítik előnyben. Az Erdélyi Magyarság nem tartozik ezek közé, a miniszterelnök elismerése ellenére sem. A nép szava, Isten szava: a minap a Héven utazva középkorú, egyáltalán nem értelmiségiek beszélgetésére lettem figyelmes: de jó lenne - mondották -, ha Orbán Viktor, időnként álruhát öltene, mint Mátyás az igazságos, s akkor a sok tanácsadó között elveszett igazságot is megtalálná a nép között... Mondom: a nép szava, Isten szava. A magyarság újabb csalódást már nem visel el. És nem csak arról van szó, hogy - a félidőben vagyunk - s ha a jelenlegi kormány így folytatja elveszti a következő választást. Hanem azt is, hogy Magyarországról többé nem lehet elmondani, hogy nem volt hanem lesz. Hanem azt, hogy nem is volt, és nem is lesz. Ma Magyarországon egyetlen társadalmi tömörülés létezik: az MVSz Százak Tanácsa, amely a szűkös lehetőségéhez képest próbálja megmutatni a kormánynak a helyes utat. Körét azonban szélesíteni kell. Mindannyiunknak legyen kötelessége két-két új taggal gyarapítani magyar nemzetünk nem hivatalos vezetőinek sorát. Nagyjainknak a magyar nemzetről a belső szolidaritás hiánya jutott eszébe. Az egymásért való felelősség, a közösségi szemlélet teljes hiánya jellemzi ma itt a magyarságot. Trianon tehát bennünk van. A nemzet összes veressége, szenvedése. Trianon mi magunk vagyunk... Ma nem országrészeket veszítünk el, hanem a teljes hazát, a nemzeti elkötelezettségű értelmiségiek, emberek, tudósok vakvágányra állításával, akik esetenként az életminőség tudományos kutatás lehetőségének hiánya miatt külhonban találnak otthonra. A vezércikk írója további elmélkedés helyett, melynek apropója a Trianoni ítéletet követő büntető végrehajtás volt -, földijének, Wass Albertnek jóslatát idézi fel: Hajótörött vagyok a tengeren. Palackomat a tengerbe vetem. S most száz pecséttel elzárt bánatom a hullámok kedvének átadom. Merül, örökre tán, a mélybe le s aranyhalacskák játszanak vele. De lehet, hogy még perce jő neki, s egy bús hullám majd egyszer felveti. S kidobja egy kéz - tán az Istené - egy gondtalan kor lábai elé. Borzadtan olvassák, kik rátalálnak és úgy suttogják döbbenve, egymásnak: Valahol szönyű vihar lehetett... S a viharban egy nemzet elveszett... Isten segítségével Wass Albert jóslata talán nem teljesedik be. /ERDÉLYI MAGYARSÁG/ Erdély magyar föld, harcoljunk érte!
