Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-01-01 / 1. szám
2000. január AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 7 Baj van a kormány stílusával, ami enyhén szólva csiszolatlan. És a stílus maga az ember. Sokakat elriaszt az ifjú miniszterelnök modora, arroganciája és túlzott magabiztossága, ami közel áll az önteltséghez. Az olyan esetek, mint a MALÉV-gép "eltérítése" vagy a balul sikerült kanadai repülőútat követő megtorlás, nem teszik rokonszenvessé a kormányfőt. De amiket a nagyközönség napról-napra olvas az újságokban, lát a televízióban — huzakodás az új metróvonal miatt, a Nemzeti Színház körüli botrány, a sorozatban napfényre kerülő rendőri korrupciók, a milliós panamák, az indokolatlanul durva és személyeskedő belpolitikai viták, az okkal-ok nélkül államtitokká minősített rejtélyes ügyek (pld. a megfigyelési botrány) -- mind olyan ügyek, amelyekről a társadalom tudni szeretné az igazságot, mert már a kommunizmusban elege volt abból, hogy kiskorúnak nézik és a háta mögött intézik az ország sorsát. Mindez bizony megingatta a bizalmat az Orbán-kormányban, s ezt tükrözik a legutóbbi közvéleménykutatások is. A legutóbbi hetekben a két nagy rivális, a Fidesz és az MSZP között nőtt a különbség -- a szocialisták javára. A körkérdésekre adott válaszok azt mutatják, hogy ha ma lenne új választás, az MSZP messze megelőzné a Fideszt. Szomorú eredmény ez, de sajnos igaz, mert e sorok írója -- ráérős és ingyen utazó nyugdíjas lévén -- sokfelé megfordul az országban, de mindenütt hasonló véleményeket kell hallania. És ha a következő két évben a Fidesz nem lesz képes megfordítani a trendet, akkor fel kell készülnünk a legrosszabbra: arra, hogy a 2002-es választáson visszajönnek Homék és visszakapják hatalmukat az elvtársak. Az elmúlt évben sok ígéret hangzott el a kormány részéről, de azokból beváltani vajmi keveset tudott. És a polgároknak nem elég, ha a kormányfő (vagy valamelyik samesza) megveregeti saját vállát és kijelenti: sikeres évet zártunk, mert a polgárok eredményeket akarnak látni. És saját életük jobbrafordulásán akarják érezni az eredményeket. Ám ettől még messze vagyunk. El kell ugyan ismerni: a gazdasági élet fellendülőben van, a termelés nő, de ennek csak hosszú távon mutatkozik majd hatása. A jelen úgy fest, hogy nagy az infláció és a fizetések nem tudnak lépést tartani az árakkal. A népesség vészesen fogy -- az 1999-es esztendőben soha nem látott arányban caökkent a születések száma — és a kormány semmit sem tesz annak érdekében, hogy gátat vessen a folyamatnak. A kezdő fiataloknak való lakások építése stagnál s a lakáshitelek égbe- szökő, 25-28 százalékos kamatai megbénítják a lakáspiacot. Hadd fejezzem be a "mérlegkészítést" egy kívülálló, de lényegretapintó véleménnyel, amely a tekintélyes Financial Times (angol üzleti körök lapja) december 9.-i számában látott napvilágot. A cikk kiemeli, hogy az utolsó években “Magyarország gazdasága a leggyorsabban fejlődik a térségben", majd hozzáteszi: "E fejlődés láttán meglepő, hogy Magyarország politikai élete egyre inkább befelé nézővé és civakodóssá vált. Az 1998 májusában megválasztott és a jobbközép Fidesz vezette kormány állandó harcban áll az ellenzékkel. A magyar belpolitikát a pártok közötti elhúzódó, keserű viszálykodások jellemzik." Mindez nem válik a politikai légkör és a társadalmi közérzet javára. Szeretnénk remélni, hogy a vitázó felek nem élezik tovább az ellentéteket, hanem az ország érdekében megtalálják a békülékenyebb hangot, mert csak így várhatunk igazi fejlődést az évszázad, illetve az évezred utolsó esztendejétől. Hadd fűzzünk mindehhez kiegészítésképp néhány mondatot, abból az alkalomból, hogy a huszadik század utolsó évébe lépve Magyarországnak számolnia kell olyan hosszútávú kötekezettségekkel, amelyek egyrészt meghatározzák helyét a szabad világ népei között, másrészt viszont gazdasági lehetőségeit és erejét jóval meghaladó terheket raknak a magyar nép vállaira Félő, hogy a magyar gazdaság javuló tendenciájából következő általános anyagi felemelkedésnek határt fog szabni az országra kívülről rákényszerített hadseregfejlesztés. Magyarán: NATO parancsra annyi pénzt kell majd költenie az országnak a fegyveres erők fejlesztésére, hogy a polgárok sohasem fogják érezni a gazdasági fejlődés eredményeit. Amikor Magyarország teljesjogú NATO-taggá vált, mindenki előtt nyilvánvaló kellett legyen, hogy ettől a perctől kezdve eleget kell tenni a katonai szövetség elvárásainak és a magyar fegyveres erőknek minden tekintetben fel kell zárkóz- niok a többi NATO-ország hadseregei mellé, azaz mind felszerelés, mind kiképzés tekintetében el kell émiök azok szintjét. A követelmények viszont nagyok, a mérce igen magasan áll: ahhoz, hogy a magyar honvédség "NATO- kompatibilis" legyen, hatalmas összegeket kell áldozni a költség- vetésből. Mindezzel számot kellett vetni, amikor Magyarország felvételét kérte az északatlanti szövetségbe és a politikusoknak előre kellett látniok, hogy az ország anyagi teherbíróképességét messze meghaladó mértékben kell majd vállalni katonai kiadásokat. Mint ahogy előre megjósolták ezt azok is, akik óvtak a NATO-tagságtól és jobbnak tartották volna, ha Magyarország — Svájc és Ausztria mintájára -- a semlegességet választja. Ezeket azzal torkolták le a NATO-pártiak, hogy a haderőreformra mindéképp szükség van (és az így is, úgy is pénzbe kerül), másrészt a semlegesség költségesebb, mint a NATO-hoz való tartozás. S ez utóbbi mindennél nagyobb biztonságot jelent az oszágnak. Ezen most már fölösleges vitatkozni, mert a tagság befejezett ténnyé vált, viszont ennek következtében rögtön fölmerültek olyan rendkívüli kiadások, amelyekre senki sem számított. Például a koszovói KFOR-akcióban való részvétel, amelynek költségeit az országnak kell állnia. A magyar kontingens már hónapok óta Koszovóban állomásozik és a honvédeket NATO-szinten kell ellátni mindennel. Ami nem olcsó mulatság. A biztonságért tehát elég nagy árat fizet az ország... A haderőreform, amely nélkül nem sikerülhet a NATO- hoz való felzárkózás eközben nagyon vontatottan halad. Elsősorban pénzhiány miatt. Eddig még azt sem tudták eldönteni, hogy mekkora lészámú honvédségre van szükség és hogy megmarad-e az általános hadkötelezettség vagy az ország áttér a zsoldos-hadseregre? Ezt az egyhelyben topogást azonban nem nézik jó szemmel a brüsszeli NATO-köz- pontban és egy legutóbb Washingtonban, majd a virginiai Norfolkban tartott vezetői értekezleten meglehetősen kemény bírálat hangzott el a magyar haderőreformról.
