Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1999-03-01 / 3. szám
1999. március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 21 Hollai Hehs Ottó /München, 1998/ Nyugati szemmel Hol vannak a márciusi ifjak? Két évvel ezelőtt ünnepeltük európai létünk 1100. és 56-os forradalmunk 40. évfordulóját. Mindkét eseményre tulajdonképpen büszkén kell emlékezni, hiszen több mint ezer évig Európában maradni, nem volt könnyű dolog, no és forradalmunkat sem kell szégyellni, elvégre a világ egyik legnagyobb hatalmával néztünk farkasszemet. Hogy a túlerővel szemben mindig elbukunk ez természetes, ezt már megszoktuk történelmünk folyamán. De ez a megszokás már kezd kényelmetlen lenni.Mi lenne, ha egyszer a győztesek oldalán lehetnénk. Idén ismét évforduló. 1848-as forradalmunkra és azt követő szabadság- harcra emlékezünk, másfél évszázad távlatából Mi változott és mi nem változott azóta? Talán a magyar alkat, a magyar alaptulajdonságok, melyek változatlanok maradtak, és melyek ma is ráütik bélyegüket politikánkra és igy életünk kialakítására is. Illyés Gyula szerint; minden magyar lelki tulajdonság alapja a szabadság szeretete. Ez jellemző nemzeti erényeinkre, de fogyatékosságainkra is. Talán ezért konok, hallgatag, elhúzódó a magyar, ezért bizalmatlan és egyenetlenkedö. Ha karakterünk nem is, de a körülöttünk lévő világ lényegesen megváltozott. Az ideálok korszaka hanyatlóban, a „durva" racionalizmus van felnövőben. 1848. március 15-én fiatalemberek maroknyi kis csapata indult el a Pilvax Kávéházból, hogy kiverekedjék a magyar nép számára a szabadságot, a függetlenséget. Ők voltak a márciusi ifjak, ahogy az utókor nevezte őket. Nem tudjuk pontosan, hányán voltak, talán csak vezetőiknek a neveit ismerjük, de szándékuk, elképzelésük az egész magyar faj, nemzet elképzelését és akaratát tükrözte. Szabadságot akartak és függetlenséget. Nem rajtuk múlt, hogy a magyar szabadság- harc elbukott. A világ, a szép és nemes eszméket általában halálra ítélte.Ha nem tette volna, ma már, a húszadik század végén egy ideális világ, egy földi paradicsom tárulna e- lénk... Nem vagyok a radikalizmus híve, a forradalomért sem rajongok. Valószínű, hogy ha a reformkorban éltem volna, Széchenyi elvei mellett törtem volna lándzsát, egy lassúbb, de megfontoltabb haladást választva. De néha szükség van a forrófejű radikálisokra is. A történelem kétségtelenül Széchenyit igazolta, de érdekes módon Kossuthot sem hazudtolta meg... A mai Magyar- országnak feltétlenül szüksége van előrelátó, éles eszű reformpolitikusokra, de legalább annyira gyorsan határozó, tettrekész, radikális vezetőkre is. A két, látszólagosan ellentétes, erő összefogásából tudnánk eredményes politikai stratégiát kialakítani... Sajnos a jelenlegi politikai porondról hiányoznak a markáns egyéniségek. Sem igazán meggyőző „ radikális harcosok", de higgadt „reformátorok" sem nyüzsögnek a magyar politika színpadán, a legnagyobb baj pedig az utánpótlással van.. A napokban egy bajor városkában tartottunk rövid ünnepi megemlékezést a 150 év előtti eseményekről.. A márciusi ifjakat diícsértem prózában és versben, elhangzott a „Talpra magyar" is... Az idősebb generáció egy tagja szólt hozzám az előadás végén; „tudja, ez nekünk, érettebb korosztálynak igen szép és megható. Mi még emlékezünk, mi még átérezzük a magyar március szellemét. De nézzen körül a fiaink és lányaink között. Számukra ez már nem jelent semmit, ők már egy más világban nőttek fel. Az új Európa nem lelkesedik a nemzeti eszmék iránt, a jövőt csak a pénz eszméje dirigálja. És fiataljaink már a Mammon oltárán áldoznak.“.. Jó, jó, de az otthoni magyar ifjúság, ők csak másképpen látják a dolgokat — érveltem én, de nem tudtam gondolatmenetemet befejezni, mert sajnálattal rám nézett és faképnél hagyott... Aztán elgondolkoztam a dolgon, és eszembe jutottak a szomorú adatok, amit a mai magyar fiatalokról tudok. Ha a statisztika nem hazudik, minden harmadik magyar iskolás gyermek rosszul táplált.(Nem akarom az erős kifezést használni, hogy éhezik.) A kábítószert fogyasztó fiatalokról nincs pontos számadat. Jobb is... A munkanélküliség legnagyobb arányban fiataljaink sorából gyűjti mind jobban emelkedő százalékát.. Honnan kerüljön elő tehát az új márciusi ifjúság ? Talán az egyetemisták, fiatal intellektueljeink, ők bizonyára kibonthatják szellemi átalakulásunk zászlaját! A mai húszévesek szülei, ötvenes korosztályunk egy része vagy volt kommunista káder, akik ma is jó pozícióban vannak,igy gyermekeiket tanitattni képesek, vagy az ú.n „gazdasági nagymenők", akik az utód biztosítására neveltetik a gyerkőcöt, pénzáldozatot nem sajnálván.Ebben a „karrierista" családi légkörben biztosan nem nevelődnek márciusi ifjak. Marad tehát polgári középosztályunk, szegény munkás és paraszt családaink könyveken és nem diszkón nevelkedő gyermekei, akik még Jókaival és nem az Internettel táplálkoznak , és akik tudják, hogy Petőfi sorai, a „ Még kér a nép most adjatok neki" soha nem volt aktuálisabb, mint manapság. De mekkora ez a fiatalság? És mennyire hiszik „jól értesült" médiánk napi jelentéseit, melyek szerint az ország gazdasági fejlődése előtt már semmi akadály nincs, az átmeneti nehézségek leküzdése után egyenrangú tagjai lehetünk az európai közösségnek és igy tovább. A még normálisan gondolkodó fiataljainkat is elszédítik, átnevelik, akik honnan is vegyék a hajdani reformkor szellemét. De akkor Kölcseyn, Vörös- martyn és Kossuth cikkein nevelkedtek és végül is vették a bátorságot, hogya császári katonák jelenlétében kiszabadítsák Táncsicsok. Ma legfeljebb Csur- kát olvashatják, de az utcán a maffia lövöldözik, és ha netalán mégis tüntetésre kerül a sor, és valaki gyanús hangsúllyal szavalná, hogy „Hunniában valami készül" a buzgó Kuncze rendőrség bilincsbe verve vinné és helyezné „ biztonságba „. Ha utolsó 56-os hősünket, Pongrácz Gergelyt molesztálja az új keletű „ államvédelem“, mit vár-hatnak új keletű márciusi ifjaink a rend őreitől. Semmi jót ! Ezért nem is lesz belőlük márciusi ifjú! Múltunkból, legyen az dicsőséges vagy tragikus, nemigen tanulunk. Mindent megünnepelünk, megmagyarázunk, fogadkozunk, hogy a jövőben mindent jobban csinálunk, megmentjük a hazát, megszüntetjük a magyar gondokat, szóval hazudozunk, egyfolytában hazudozunk. Elrontjuk ünnepeinket ! Ha nincs többet márciusi ifjúság, akkor mi van még hátra? Ismét eszembe jutnak Petőfi szavai: „Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?“.Ez volna a végső megoldás?... /kapu/
