Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1999-03-01 / 3. szám
1999. március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 és magasan kvalifikált emberek, akik parancsot teljesítenek s akiknak veszélyes munkája megbecsülést érdemel. Ha azonban lebuknak, csakis magukra vannak utalva, mert fölötteseiket nem adhatják ki s azok sem tehetnek értük semmit. Az egyetlen, amiben bízhatnak, hogy elítélésük esetén előbb, vagy utóbb kicserélik őket. Erre bőven vannak példák. Utoljára hagytam a kémek harmadik csoportját, azokat, akik politikai meggyőződésből, önzetlenül végeznek kémtevékenységet és elveikért vállalják a veszélyeket, kockáztatják szabadságukat, esetleg az életüket is. A hidegháború idején, amikor a kommunizmus elleni kiállás minden tisztességes ember erkölcsi kötelessége volt (lett volna...), akadt néhány bátor ember, aki olyan információkat juttatott el az amerikaiaknak, amelyeknek azok politikailag, vagy katonailag hasznát vették. Vitathatatlan, hogy ezzel a maguk eszközeivel hozzájárultak a diktatúra megrövidítéséhez, a kommunizmus bukásához. Égnek áll az ember haja, ha elgondolja, hogy most, amikor csak néhány hét választja el magyarországot a NATO-tagságtól, a magyar igazságszolgáltatás továbbra is priuszos bűnözőkként kezeli azokat, akik annakidején elsőként álltak Magyarország mai katonai szövetségeseinek szolgálatába. Ezzel szemben azok a hírszerző tisztek, akik fenntartás nélkül együttműködtek a szovjet titkos szolgálattal, kiszolgálták a diktatúrát és ott ártottak az amerikai érdekeknek, ahol tudtak, ma kötelességteljesítő katonáknak, jó hazafiaknak minősülnek. Hadd ismertessek három konkrét esetet, amelyekről nagyon sokan tudnak Magyarországon. Az első főszereplője ma 66 éves Halmi Zoltán, aki 1981-ben 15 évet kapott kémkedésért és 1990-ben egyéni kegyelemmel szabadult, de ma is nyögi a büntetett előélettel járó hátrányokat. Halmi 1951 és 1967 között a hazai hírszerzésnek dolgozott, majd 1974-ben kereskedelmi titkárként a bogotai magyar főkonzulátusra került. Itt talált kapcsolatot a CLA-vel és ez a kapcsolat akkor is megmaradt, amikor 1976-ban hazatért és a Kereskedelmi Kamarához osztották be. 1981-ben bukott le. A rendszerváltás után kérvényezte a szabadulást, mire a börtönből kiengedték ugyan, de a priuszát nem törölték el. Azóta többször kérte ítélete semmissé nyilvánítását, ám beadványát mindig elutasítják. "Pedig mi nemcsak szamizdatokat írtunk, röpcédulákat terjesztettünk, hanem az életünket kockáztattuk és szabadságunkkal fizettünk az előző rendszer bukásáért. A lakásomat elkobozták, a családi életemet tönkretették, a politikai jogaimtól megfosztottak, a börtönéveket a nyugdíjba sem számítják be, de semmiféle kárpótlást nem kapok" — panaszolja Halmi Zoltán. Rimmer Gábor, a másik eset hőse így fakadt ki: "Négy kegyelmi kérvényt nyújtottam be eddig az államfőhöz, eredménytelenül. Méltatlannak érzem, hogy rehabilitásomért tovább kunyeráljak annál a rendszernél, amelynek megszületéséért, úgy érzem én is tettem valamit." Őt is 1981-ben ítélték el kémkedésért 12 évre, mert - úgymond - "kommunistaellenes meggyőződésből és némi kalandvágyból" 1971-ben, 18 évesen az amerikai Defence Intelligence Agency ügynöke lett. Ekkor gimnazistaként szüleivel Szudánban élt. 1973-ban hazatért és itthonról küldte értékes információit a DIA-nek. 1981-ben tartóztatták le és 1990- ben szabadult úgynevezett "negyedeléssel". Azóta próbálkozik a rehabilitációval, mert nem kaphat erkölcsi bizonyítványt s így rendes állást sem. Angol- és arab nyelvórák adásával keresi a kenyerét. De Rimmer nem tud belenyugodni sorsába. Nem régiben levelet ín Javier Solana NATO-főtitkárnak és kérte őt: hasson oda a budapesti kormánynál, hogy rehabitálják azokat a magyar kémeket, akik annak idején a NATO-nak dolgoztak. A levelében Rimmer emlékeztetett arra, hogy Wojciech Jaruzelski tábornok egykori közvetlen munkatársát, a hazaárulásért és kémkedésért 1981-ben távollétében halálra ítélt Ryszard Kuklinskit már rehabilitálták és ma nemzeti hősként tisztelik Lengyelországban. Kuklinski 1972 és 1981 között több ezer oldal szupertitkos do-kumentu- mot adott át az amerikai titkosszolgálatnak és amikor érezte, hogy nyomában vannak, még idejében sikerült nyugatra menekülnie. Az Egyesült Államokban telepedett le, de nem sokkal a kommunizmus bukása után elérte, hogy hazájában is semmisnek nyilvánították az ítéletét. Kuklinski példája precedensértékű lehet: ami a lengyeleknél természetes, a magyar jogszolgáltatás számára miért elfogadhatatlan? A harmadik név, amit még említeni akartam, Belo- vai István alezredesé. Őt 1985-ben ítélték életfogytiglani fegyházra, mert mint a magyar hírszerzés tisztje éveken át együttműködött a CIA-val. Belovai saját elmondása szerint jelentős szerepet vitt a NATO titkait a magyar kommunista kormánynak éveken át eladó Clyde Lee Conrad amerikai őrmester leleplezésében. Egyéni kegyelemmel 1990. szeptemberében szabadult és még abban az évben az Egyesült Államokba költözött Belovai azóta már több beadványba kérte, hogy Kuklinskiéhez hasonlóan az ő ügyét is vizsgálják felül és tekintsék precedensnek a lengyel tiszt esetében követett eljárást. Még válasz sem érkezett... A fenti három történet egyik szereplőjénél sem vitatható, hogy tevékenységük kimerítette a kémkedés fogalmát és kárt is okoztak vele a kommunista hatalomnak. Annak a hatalomnak, mely törvénytelen volt és erkölcsileg éppoly jogosnak és indokoltnak tekinthető az ellene való fellépés, mint például 1944. őszén az ellenállási mozgalom náciellenes tettei. De a a Rákosi-terror idején a népbíróságok olyan esetekben is kémkedésékért mondtak ki ítéleteket, amikor józan ésszel a kémkedésnek még a gyanúja sem merülhetett föl. Például megtörtént, hogy olyasvalakit ítéltek el kémkedésért, aki egy nyugati vendégének turistatérképet ajándékozott. Egy Nemzeti Bankos tisztviselőt azért csuktak be adatszolgáltatásért, mert külföldi újságíróknak elmondta, milyen lesz az új bankjegy rajza. De nem egy köztiszviselőt ítéltek el az ötvenes években kémkedésért, mert köztudott statisztikai adatokat "árult" külföldieknek. (E sorok íróját 1948-ban kémkedés vádjával állították a Népbíróság elé, azért, mert mint újságíró amerikai laptudósítóknak Budapesten széltében-hosz- szában ismert híreket mondott el. Még szerencse, hogy
