Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1999-10-01 / 10. szám
AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3 1999. október FÁY ISTVÁN EMLÉKEZZÜNK NEMZETI TRAGÉDIÁNK ÉVFORDULÓJÁN Negyvenhárom esztendeje annak, hogy a magyar nép élet halál harca, mellyel szabadságát akarta visszaszerezni a kegyetlen rabszolgatartóktól, az egész művelt világot megrendítette, kivéve a Nyugat magukat államférfiak nak nevező vezetőit. Akkor tanultuk meg, hogy a második világháború után Európa nem szolgálja többé évezredes hivatását és kizárólag földrajzi fogalom, Amerika pedig egyedül az üzlet gyarmata, mely egy etnikai kisebbség vezetése alatt meg akarja szerezni a világuralmat. Négy évtizede elmúlt, hogy a szikra kipattant a Sándor utcában eldördült lövéssel és csatasorba állította az egész nemzetet. Sokan vannak akik azt hiszik, hogy egy forradalom órák, vagy percek alatt indul meg. Feltételezésük azonban tévedés, mert minden ilyen elkeseredés szülte hősi lépés hosszú évek nyomorúságának és megaláztatásának következménye. Olyan mint egy kelés, melynek előbb vagy utóbb feltétlenül ki kell fakadni és ez ellen nincs védekezés. A magyar szabadságharc nem 1956 október 23-án, hanem 1945-ben kezdődött és a gyarmatosítók embertelen rémuralma elkerülhetetlenné tette, hogy megérjen. Nincs szándékomban ismertetni a diadalmas tizenegy nap történetét, mert ezt évenként megismétli a sajtó és az ünnepségek szónokai, arról nem is beszélve, hogy könyvtárnyi anyag örökítette meg, minden oldalról boncolókés alá véve a világtörténelem legtisztább forradalmát. Sajnos az idő könyörtelenül halad és az emberek ennek arányában felejtenek. Ez alól a magyar nép sem kivétel. Nyugat-Európa és Amerika kizárólag a csehek "hősiességére" emlékezik, ami 1968-ban mindössze annyi volt, hogy meglátva a szovjet katonákat, azonnal feltartották a karjukat, mert nem volt meg bennük a magyar nép elszántsága. Ez az oka, hogy mai emlékezésem eltér az eddigiektől mert ennek keretében néhány olyan hiteles szöveget idézek, melyeket úgy Magyarországon, mint az emigrációban csak nagyon kevesen ismernek, pedig történelmi jelentőségük egészen rendkívüli. Aki ismeri történelmünket, jól tudja, hogy szabad- ságküzdelmeinhez soha nem kértünk sem fegyvereket, sem idegen katonai segítséget, mivel ezeket nemzeti ügynek tekintettük. 1956 sem volt kivétel. Viszont az adott globális politikai helyzetben feltétlenül számítottunk az erkölcsi támogatásra, hogy a nyugati hatalmak, elsősorban Amerika figyelmezteti a forradalom váratlan fellángolását aggódva néző Szovjetuniót: tartózkodjon bármilyen fegyveres beavatkozástól, a nemzetközi szerződéseknek megfelelően. Sajnos e döntő fontosságú lépést nem tették meg. Ehelyett Amerika elnöke, a nagy világhódító virágnyelven ugyan, de Hruscsov tudomására hozta, hogy szabadon cselekedhet, mert a "világ vezető hatalma" nem avatkozik be nagy szövetségese gyarmatpolitikájába. Ennek bizonyítására olvassuk el A. C. Klay, az amerikai külügyminisztérium magyar hírszerzése főnökének "Amerikai kormányszolgálatban" című könyvéből az Eisenhower által leírt sorokat, amihez nem kell semmiféle magyarázat: "Magyarország és Szuez kettős probléma; egyre jobban kiéleződött és fonák helyzetet idézett elő. Európában az angolokkal és a franciákkal egy vonalban, a magyarországi brutális szovjet betörést elleneztük, míg Közel-Keleten az angol-francia erők Egyiptomba nyomulása ellen tiltakoztunk. A Magyarország elleni szovjet offenzíva szembe állított minket a barbár betörésre alkalmazható fegyveres ellenállás kérdésével Még mindig tűnődöm, milyen javaslattal fordultam volna a kongresszushoz és a néphez, ha Magyarország elérhető lett volna vízen, vagy olyan szövetségesek földjén át, akiket komoly támogató lépésre késztetett volna a magyar nép tragédiája. Semmit nem tehettünk volna anélkül hogy Európa nagy nemzetei sürgősen ne csatlakoztak volna hozzánk és ez lehetetlenség volt Kizárólag amerikai csapatok bevetése Magyarországra ellenséges, vagy semleges területen át általános háborúba rántott volna bennünket Az ENSZ megszavazott ugyan egy határozati javaslatot, felszólítva a Szovjetuniót csapatai visszavonására, de katonai akció ötlete csak elképzelés lehetett volna, amelyre nem kaptunk volna választ Ha egész Európát nem kötötte volna le a szuezi krízis, behatóbb lett volna a nyugati visszahatás a magyar helyzetre nézve? Erre mindig negatív választ adtam. Szívünk mélyéig együtt érzünk a magyarokkal, s minden lehetőt megteszünk a szenvedők gyámolítására, de az Egyesült Államok kormánya nem javasolja és soha nem is javasolhatta, hogy védtelen lakosság forradalmat kezdjen olyan hatalom ellen, melyet legyőzni nem képes." íme president Eisenhower!!! November 4-én kora reggel elkezdődött a bolsevisták orvtámadása. Nagy Imre a jugoszláv követségre sietett, ahonnan soha nem tért vissza. Aznap délelőtt minisztertanácsot kellett volna tartani a Parlament épületében, azonban a kormány tagjai Tildy Zoltán és Bibó István kivételével képtelenek voltak azon résztvenni a heves harcok miatt. Közben az ellenséges csapatok megszállták az Országházat és Tildy kérésére hozzájárultak az ott lévő alkalmazottak eltávozásához. Ezekhez csatlakozott Tildy is, ott hagyva a süllyedő hajót, ami régi szokása volt. Egyedül a Kádár bolsevista bandája által meghurcolt Bibó István (Ravasz László veje) ez a kivételes műveltségű keresztény humanista, minden ízében magyar, pártok fölött álló miniszter maradt ott, hogy leírja az utolsó sorokat, melyeket az amerikai és nyugati követségekhez szándékozott eljuttatni. Órákkal Nagy Imre rádiószózata után történt ez a kétségbeesett lépés. Levelét hivatalos körbélyegzővel és aláírásával hitelesítette, amit az USA követség meg is kapott. (Részlet Bibó István leveléből); "Magyarországnak nincs szándékában szovjetellenes politikát folytatni, sőt teljes mértékben benne akar élni a kelet-európai szabad népek ama közösségében, akik életüket a szabadság az igazságosság s
