Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1999-07-01 / 7-8. szám
1999. júl- aug. AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 19 Levél a szerkesztőhöz CSODÁLKOZOM! Hetvennyolc éves élettapasztalattal magam mögött csak csodálkozni tudok a Nyugat politikai naivitásán. A Nyugati hatalmak magatartását az teszi érthetetlenné, hogy én előre látom a csapdát, amit a magas vezetők nem is sejtenek. Érthetetlen számomra a Nyugat bűnös naivitása az egykori Szovjetunió örököse, Orosz Köztársaság iránt. Ez a bűnös elvakultság csak azzal magyarázható, hogy sokaknak céltudatosan sikerült becsempészni a nyugati köztudatban azt a hiedelmet, hogy a kommunizmus a fasizmus ellenmérge. Elhitették azt, hogy a kommunisták jobbak, erkölcsösebbek és haladóbbak mint a fasiszták. Azzal érveltek, hogy a kommunizmus eszméje az emberiség összességének felemelkedését célozza, mig a fasizmus csak egy fajnak, a germánságnak a világhatalmi törekvése. Azoknak a naiv nyugatiaknak, akik a marxizmust könyvből tanulták és csak teoretikusan ismerik, ez a felfogás megtévesztő lehet mindaddig, mig a szovjet hatalmi törekvések erre rá nem cáfoltak. Azok, akik a nép szintjéről ismerték meg a szovjet valóságot és nem a Kremlin korifeusaival vodka és kaviár fogyasztása közepette, csak azok hallhatták az elnyomott kisebbség hangját. Azok hallhatták a félő suttogást, amint panaszolták, hogy a szovjet marxizmus ügyes leplezése a pánszláv-orosz nacionalista törekvéseknek. Volt alkalmam hallani. Volt alkalmam hallani Kaukázusban a titokban közölt panaszát a grúzoknak, azerbajdzsánoknak, csecse- neknek, örményeknek és a sok más kisebbségnek arról, hogyan semmisíti meg ősi kultúrájukat a rájuk kénysze- rített orosz nyelv és cyril írás. Sőt az államilag támogatott ortodox-pravoszláv vallás is ennek a célnak szolgálatában állt. A szovjet birodalmi határokon belül a hitleri gondolat, ha más előjellel is, de megvalósult. Ezt vette át a mai Orosz Köztársaság. Ennek pedig egyik jellemzője a szerződések felrúgása a pillanatnyi előny érdekében. Mikor a Nyugat a jaltai egyezménnyel ráuszította a szovjet hatalmat Közép-Kelet-Európára, meg sem kísérelte a szerződés betartásának érvényt szerezni. Még élt bennük a jóságos "Józsi bácsi" illuzziója és hittek a "fegyvertárs" őszinteségében. Amikor azonban elkezdődött a kelet-európai demokratikus választások meghamisítása, Berlin körülzárása, a menekülők hidegvérű gyilkolása a berlini falnál, a kubai hatalmi atom-játék, akkor már tisztán kellett volna látni a Nyugatnak, hogy a szerződésszegés a szovjet politika alapvető módszere. De mindig voltak nyugaton sokan, akik tovább hitegették úgy saját magukat, mint másokat azzal, hogy a szovjet marxizmusnak van egy emberséges arca is. A magyar forradalom vérbefojtását egyesek még mindig csak egy "volt fasiszta ország" megbüntetésének tekintették. Csak akkor döbbentek meg, amikor a szláv cseheket is hasonló brutális módon kényszerítette térdre a "nagy testvér". Ennyi történelmi példa után én azon csodálkozom, hogy a NATO vezetőséget meglepte - hogy az oroszok, akik egy az egyhez vették át a szovjet ideológia módszereit -, most is a régi eszközökhöz folyamodtak nacionalista céljaik érdekében. A megállapodás ellenére elsőnek vonultak be Koszovóba és ezzel a Nyugat győzelmét a szerb lakosság előtt saját győzelmükké fordították át. Miért csodálkozik a Nyugat? Ha ennyi történelmi példa sem volt elég ahhoz, hogy felismerje, az orosz imperializmus nem változott meg azzal, hogy a sarló-kalapácsos címert nemzeti trikolorra cserélték föl, akkor soha sem fog tanulni. Ne csodálkozzon tehát a Nyugat, ha egy napon még ennél is nagyobb meglepetés fogja érni. Ha az önvédelmi ösztön a jómód zsibbasztó hatása alatt annyira elsatnyult, hogy a saját érdekeit sem képes megvédeni, akkor hiába a hadsereg és a fegyverkezés. A legnagyobb hadvezér ugyanis a "meglepetés", mely sok öntelt birodalomnak okozta bukását. v. Domokos Sándor Megtalálták Veronika kendőjét? Egy római tudós azt állítja, Abruzzó tartomány egyik kolostorában megtalálta azt a kendőt, amelyet a hagyomány szeriny Veronika nyújtott át Krisztusnak a keresztútján, hogy letörölje magáról a veritéket, a vért, s amelybe belerajzolódtak az üdvözítő vérző arcának körvonalai. A felfedezést Heinrich Pfeiffer, a római Gregorián Egyetem docense, a keresztény művészetek szakértője jelentette be római sajtóértekezletén. A szentírásban nem szereplő Veronika-legenda nyomai a Krisztus-utáni IV. századig vezethetők vissza, de csak a középkorban hozták közvetlen összefüggésbe Jézus szenvedéseivel. A XII. századtól 1608-ig a római Szent Péter-székesegyházban őrizték a kendőt. V. Pál pápa 1608- ban elrendelte a kápolna lebontását, amelyben a fátylat tartották, s azt akkor a vatikáni archívumnak adták át. Ekkor az ereklyének nyoma veszett. Pfeiffer a közép-itáliai Manoppello kapucinus kolostorában talált egy 17 x 24 centiméteres, majdnem átlátszó fátylat. Barnás-vöröses jelek láthatók rajta, amelyek egy szakállas, hosszúhajú férfi képmását adják. Az ábrázolat attól függően látszik, hogy milyen szögben tartják a fény felé a kendőt. A kapucinus barátok által őrzött régi dokumentumok szerint egy katona felesége adta el a kendőt 1608-ban egy manoppelloi nemesembernek, hogy az érte kapott pénzből váltsa ki fogoly férjét. A vevő nem sokkal később a szerzeteseknek adta át a fátylat, amelyet 1618-ban két üveglap közé, ezüstözött és aranyozott diófa keretbe helyeztek, s az azóta is ott lóg a falon a kolostorban. A tudós azt állítja, hogy a képmást nem emberi kéz festette, és a rajzolat "meghökkentően" hasonlít a nevezetes torinói leplen látható arclenyomathoz. Laboratóriumi elemzések segítik majd megállapítani Szent Veronika kendőjének pontos életkorát, de biztosra vehető, hogy bármi legyen is az eredmény, éles vitákat vált majd ki.
