Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-03-01 / 3. szám
12 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1998. március mely az ál-liberalizmus mindent elrothasztó mocsarának, a társadalom életéből kizárt Isten és az általa alkotott törvények tagadásának következménye — már az igazi bűnösök, a különböző áljogokat élénken helyeslő szavazathajhá- szok sem térhetnek ki. Sajnos nagyon valószínű, hogy most, amikor meg akarják játszani a tékozló fiút, képtelenek már megakadályozni a pusztulásba zuhanást. Elkéstek vele! Újabban — ugyancsak nagy késéssel — a napilapok is tárgyalják ezt a hihetetlen lezüllést és úgy tesznek, mintha ártatlanok lennének. A helyzet olyan kétségbeejtő, a gyerekek tanulmányi eredménye annyira a semmivel egyenlő, hogy kíváncsi voltam rá, mennyit költenek a modem pedagógia megtervezői adódollárjainkból a köznevelésre. A Brock 's University szakkönyvtáránál érdeklődtem az iránt, hogy mekkora összeget tesz ki Ontario költségvetése és ezen belül mennyit fordítanak a „ közoktatásnak ” nevezett állatszelidítésre. íme: a tartomány teljes költség- vetése 59.6 milliárd (59, ezer 600 millió), ebből az edukáció 13.7 milliárd (13 ezer 700 millió) dollár. Rendkívül nagy összeg ez, melyhez hozzá kell adni a federális költségvetés iskolafenntartásra fordított mil- liárdjait is, amit ugyancsak mi fizetünk. 1996-97 tanévben olyan hihetetlen esetek fordultak elő iskoláinkban, melyeket nem lehetett tovább titokban tartani. Ezzel kapcsolatban Julia Necheff a következőket írta a , Canadian Pressben: A 126.000 tagból álló Ontario Teachers Federation megállapította, hogy a tettleges és szóbeli inzultusok száma riasztó méretű (alarming rate) lett a tanerőkkel szemben. Ezek száma az utolsó öt évben 150 %-al növekedett. Az áldozatok valamennyien tanítók és az iskolafenntartás alkalmazottai. Nemcsak megverik és összerugdossák őket, hanem késekkel és lőfegyverekkel fenyegetik. E bandákba verődött fiatal bűnözők parancsának nem engedelmeskedő gyerekek állandó veszélynek vannak kitéve. Stu és Margaret Gar- rioth 13 éves fiát, Ryant egy banda leszúrta Calgaryban az iskolaudvaron és otthagyta elvérezni. A szülők ezután Ottawába utaztak és követelték, hogy az ilyen bűncselekmények megtorlását szigorítsák. Hiába követelték. Első a humanizmus, mert demokráciában élünk. Alberta egyik kisvárosában, Sundreben három 13, és 14 éves suhanc az egész osztály szeme láttára nemi erőszakot követett el egy 13 éves kislány ellen. Ezután a szülők sürgették a Young Offender Act megváltoztatását, de a „humanista bíró” hivatkozva a „polgárjogokra ” (nem értem mi a kettő közötti összefüggés) nem ítélte el őket azzal az indokolással, hogy éppen elég büntetés, hogy egyszer és mindenkorra kizárták őket az iskolából. Ezek után elképzelhetjük, hogy ez a felkötni való banda hogy röhögött és hogyan készülődik a kábítószercsempészésre, a rablásra, a gyilkosságra és a további szexmerényletekre. Ma a tizenévesek geng- ekbe verődnek és nemcsak iskolatársaik, hanem tanáraik biztonságát is vé- szélyeztetik. Mr. Mario Santos, a winriipegi iskolaszék vezetőjének állítása szerint az osztálytermekben késekkel és revolverekkel fenyegetik tanítóikat. Vannak olyan iskolák, ahol a mosdó előtt egy bandatag áll és ha az oda igyekvő nem fizeti ki a „belépődíjat”, nemcsak összevizelheti magát, hanem még véresre is verik. Nemrég 8-9 éves gyerekek összerugdosták tanítónőjüket Dunvilleben. George Heshka, aki 12 éve a Sisler High School igazgatója, elmondta, hogy legutóbb egy hattagú banda követelte egyik növendékének a kiadását. Lánccal és vasbotokkal voltak felszerelve. Erre ő bement az irodájába és az állandóan ott tartott baseball ütővel próbálta elzavarni őket, de a fejéhez vágtak egy vasdarabot és a szemüvegét összetörték. Az épület gondnokra pedig, mikor fel akarta írni a kocsijuk rendszámát, rálőttek. A cikk írója megdöbbenve kérdezi: „És ezek az életveszélyes támadások valamelyik amerikai nagyváros iskolájában történnek”? Válasza: „Nem, ezek a bűnözők Kanadát tartják rémületben". Nem véletlen írásának a címe: „ Violence in Schools rising across Canada". Az erőszakos bűncselekmények növekednek Kanada iskoláiban. Közben a politikai vezetők az adófizetők költségén sok millió dolláros „baráti" látogatásokat tesznek. A gazdasági élet fellendüléséről hazudoznak, miközben a gyárak egymás után zárják be a kapuikat. A közsegélyen élők száma soha nem volt olyan magas, mint ma. A fiatalság, — úgy értem, hogy a tisztességes, tanulni és dolgozni akaró fiatalság — jövője kilátástalan, mert illetékesek kereskedelmi szerződések személyi hasznot jelentő kierőszakolásával eladták az ország jövőjét. Ismerve az elnéző törvényeket, e fiatal bűnözők nem félnek semmitől. Közben az adók egyre emelkednek, csak az a kérdés, hogy amikor minden egyes megkeresett dollár 44%-a adólevonás, meddig mehet ez így? Egy bizonyos, hogy az írásomban adatszerűén felsorolt rombolást, a barlangi ember ököljogát drákói szigorral és minél előbb meg kell szüntetni, mert ez a nemzetbiztonság alapfeltétele. Elvégre is féltjük gyerekeinket és az unokáinkat. A teljes csődöt látva pedig megkérdezzük: miért kell „ edukáció” címén milliárdokat fizetnünk, mikor fiatalságunk hosszú évek tanulása után írástudatlan. A szexneveléshez éppen elég, ha gyerekeink minden délután nézik a „soap operákat”, a „rasszizmus elleni küzdelmet” pedig erősítik az egyre szaporodó afrikai műsorok. Ezekkel bizonyítják, hogy mennyire elnyomottak szegények. Ahelyett, hogy őseik Ádám-kosztümjében hagynák játszani őket, kénytelenek fejedelmi lakásokban szmokingot és nagyestélyit húzni magukra, hogy
