Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-02-01 / 2. szám
1998. február AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 7 azon kevés emigráns családok valamelyikében látta meg a napvilágot, ahol a mielőbbi asszimilálódás a cél -- többet tud 56-ról és nagyobb tisztelettel viseltetik az alkalom iránt, mint akárhány hazai környezetben élő fiú vagy leány. Az emigrációra 1956 után fokozottan is történelmi szerep hárult és a többség meg is felelt ezeknek az elvárásoknak. Ezt persze vonakodnak elismerni a hazaiak, mert nem szeretik, ha valaki a mulasztásukra emlékezteti őket. És még azért is kellemetlen nekik az emigránsokkal való találkozás, mert akkor eszükbe jutnak saját gyengeségeik. Aki őszintébb közülük, bevallja, hogy az elmúlt évtizedeket senki sem élhette úgy át, hogy közben többé-kevésbé be ne sározódott volna. És besározódott ember kerüli azok társaságát, akik tiszták tudnak maradni a kísértések és a megpróbáltatások idején is. így aztán a hazaiak számára csak azok az emigránsok az elfogadhatók, akik a diktatúra idején is törleszkedtek a rendszerhez és tartózkodtak minden kritikától. Mert ilyen emigránsok is léteztek, a rendszerrel szolidáris emigránsok. Ezek a se hal, se hús teremtmények azért éltek nyugaton, hogy onnét ápolják a kapcsolataikat a hazai hatalmasokkal és előkelő idegenekként élvezzék ennek előnyeit, meghívások, potya nyaralások, hazalátogatások formájában. Ezek a rendszerváltás első pillanatától kezdve kivételezett elbánásban részesültek, hiszen kapcsolataik visszanyúltak a múltba no és " similis simili gaudet". A nemzeti emigráció szemében annak idején ezek semmit sem számítottak és mivel alig voltak néhányan, véleményük nem sokat nyomott a latba. Amikor aztán a rendszerváltás után a megalkuvó hajdani ötvenhatosok és ami még rosszabb, a köpönyeget váltott volt kommunisták kerültek pozíciókban Magyar- országon, azonnal megtalálták egymást a kinti kollaborán- sokkal. Az elveikhez hű, a forradalom eszméihez "56 óta töretlenül ragaszkodó emigránsok nem kívánatos személyeknek minősültek. Ami teljesen érthető. Az első sza- badonválasztott kormány, az Antall-kormány is tele volt önmagukkat kompromittált emberekkel és nyilvánvalóan azért nem került sor soha a beígért tavaszi nagytakarításra, mert egy tisztogatás esetén legfontosabb támogatóiktól kellett volna megválniok. Ezért Antallék is inkább azokkal az emigránsokkal értettek szót, akik nyugaton már tanújelét adták annak, hogy megértőén kezelik a hazaiak jellemgyengeségeit. Amikor aztán Hornék kerültek hatalomra, a kérdés végképp eldőlt: tisztességes emigráns nem állhat szóba egy olyan hatalommal, amelynek élén volt pu- fajkások és III/III-as ügynökök állnak. Az ellenszenv természetesen kölcsönös... De hát mit is várhatnánk Ötvenhat megítélésében olyanoktól, akik a forradalomkor a barrikád túlsó oldalán álltak?... Nos senki sem várta el 1956 után itthon maradt millióktól, hogy valamennyien hősökként viselkedjenek, amint hogy azt sem lehetett kívánni, hogy az egész ország disszidáljon. Mert mindenki nem mehet el s aki ilyesmit kíván, ostobaságot beszél. Az országnak túl kellett élnie a szovjet megszállást és a Kádár-korszakot. De nem mindegy, hogy ez a túlélés hogyan történik. Amikor a francia forradalom után megkérdezték Sieyes abbét, mit csinált a terror hónapjaiban, azt felelte: Je Vécu, éltem. Túlélte a terrort és az is valami. De lehet túlélni egy korszakot jelleme- sen, tiszta lélekkel és jellemtelen megalkuvások sorozatával is. Mindenkinek a lekiismeretével kell rendeznie a kérdést: képes-e a tükörben szembenézni önmagával, vagy szégyent érez? De az utóbbiak közül, akit valaha is megérintett az ötvenhatos forradalom nagysága és a körülmények folytán sok mindent föl kellett adni akkori hitéből, most még valamit jóvátehet azzal, ha szóban és írásban igyekszik visszaszerezni a negyvenkét év előtti események rangját, reputációját. S ez mindannyiunk kötelessége, mert egyedül Ötvenhat szellemiségére építhetünk, ha valóságos hazát akarunk teremteni a mostani káosz helyett. De sietnünk kell, mert azok a nemzedékek, amelyeknek még közvetlen emlékei vannak "56-ról rövidesen kihalnak. S akkor kik vállalkozhatnának erre a feladatra?... Ötvenhat lángja pedig nem aludt ki. S hogy nem aludt ki, az egyedül a nyugati magyar emigrációnak köszönhető, amely letéteményese volt a forradalom eszméinek és a megszállás éveiben őrizte a lángot. Hűségesen, megalkuvás nélkül. * "... Csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat." A Camus Tisztelt Soós úr és az Újság Szerkesztői, Munkatársai! Egy kis késéssel küldöm csekély karácsonyi adományomat a sajtóalap céljaira. Mindent összevetve: tetszik az újság irányvonala és világnézeti, történeti, kultúrális, vallási beállítottsága. Úgy látom, jó keresztmetszetet ad olvasóinak a mai magyar, illetve a magyarországi valóságról (ami, mint tudjuk, elég elszomorító, de reméljük nem reménytelen), és ami nagyon fontos: a kulisszák mögötti ténykedésekről és azok szereplőiről. Fontosnak, értékesnek, érdekesnek tartom Stol- már G. Ilona és Stirling György írásait, illetve elemzéseiket (csak két példa a sok közül). Nagyon jó összeállításuak a Stolmár G. Ilona által szerkesztett "Magyarországi Hírek" és a "Határon innen - határon túl" rovatok! Örülök, hogy ilyen pozitívan írhatok véleményt az Önök - sokszor biztosan nehéz és időt igénylő - munkájukról. Továbbra is kívánok minden jót, erőt és egészséget a jövőre. Tisztelettel; Cs. László, Saint Paul Köszönjük, és viszont kívánunk minden jót az új esztendőben (a szerk.).
