Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-01-01 / 1. szám
1 4 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1998. január volt. A csinos táncosnő megjelenése általános örömet okozott, s szokás szerint pár percen belül megkopasztották. Persze, a balerina azonnal kereket oldott, amint ez megtörtént. A hatás leírhatatlan lett, ugyanis a kaszinóban mindössze egy női és egy férfi illemhely volt. így szégyen ide. szégyen oda. hölgyek és urak a kertben csücsültek, mit sem törődve a nagy hóval, mert a természet rendje ellen nem lehet védekezni. Érdekes módon a hatóságok nem akadtak a tettes nyomára. Régi emlékek, amelyek időnként felbukkannak a tudat alól. Egy elsüllyedt világ élményei. Olyan világé, amelyben a sok marakodás ellenére is volt néha egy kis cinkosság, jókedv, s a humor összekacsintása. mert ez adta a mindennapi gondokból való kikapcsolódást és ez így volt jól. A főváros nevezetes elitbáljairól nem beszélek, mert azokat bőven ismertette a sajtó. Ezek közül kiemelkedett az arisztokrácia Széchenyi bálja, a Vitézi, a Protestáns, a MAC és a Fészek Klub bálja, azonkívül az egyetemi fakultások táncmulatságai. Ugyanígy' vigadtak az ipartestületek, dalárdák, sportklubok. Sőt a gimnáziumok, kereskedelmi iskolák és a tanítóképzők felső osztályosainak is engedélyezték, hogy diákbált rendezzenek. Hosszú lenne mindenről beszámolni egy ilyen írás keretében. Talán azért is, mert ebben csak a fiatalságunkat siratnánk el. Azt az időt és azokat a régi szokásokat, amik soha nem fognak visszatérni. Ez a múlt, és remélem, hogy talán lesz valaha olyan szakember, aki megíija a magyar farsang történetét. JELEN E viszonylagosan nyugodt esztendők után jött a háború, majd a “felszabadulás”, amely rabszolgaságba kényszerített tíz millió magyart, akik mulathattak ugyan, amikor akartak, de ezt a mulatóst inkább az alkohol narkózisának lehet nevezni. Saját szememmel láttam 16 és 70 év közötti férfiakat és nőket, akik hullarészegek voltak egy ilyen szocialista vigadalom után. Százezrek menekültek el szülőföldjükről, s kemény munkával teremtették meg az új életüket, egzisztenciájukat és e nehéz évek során legnagyobb részük kereste egymás társaságát, mert ez jelentette a Hazát. így alakultak meg az egyesületek, amelyek először az elveszített otthon szokásaira való emlékezésként, azután pedig öncélúan rendezték és rendezik meg összejöveteleiket, vagy ha úgy tetszik, báljaikat. Akik évtizedek óta szemmel tartják a magyarság társadalmi életét, szomorúan nézik, hogy az anyagi erősödés rá- tartivá, “előkelővé” tette az embereket. A vacsorák, borkóstolók, a tánccal egybekötött bankettek, a “vine and cheese” par- tyk egymást érik. Szomorú, hogy ugyanakkor a kulturális események jóformán üres termekben folynak le. Ennek ellenére is optimizmusra ad okot az élénk társadalmi élet. mert azt bizonyítja, hogy a résztvevők csak egymás társaságában, tehát magyarok között ézrik jól magukat. Az egészséges jelenségek mellett azonban visszataszító, hogy itt egész évben hálóznak az emberek. Táncoló emigrációnak nevezhető ez, mert télen-nyáron jóformán minden hétre esik valamilyen mulatság. Éppen ezért ezeknek megközelítőleg sincs olyan varázsuk, mint a régi világ évente egy alkalommal megrendezett mulatságainak, amelyre az egykori szép lányok és asszonyok hónapokon át készültek. Itt minden héten hálózhat, akinek kedve van hozzá. Ugyanakkor érdekes és szomorú tapasztalat, hogy ma csak oda mennek el a derék magyarok, ahol az eseményt “gála” jelzővel hirdetik. Vannak olyan gálaestek, amiket pálmafák, kandeláberek, díszmagyar és minimálisan néhány kabinetminiszter, vagy honatya jelenléte nélkül el sem lehet képzelni. Ezeken a nagyestélyi és a tuxedó szinte már “népviseletnek” számít. Mindez nagyon szép a külsőségeiben, csak a “gála” szót ne használnák, mert ez eredetileg karnevált vagy a szenzációéhes csőcselék szórakozását jelentette. Ugyanakkor a homoszexuális életet is ezzel a szóval jelezték. Gála volt, amikor II. Richard a Wat Tyler lázadás után 1500 forradalmárt karóba húzatott az ordító aljanép örömére. De ilyen gála volt az inkvizíció által elítéltek máglyán (lásd Márai: Erősítő), vagy Dózsa elevenen való megégetése is. Ha bárki kételkedne állításomban, lapozza fel a Webster értelmező szótár 684. oldalát és ott elolvashatja. Azok. akik egész évben hálózni akarnak befogadó hazánk 365 napos farsangját kihasználva, hagyják meg a “gálát” az “Istenadta népnek”, és az elegáns magyar összejöveteleket nevezzék inkább “elitnek”, mert ez minőséget jelent. Nem előkelőséget, kizárólag úri magatartást, amely teljesen független az iskolai végzettségtől és a polgári foglalkozástól. Ebben az országban oktalanság lenne a múlt szokásainak hajszolása, mert a hagyományokat csak szellemi és történelmi síkon lehet és kell fenntartani. Törődjünk már bele, hogy vannak olyan szokások, amiket lehetetlenség felújítani. Az viszont kétségtelen, hogy megváltozott életformánk keretei között is képesek vagyunk az emberhez, úrhoz és magyarhoz méltó viselkedésre, mert ez adja meg egymás iránti megbecsülésünket és az idegenek irántunk érzett elismerését. Mulassunk? Mulassunk hát, ha van hozzá kedvünk a mai világban, amely a pusztulás szélén áll. Mulassunk még akkor is. ha titokban zokogunk “demokráciának” nevezett szülőhazánk reménytelenségén. Mulassunk, mert a kuruc világ óta szállóigévé lett a szomorú igazság: “Sírva vigad a magyar!" Ezekután minden olvasónak gondtalan és vidám farsangot kívánunk! A LOURDESI MÁRIA SZOBROT FELÚJÍTOTTÁK Lourdes-ban, a világhírű franciaországi zarándok- helyen felújították a múlt század közepén felállított Mária- szobrot a Massabielle-barlangnál, ahol a kis Bernadettnek 18 alkalommal jelent meg a Szűzanya. Szükség volt a restaurálására, mivel a több mint százéves, carrarai márványból készült életnagyságű fehér szobor a gyertyák füstjétől erősen megfeketedett s az idő is megrongálta. A helyreállított szobrot Jean Sahuquet, Lourdes püspöke szentelte meg. "Mindennap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik, de mindennap születik valami, amiért érdemes élni és küzdeni.." Hérakleitosz
